Újpest: a nigériai légiós lemondott az otthoni pihenőről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.06. 18:51
null
Obinna Nwobodo elégedett az idegenlégiósként eltöltött első idényével (Fotó: Dömötör Csaba)
Obinna Nwobodo, az Újpest labdarúgócsapatának nigériai középpályása sikeres szezont tudhat maga mögött, de már a következőre készül. Magyarországon.

 

 

Nwobodo 2017 nyarán igazolt az Újpesthez, amely az első külföldi klubja. A lila-fehéreknél egyből alapemberré vált, a jó eredmények sem maradtak el (kupagyőzelem, bajnoki bronz), így elégedetten számolt be a szezonról.

„Az idénynek vége, de már a következőre készülök – nyilatkozta a 21 esztendős középpályás a completesportsnigeria.com-nak. – Örülök annak, amit az első évemben elértem az európai futballban, egyéni és csapatszinten egyaránt. Már a szezon elején bekerültem a csapatba, és mindössze három-négy mérkőzést mulasztottam. Sokat tudtam segíteni a Magyar Kupa elhódításában is, négy év után ez volt a klub első trófeája.”

Nwobodo őszintén hisz benne, hogy az európai kupaporondon nem csupán egy-két párharc jut nekik.

„A következő idény nehezebbnek ígérkezik, mivel három fontos sorozatban is helyt kell állnunk, indulhatunk ugyanis az Európa-ligában – folytatta a korábbi U20-as nigériai válogatott futballista. – Több mérkőzés vár ránk, ezek között kevesebb időnk lesz a regenerálódásra. Néhány találkozóra három-négy órát kell majd utaznunk. Szóval fizikailag és mentálisan is nagyon megterhelő szezonnak nézünk elébe. Még erősebbnek kell lennünk.”

A minél eredményesebb felkészülés érdekében Nwobodo lemondott a hazalátogatásról.

„Kaptunk tizenkét nap szabadságot, de jeleztem a klubnak, hogy inkább Budapesten maradok. Túl rövid ez az időszak, ezért inkább itt pihenek néhány napot, és közben lejárok az edzőterembe, míg a csapattársaim visszaérkeznek.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik