Torghelle: Juhász Rolanddal megbeszéljük az egymás elleni szabálytalanságokat

Vágólapra másolva!
2018.10.08. 07:09
Az MTK meglepően sima, 3–0-s győzelmet aratott a Mol Vidi ellen a labdarúgó NB I 10. fordulójában. A mérkőzés után Torghelle Sándor és Kanta József értékelt az NSO Tv-nek. Utóbbi külön kitért a góljára, előbbi pedig a Juhász Rolanddal vívott párharcokra. Emellett beszéltek a csapat eddigi szezonjáról.



Amit elterveztünk, hogy a középpályán birtokoljuk, kihozzuk a labdát, megjátsszuk a szélsőket, azt mind végre is hajtottuk. Abszolút minden ült ezen a mérkőzésen – mondta Torghelle Sándor. – De hozzá kell tenni, hogy a Vidi csütörtökön nagyon komoly, intenzív mérkőzést játszott a Chelsea ellen. Ez a kettős terhelés azért befolyásolta a mai meccset. De ennek mi csak örülünk, hiszen így miénk lett a győzelem.”


Amit elterveztünk, hogy a középpályán birtokoljuk, kihozzuk a labdát, megjátsszuk a szélsőket, azt mind végre is hajtottuk. Abszolút minden ült ezen a mérkőzésen – mondta Torghelle Sándor. – De hozzá kell tenni, hogy a Vidi csütörtökön nagyon komoly, intenzív mérkőzést játszott a Chelsea ellen. Ez a kettős terhelés azért befolyásolta a mai meccset. De ennek mi csak örülünk, hiszen így miénk lett a győzelem.”

Az MTK támadója a találkozón többször is nagy csatát vívott Juhász Rolanddal, akivel köztudottan nagy barátok.

„Ő a Vidi, én az MTK sikeréért harcoltam. Azért nem kell egyikünknek sem visszahúznia a lábát, mert mi állunk egymással szemben.”

Apropó, állás: az MTK a tabella harmadik helyéről várja a válogatott hét utáni folytatást. A Vidi ellen gólt is szerző Kanta József szerint a 3–0-s győzelemmel megmutatták, hogy igenis számolni kell velük a bajnokságban.

„Az idény első része jól sikerült, a Ferencváros elleni meccs kivételével egészen jó eredményeket értünk el. A megelőző három mérkőzésen a tudásunk alatt játszottunk, most viszont legyőztük a Vidit, sokat dolgoztunk ezért a győzelemért. A sikertelen találkozók után nem volt asztalborogatás, egymásra mutogatás, de most sem kell örömtáncot járni, hogy nyertünk egy mérkőzést. Az a munka, ami a csapatban benne van, hosszú távon ki kell jöjjön. És ha így futballozunk, mint ma, ilyen lesz a hozzáállásunk, akkor ki is jön.”

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 7 3 21–8 +13 24
2. Budapest Honvéd 10 6 1 3 13–7 +6 19
3. MTK Budapest 10 5 2 3 16–15 +1 17
4. Paksi FC 10 4 4 2 16–11 +5 16
5. Mol Vidi FC 9 4 3 2 16–10 +6 15
6. Mezőkövesd Zsóry FC 10 4 3 3 16–12 +4 15
7. Debreceni VSC 10 3 5 2 14–13 +1 14
8. Újpest FC 9 3 4 2 8–7 +1 13
9. Puskás Akadémia FC 10 2 2 6 10–16 –6 8
10. Kisvárda 10 2 2 6 9–21 –12 8
11. Diósgyőri VTK 10 1 3 6 7–16 –9 6
12. Szombathelyi Haladás 10 1 2 7 11–21 –10 5
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.
NB I, 2018–2019, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 6., SZOMBATHELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2069Szőts Gergely
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
1799
Erdős József
Mezőkövesd–Haladás 2–0
Mezőkövesd,
Városi Stadion
2168
Andó-Szabó Sándor
Paksi FC–Kisvárda 4–1
Paks,
Városi Stadion
600Radványi Ádám
Ferencváros–Debreceni VSC 2–2
Budapest,
Groupama Aréna
8911
Iványi Zoltán
OKTÓBER 7., VASÁRNAP
Mol Vidi FC–MTK Budapest 0–3
Felcsút,
Pancho Aréna
1220
Kassai Viktor
GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik