Szakály Pétert egykori debreceni csapattársa, Kabát Péter mutatta be a IV. kerületben (Fotó: ujpestfc.hu)

 

„A tulajdonosi megkeresést követően beszéltem a feleségemmel, de sokat nem kellett gondolkodnunk, ez volt az a lehetőség, amire vártam. Az Újpest nagy, tradicionális klub olyan szurkolókkal, háttérrel és remélhetőleg olyan jövővel, ami tiszteletet parancsol. Úgy gondolom, Magyarország egyik legjobb klubjához igazoltamidézi a Megyeri úton a 17-es mezszámot választó, hatszoros válogatott középpályást az ujpestfc.hu.

Nem szeretnék a céljaimmal kapcsolatban hangzatos nyilatkozatokat tenni, mindig is olyan ember voltam, aki magasra rakta a lécet magának. A realitás talaján maradva azt mondom, ez a csapat képes odakerülni a dobogóra és indulni a nemzetközi kupában. Még a bajnokság elején vagyunk, a minőség megvan, és természetesen szeretnénk a Magyar Kupában is jól szerepelni, ezek lehetnek a realitások.”

Szakály Kaposváron lett profi labdarúgó, majd 2008 januárjában a DVSC-hez szerződött, már ebben az idényben magyar bajnok lett. Később még három aranyérmet szerzett az NB I-ben a Lokival, amelyben 2011-től csapatkapitány is volt. A Puskás Akadémia 2017-ben ingyen szerződtette.

A fővárosi klub bejelentése a megállapodás részleteire nem tér ki, így nem tudni, a 33 éves labdarúgó mennyi időre kötelezte el magát a lila-fehéreknél.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Haladás), Szakály Péter (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek: Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolható), Jonathan Heris (belga, PAFC, szabadon igazolható)
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Gundel-Takács Bence (Fehérvár), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –