Újpest: ittas emberek, üres fecsegés – Duchatelet reagált

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 16:45
null
Roderick Duchatelet (Fotó: Török Attila)
Roderick Duchatelet, az Újpest FC tulajdonosa a klub hivatalos honlapján reagált az elmúlt napok eseményeire. Az alábbiakban az ujpestfc.hu-n kedd délután megjelent anyagból idézünk.

 

Roderick Duchatelet elsőként az M4 Sporton január 6-án közölt interjúra reagált, amelyben egy belga újságíró nyilatkozott a családjáról és annak üzleti ügyeiről.

„Ahogy az lenni szokott, a Stephane Vande Velde által közölt nyilatkozatok egyáltalán nincsenek alátámasztva valós tényekkel, vagy megfelelő információkkal az említett esetekkel kapcsolatosan – fogalmazott Duchatelet. – Afféle üres fecsegéshez hasonlítható, mint amilyen ittas emberek közt zajlik egy bárpultnál. Ha valaki utánajárna ennek az újságírónak, rögtön kiderülne, hogy Belgiumban az úriember nem mérvadó, és nem veszik komolyan. Szakmai pályafutásának csúcsa a tegnapi, Magyar Televízióban való szereplés. Személyes bosszúhadjáratot folytat a családunk ellen, amiért nyilvánosan inkompetensnek neveztük, mivel pontosan az is.”

A klubhonlap más témákban is kérte Duchatelet-t, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba. Íme:

– Mik a klub céljai, tervei a tavaszi szezonra?
– Természetesen az európai kupaszereplést célozzuk meg.

– Milyen célokat tűzött ki a klub az új igazolásokra vonatkozóan?
– Minden posztra keresünk minőségi játékosokat, az őszi szezonhoz képest sikeresebb eredményeket kell elérnünk.

– Milyen újdonságokra számíthatnak a szurkolók a „hazatéréskor”?
– Nagyon örülünk, hogy a pályafűtés elkészültével végre visszatérhetünk a Szusza Ferenc Stadionba. A fejépületben shop, múzeum és étterem fog nyílni hamarosan. Ugyanide költözik a vadonatúj eszközökkel felszerelt rehabilitációs központ is, amelynek további lehetőségeket biztosítunk arra, hogy még eredményesebb munkát lehessen végezni mind az első csapat játékosaival, mind a második csapatban és az utánpótlásban szereplő labdarúgókkal. A terveink között szerepel a kerületi önkormányzattal megújult együttműködésre alapozva egyrészt több utánpótlás-játékos igazolása Újpestre, másrészt jelentősen bővíteni az Akadémia programját és oktatási programját egyaránt.

– Hírek keringenek arról, hogy a klub eladása folyamatban van. Mondana erről pár szót?
– Efféle pletykák mindig is voltak és lesznek. A klub eladására akkor kerülhet sor, ha megfelelő árajánlat érkezik rá, ahogy az minden más labdarúgóklubnál is történik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik