Újpest: a „lilák” megkapták az NB I-es és az UEFA-licencet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.09. 16:56
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest megkapta az NB I-es és az UEFA-licencet, jelentette be Gyarmati Eszter, a klub ügyvezető igazgatója.

„Pozitív elbírálásban részesültünk, ami azt jelenti, hogy megkaptuk az NB I-es és az UEFA-licencet” – mondta Gyarmati Eszter, az Újpest ügyvezető igazgatója a klub honlapjának.Gyarmati Eszter, az Újpest ügyvezető igazgatója a klub honlapjának.

Gyarmati Eszter a stadionhelyzetről is faggatták. A következő idényben az MLSZ előírásának értelmében csak olyan stadionban lehet mérkőzést rendezni, amely pályafűtéssel rendelkezik.

Mivel a nemrégiben felújított Szusza Ferenc Stadion ennek a követelménynek nem felel meg, ezért a licenckérelemben a „lilák" a szolnoki stadiont jelölték meg hazai pályának.

Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, nem azt szeretnék, hogy a bajnoki és kupamérkőzéseket Szolnokon rendezzék meg, a megállapodást azért kötötték, hogy megfeleljenek a licenckérelemnek. Folyamatosan egyeztetnek az UTE-vel és az illetékesekkel, hogy minél hamarabb rendeződjön a helyzet, és a Szusza-stadionban rendezzék a meccseket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik