Újpest: az öt távozó után egy „ismerős arc” az első érkező

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.07.01. 10:28
null
Nikola Mitrovics ismét Újpesten (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be Nikola Mitrovics szerződtetését. A rutinos szerb középpályás a 2010–2011-es évadban már szerepelt a lila-fehéreknél, akkor 34 tétmérkőzésen három gólt szerzett. Az NB I-ben a Ferencváros kapuját vette be azon a derbin, amelyet az Újpest 6–0-ra megnyert.

A bejelentés nem tesz szót a szerződés hosszáról, ám az ujpestfc.hu úgy fogalmaz Mitroviccsal kapcsolatban, hogy „a 176 centis és 78 kilós középpályás a jövő idényben megint lila-fehérben onthatja a gólokat, osztogathatja az asszisztokat.” Ebből, illetve a klub elmúlt években gyakorolt szokásából, mely szerint 30 év feletti futballistáknak csak egyéves alapszerződést és esetleges opciót kínált (akár új játékosról, akár hosszabbításról volt szó), rövidebb távú megállapodásra lehet következtetni.

„Hogy őszinte legyek, nagyon boldog vagyok, hogy újra Újpesten játszhatok. Számomra olyan, mintha újra itthon lennék. Ahogy a legutóbbi meccsen, mindig is éreztem, hogy szívesen látnak itt, ezért azt gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen szurkolótábort tehetek boldoggá” – idézi a 33 éves szerbet a klubhonlap.

A középpályás az előző évadban a ZTE-nél futballozott, 32 tétmérkőzésen három góllal és hat gólpasszal járult hozzá a zalaiak eredményeihez, mielőtt kifutott volna a szerződése. Az Újpest mellett korábban a Mol Fehérvárban (akkor még: Videoton) is játszott hazánkban, ott két idény alatt 79 összecsapáson hét gól és 20 gólpassz fűződött a nevéhez.

Információink szerint Mitrovics visszatérése már tavaly nyáron is szóba került a Megyeri úton, ám akkor a klubvezetés úgy gondolta, 32 évesen túl idős és nem passzol a klub koncepciójához. Ezután írt alá a Zalaegerszegnél.

Mitrovics egyszeres szerb felnőttválogatott.

Az Újpest hétfőn öt távozót jelentett be – a másik oldalon Nikola Mitrovics az első érkező.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nikola Mitrovics (szerb, ZTE – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK – szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Vasas), Novothny Soma (szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik