Újpest-fölény a középpályán, Suljic otthagyja a Fradi tornyait

Vágólapra másolva!
2014.09.18. 17:42
null
Suljic az előző szezonban gólpasszig jutott Újpesten a Fradi ellen (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A vasárnap esedékes Újpest–Ferencváros derbi előtt eddig főképp a szurkolókról szóltak a hírek, kik lesznek ott a meccsen, kik nem, és akik ott lesznek, azokra milyen beléptetési szabályok vonatkoznak. Most azonban igyekszünk a szakmára koncentrálni, és kétrészes összeállításunkban az eddigi fordulók tapasztalatai alapján megvizsgáljuk, miben bízhatnak az egyik, illetve a másik oldalon. Gyors középpályások, stabil védelem és a macedón titkos fegyver – mi dönthet az Újpest javára? I. rész.

 

GYORS TÁMADÓK

Nincs egyszerű helyzetben az Újpest támadószekciója, hiszen az eddigi hét forduló alatt csak négy gólt jegyzett, és továbbra is hiányzik a csapatból egy klasszikus befejező csatár, mivel a posztra szerződtetett Kim Ojo első tétmérkőzésén (Magyar Kupa, Himesháza) megsérült, ki kell hagynia a derbit, ráadásul hetek óta hiányzik a rutinos Kabát Péter, aki térdműtéten esett át.

Ennek ellenére az Újpestnek éppen az az egyik erőssége, ami a Fradinak a gyengéje. A Ferencváros legutóbbi két gólját, a Puskás Akadémia és az MTK ellen egyaránt olyan szituációból kapta, amikor egy mélységből érkező támadó középpályás megelőzte a zöld-fehérek középső „tornyait”, a David Mateos, Mateo Pavlovic kettőst, és üresen, a kapussal szemben lőhetett.

Az Újpestben több, alacsony súlypontú, gyors támadó középpályást is találunk. Asmir Suljic, Nagy Gábor és Simon Krisztián egyaránt képes rá, hogy a védők között befelé törjön, helyzetbe hozza társait, vagy maga kerüljön lövőhelyzetbe.

A KÖZÉPPÁLYÁN FÖLÉNY VÁRHATÓ

Mivel az Újpestnek nincs hadra fogható centere (csak a fiatal, még rutintalan Mboma), így ebben a szezonban gyakran hat középpályással állt fel a csapat. Bár láthattunk kényszermegoldásokat, mint Filip Sztaniszavljevics vagy Simon Krisztián középcsatár-pozícióba küldését, de alapesetben a négy védő előtt gyakorlatilag hat középpályás szerepel. Ennek köszönhetően a lilák képesek lehetnek irányításuk alá vonni a pálya középső harmadát, többet birtokolhatják a labdát.

A Simon K., Nagy G., Vasziljevics (vagy Bardhi), Sztaniszavljevics, Balogh B., Suljic hatos ugyanis játékerőben nem sokban különbözik a Gyömbér, Busai (Kukurozovic), Somália, Gera, Lauth sortól, a létszámfölény pedig a lilák javára dönthet. Persze sok függ a Fradi taktikájától is, mert ha Böde Dániel rendre visszalép a középpályára labdáért, eltűnhet a hazaiak számbeli fölénye. Kérdés, hogy akár Böde, akár a többi ferencvárosi tud-e labdát szerezni, mert a felsoroltak közül egyik játékosnak sem ez a specialitása.

A védekező Gyömbér is inkább amolyan „box to box midfielder”, vagyis a két tizenhatos között robotoló játékos, nem klasszikus labdaszerző. Az eddigi hét bajnokin 62-szer szerzett labdát, mérkőzésenként átlagban kilencet (kerekítve), ugyanakkor 42-t, vagyis meccsenként hatot el is veszített, tehát csak hárommal szerez több labdát átlagban mérkőzésenként, mint amennyit elveszít. A szűrő szerepet a Fradiból most leginkább Vladan Csukics tölthetné be, de ő az utóbbi idejében kiszorult a kezdőből.

Igaz, hogy az Újpest sem hemzseg a szűrőktől, de Sztaniszavljevics mellett (feltéve, hogy a szerb nem centert játszik) Vasziljevics (ha visszakerül a kezdőbe, mert a Videoton ellen nem is nevezték) és Balogh Balázs is kiveheti a részét a labdaszerzésből (közülük eddig Balogh szerezte a legtöbb labdát, 60-at, ez nagyságrendileg megegyezik a ferencvárosi Gyömbérével).

Az Újpest az eddigi meccseken is fölényben játszott a középpályán, illetve egy kivétellel többet birtokolta a labdát ellenfelénél, még legutóbb a Videotonnál is – 56:44 százalék volt a labdabirtoklási arány az Újpest javára, pedig Fehérváron, először ebben a szezonban, vereséget szenvedtek a lila-fehérek. (Az egyetlen kivételt a DVTK elleni újpesti meccs jelentette, amelyen 50-50 százalék volt a labdabirtoklás aránya, még úgy is, hogy a fővárosiak a végén 15 percet kettős emberelőnyben játszottak.)

STABIL VÉDELEM

Nebojsa Vignjevics csapata ebben a szezonban a leglátványosabb javulást a védelemben érte el, köszönhetően többek között a két szélső védő, Vadász Viktor és Forró Gyula nyári érkezésének. Hét meccsen mindössze négy gólt kapott az Újpest (ebből kettőt legutóbb Fehérváron), ami a harmadik legkevesebbnek számít ebben a szezonban az NB I-es mezőnyben (csupán a Paks és a Videoton kapott kevesebbet, kettőt-kettőt), miközben az előző idényben 51 gólt szedtek be a lilák, ami a harmadik legtöbb volt (csak a kieső Kaposvár, Mezőkövesd páros védelme volt sebezhetőbb).

Ráadásul a Ferencváros támadójátéka eléggé egysíkú, főképp középen erőltetik a játékot a zöldek, a szélső játékuk nem veszélyes. Tehát a Vadász, Litauszki, Heris, Forró négyes képes lehet semlegesíteni az alapvetően Gera és Böde vezérelte zöldeket.

SULJIC LEHET A JOLLY JOKER; MENNYIT SZÁMÍTHATNAK A SZURKOLÓK?

A derbiket gyakran egyetlen villanás, egy jó szóló, egy jó egyéni teljesítmény dönti el, mint például legutóbb a brazil Leonardóé, aki a 89. percben egy szóló végén lőtte a győztes gólt, amivel 2–1-re győzött a Ferencváros.

Újpesti oldalon a jelenlegi csapatból formája alapján a bosnyák Asmir Suljic tűnik a leginkább esélyesnek arra, hogy a derbi hősévé váljon. A szezont két góllal és egy gólpasszal kezdő, technikás, gyors szélső nehéz feladat elé állíthatja a nála lassabb ferencvárosi védőket. Persze csak akkor, ha ismét képes lesz a legjobbját nyújtani, ugyanis sokszor el-eltűnik a mezőnyben, a 3. forduló óta például sem gól, sem előkészítés nem fűződött a nevéhez.

Lehet főszereplő Simon Krisztiánból is, aki négy éve egyszer már kulcsszerepet vállalt a Fradi legyőzéséből, az emlékezetes 6–0-s meccsen robbant be igazán a köztudatba góljával és két gólpasszával. Azonban az ő teljesítménye is hullámzó, ebben az idényben két gólja van.

Egy derbin az is kérdés, hogy valamelyik edző tud-e váratlant húzni, tud-e olyan játékost a csapatba állítani, akire nem készülnek a másik oldalon, aki meglepetést szerezhet. A liláknál az egyik nagy kérdés, hogy ki játszik majd elöl középen, mert az Újpest centergólt még nem szerzett ebben a szezonban. Meglepetés lenne, ha ez éppen a Fradi ellen sikerülne. Erre Aristote Mbomának, a Videoton ellen kezdőként bemutatkozó macedón Enis Bardhinak és esetleg a spanyol Dani Poncénak lehet esélye, bár egyikük sem tipikus center. A felsoroltak közül a magunk részéről a 19 éves, a Magyar Kupában három gólnál járó Bardhiban és a szerdán az FC Ajka elleni Ligakupa-meccsen duplázó Poncéban érezzük a gól lehetőségét, utóbbi az NB I-ben csak kétszer játszott eddig, kezdőként még egyszer sem.

Mint fentebb írtuk, alapvetően szakmai szempontok mentén néztük végig, mi szólhat egyik, illetve másik csapat mellett. Ugyanakkor megkerülhetetlen, hogy a ferencvárosiak várhatóan nem részesülnek olyan biztatásban, mint azt a derbiken megszokhatták. A szervezett szurkolói csoportok ugyanis továbbra is tiltakoznak az új Üllői úti beléptetési rend, a vénaszkenner ellen, így az MTK elleni örökrangadóhoz hasonlóan nem vesznek részt az újpesti derbin sem (az Üllői útra szerveznek közös meccsnézést). A kék-fehérekkel szemben 2–1-re elveszített meccsen nem kaptak biztatást Böde Dánielék a lelátóról, pedig a drukkerek talán fel tudták volna tüzelni a nagyon indiszponált csapatot. Az Újpest ellen pedig kimondottan nehéz lesz olyan légkörben pályára lépni, amelyben nem számíthatnak a lelátóról érkező támogatásra.

SOROZATUNK MÁSODIK RÉSZÉBEN, PÉNTEKEN AZT VIZSGÁLJUK MEG, MI SZÓLHAT A FERENCVÁROS MELLETT A VASÁRNAPI DERBIN.

LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 19., péntek
19.00

Pécsi MFC–MVM-Paks (Tv: Duna Tv)

Solymosi Péter
Szeptember 20., szombat
14.30
Nyíregyháza Spartacus˜–Győri ETO (Tv: Sport1)
Vad II István
16.30
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd (Tv: M1)
Szabó Zsolt
18.30
MTK Budapest–Dunaújváros PASE
Kassai Viktor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
20.30Puskás Akadémia–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Erdős József
Szeptember 21., vasárnap
16.30
Újpest FC–Ferencváros (Tv: Duna Tv)
Farkas Ádám
18.30
Debreceni VSC–Kecskeméti TE (Tv: Sport2)
Bognár Tamás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik