Újpest: Apósom fradista, sokáig fel sem mehettem a lakásába – Litauszki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 18:24
2004 óta az tartozik az Újpest FC kötelékébe, 2010 óta egy rövid lengyelországi kitérőt leszámítva a felnőttcsapat tagja. Litauszki Róbert mára már a lila-fehér együttes csapatkapitánya. A Cat Caféban beszélgettünk vele: mesélt nekünk a gyerekkoráról, arról, hogy milyen édesapa, illetve megosztotta velünk a történetét annak, ahogy a ferencvárosi szurkoló apósa fogadta, miután megtudta, hogy az Újpest játékosa... Ha további részletekre kíváncsi a védővel kapcsolatban, keresse a Nemzeti Sport pénteki számát!

Litauszki Róbert a gyerekkoráról elárulta, hogy kertes házban éltek.

„A szüleinknek állatai voltak: lovak, baromfi és földjeink, szőlőink is voltak. Jártunk ki mi is, segítettünk. Nem voltunk sosem rákényszerítve, hogy ott kell dolgozni, de volt, hogy hajnalban mentünk ki. Akkor persze az ember dünnyögve csinálta meg, de utólag jön rá az ember, hogy milyen hasznos, megtanít sok mindenre. Aztán idővel eladták a földeket a szülők, mert nem olyan nagyban csinálták. Nagyon szerettem az állatokat, a gyerekkori barátommal suli után rohantunk lovagolni, onnan meg rohantunk edzésre. Volt egy ló, amin mindig lovagoltam, Csillagnak hívták, és eladták úgy, hogy nem is tudtam róla. Mély nyomot hagyott bennem, megsértődtem, és onnantól többet nem mentem be az istállóba.”

Az NSO Tv videójából az is kiderül, Litauszki milyen édesapának tartja magát, és hogy Fradi-szurkoló apósának hogyan sikerült elfogadnia őt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik