Újpest: elhagyta a lila-fehéreket Böőr Zoltán klubmenedzser

Vágólapra másolva!
2018.06.05. 15:49
Távozik Újpestről Böőr Zoltán, a klub menedzsere, aki három évet töltött el vezetőként a lila-fehéreknél.

A klub honlapjának adott interjúban Böőr Zoltán elmondta, saját elhatározásából távozik, mert pihenni akar. Az időzítésről elmondta, a kupagyőzelem és a bajnoki bronzérem megszerzése után a váltás „a klub külső megítélésének szempontjából nagyon fontos, pozitív hatással bír”.

Böőr 2015 nyarán, aktív pályafutásának befejezése után csatlakozott az Újpesthez technikai vezetőként. 2017 novemberében a klub új vezetőségében klubmenedzser lett, a diplomáciai kapcsolatokat kezelte, s „első számú összekötő kapocs” volt a tulajdonos és a csapat között.

Böőr a tervei szerint a következő két hónapban kizárólag a családjára akar koncentrálni, mellettük pihen majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik