Újpest: Balajcza Győrbe tart; Balogh nem látja a jövőképet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 09:38
null
Balajcza Szabolcs elbúcsúzott a Megyeri úti közönségtől (Fotó: Veres Viktor)
Az Újpest FC kapusa, a klubot 2006 óta szolgáló, 37 éves Balajcza Szabolcs könnyes szemmel érkezett a játékoskijáróba a Haladás elleni bajnoki után – alighanem az utolsó meccsét játszotta a Megyeri úton a lilák játékosaként.

 

Fogadta a pacsikat, majd kérdésünkre csak ennyit préselt ki magából Balajcza Szabolcs a Haladás elleni bajnokit követően:

„Egyelőre csak annyit mondok, örülök, hogy háromszázadik alkalommal védhettem bajnokin az Újpestben, megható volt, ahogyan köszöntöttek. Hogy búcsúmeccs volt-e a mostani? Jövő héten sok minden kiderül...”

Nos, a Nemzeti Sport információi szerint, a játékostársak is köszöntötték az öltözőben a kapust, egy mezzel, valamint egy üveg pezsgővel kedveskedtek neki. Ez amolyan búcsúajándéknak is beillett, a hírek ugyanis arról szólnak, a kapus szerződését nem hosszabbítja meg a klub, úgy tudjuk, ahogy azt a sportfaktor.hu is megírta, hogy a játékos az NB II-be feljutó ETO FC Győrbe szerződhet, ahová egy másik, korábbi meghatározó játékos, Kabát Péter is igazolt 2016-ban. Igaz, a kapus iránt a Siófok is érdeklődik.

A rutinos futballistán kívül további három labdarúgónak jár le a megállapodása a nyáron Újpesten, s egyelőre nincs hír arról, hogy marasztalnák Nemanja Andricsot, Mohl Dávidot és Nagy I Gábort. A klubhoz nyáron érkezik a diósgyőri Novothny Soma és a kispesti Zsótér Donát.

A középpályás Balogh Balázsnak még egy év hátra van a szerződéséből, de a szombati mérkőzés után adott nyilatkozata alapján az ő jövője is kérdéses lehet Újpesten.

„Nem vagyok megelégedve sem a csapat, sem a saját teljesítményemmel. Egyelőre négy gólnál és hat gólpassznál járok, ez kevés, főleg úgy, hogy az előző szezonban négy gól mellé tizenegy gólpasszt osztottam ki. Ezután megsérültem, csaknem öt hónapot hagytam ki, miután leszakadt a medencémről egy izom, vagyis nagyon nehezen indult a szezonom. Úgyhogy nem tekinthetek vissza örömmel az elmúlt egy évemre. Balajcza Szabolcsot, a klub ikonját nem marasztalja a klub, ez azért nem megnyugtató, nem tudom, milyen jövőképe van a csapatnak. Meglátjuk, miként alakul az én sorsom" – fogalmazott Balogh kevesebb mint egy héttel a szezonzáró forduló, az FTC–Újpest derbi előtt...

NB I, 2016–2017, 32. FORDULÓ
MÁJUS 20., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Haladás 2–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
DVSC–Honvéd 2–5
Debrecen, Nagyerdei Stadion Farkas Ádám
MTK–DVTK 0–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Szabó Zsolt
Mezőkövesd–Paks 3–2
Mezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Gyirmót FC Győr–Vasas 1–2
Gyirmót, Alcufer StadionSolymosi Péter
Videoton–Ferencváros 4–1 Felcsút, Pancho ArénaIványi Zoltán
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
NB I, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
19.00: Vasas–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Ferencváros–ÚjpestBudapest, Groupama Aréna
19.00: Budapest Honvéd–Videoton (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
19.00: DVTK–DVSCMezőkövesd, Városi Stadion
19.00: Paks–MTKPaks, Városi Stadion
19.00: Haladás–GyirmótSopron, Városi Stadion
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik