Terrorizált bíró, repülő kövek és szidalmak: ilyen volt 100 éve az Újpest–Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.31. 10:33
null
Böde Dániel (balra) és Litauszki Róbert szombaton is nagy csatákat vívhat (Fotó: Török Attila)
A márciusi válogatott játéknapok után ismét itt az NB I, szombaton játsszák le az összes találkozót, melyek sorából kiemelkedik a 3. helyen álló Újpest FC és a listavezető Ferencváros derbije. A második helyen álló Videoton FC a Puskás Akadémia vendége lesz. Statisztikai és történelmi érdekességek a 24. forduló elé.

 

ÚJPEST FC–FERENCVÁROS

♦ Immár 113 éves a fővárosi derbi, a magyar labdarúgás utóbbi évtizedeinek legnagyobb érdeklődést kiváltó összecsapása. Eddig 222 bajnoki mérkőzést játszott az Újpest és a Ferencváros egymással, a Fradi jókora fölényben van az örökmérleget tekintve. A zöld-fehérek 101, a lila-fehérek 61 mérkőzést nyertek meg, 60 találkozó végződött döntetlenül. A fölény részben az amatőr korszak ferencvárosi dominanciájának köszönhető – az első 15 bajnoki mindegyikét az FTC nyerte meg.

♦ Nebojsa Vignjevics és Thomas Doll 14 alkalommal nézett eddig farkasszemet. Doll jobban áll az újpesti edzőnél, az összes tétmérkőzést figyelembe véve Vignjevics csapata 2, a német tréneré 8 győzelmet aratott 4 döntetlen mellett.

♦ Ebből nyilván nem nehéz kitalálni, hogy a 2010-es évek zöld-fehér uralmat hoztak. Pedig 2004 májusa és 2010 szeptembere között az Újpest veretlen maradt a Fradi ellen, s közben történelmi, 6–0-s csapást mért rá, no de azóta… Csak háromszor (2012 augusztusában 2–1, 2014 szeptemberében ugyancsak 2–1, 2015 decemberében 1–0 a Groupama Arénában) tudott nyerni az Újpest a derbin. A Ferencváros hatos veretlenségi sorozatban van az Újpest elleni bajnokikat tekintve.

♦ Az Újpest 2001 és 2012 között nem vesztett hazai bajnokit a Ferencváros ellen, a legutóbbi három derbijéből azonban egyet sem tudott megnyerni (1–2, 0–1, 2–2) a Szusza Ferenc Stadionban.

♦ Hazai pályán nem remekel ebben a bajnokságban az Újpest, a maximális 33 pontból csupán 15-öt szerzett meg, mérlege 3–6–2, ez csak a 9. legjobb mérleg pályaválasztóként. A Ferencváros idegenben (pont az Újpesttel együtt) a legtöbb pontot szerző csapat, a zöld-fehérek 18 pontot gyűjtöttek be a lehetséges 33-ból, ezzel az első helyen állnak az „idegenbeli tabellán”.

♦ Az FTC legutóbbi 19 bajnokija mindegyikén gólt szerzett, ebben a bajnokságban egyetlen mérkőzésen, a DVSC ellen (0–0 a Nagyerdei Stadionban) nem tudott betalálni. A zöld-fehérek a tavasszal két ellenfelüket (Honvéd, Balmazújváros) is öt gólt szerezve tömték ki.

♦ Az Újpest legutóbbi 30 hazai bajnoki mérkőzéséből csak hatot tudott kapott gól nélkül lehozni. Ebben a bajnokságban csak a Vasastól (1–0), a Pakstól (0–0) és a Haladástól (1–0) nem kaptak gólt a lilák a saját stadionjukban.

♦ A derbi újpesti gólrekordere a stadion névadója, Szusza Ferenc 24 találattal. A fradista csúcstartó Schlosser Imre 26 találattal – írja a tempofradi.hu beharangozója.

♦ A legutóbbi 15 bajnoki derbiből 7 rangadón született gól még a 82. perc után, sőt, 5 alkalommal a 88. perc utánra maradt a döntés – mondhatni, nem jó ötlet hazaindulni korábban.

♦ Holtversenyben a Balmazújvárossal az Újpest mérkőzésein esik a legkevesebb gól az NB I-ben, a gólátlag mérkőzésenként 2.61. A Ferencváros meccsein 3.22 a gólátlag.

SZÁZ ÉVE KÖVEK ÉS SZIDALMAK REPKEDTEK

Száz éve, 1918-ban a Népszigeten 1:1-es döntetlenre végzett egymással a két csapat „egyenrangú ellenfelek elkeseredett küzdelmében, mely végül is az erőviszonyoknak legjobban megfelelő eldöntetlen eredménnyel végződött” – hogy a korabeli Sporthírlapot idézzük. A lap nem azért számolt be csak két mondatban a mérkőzésről, mert pikkelt volna a lilákra és zöldekre, hanem június 20. és 27. között általános sztrájk volt Budapesten, és ez keresztbe tett a szerkesztői munkának. Így a részletes tudósítást csak egy héttel később olvashatták a drukkerek.

„Az UTE a múlt hetekben csak gyengébb teljesítményeket produkált, ezúttal azonban nagyszerűen játszott. Saját, népszigeti pályáján ugyan mindig veszélyes ellenfél volt, most ellenben, különösen a második félidőben a legjobb UTE-t idézte fel emlékezetünkben, szóhoz sem engedvén jutni az FTC csapatát” – olvashatjuk az 1918-as újságban. A derbi már akkor is hozott rendbontásokat – ezek az évek különösen veszélyesnek számítottak a magyar pályákon –, és a Népszigeten sem volt nyugalom.

 

null

null

Az Újpest népszigeti pályája. Érdekesség, hogy a pálya nem Újpest területére esett, a sziget már Budapest közigazgatási határán belül volt (forrás: magyarfutball.hu).

„Meg kell még emlékeznünk a mérkőzést követő incidensről. A közönség ugyanis, amely a mérkőzés folyamán a bírót állandóan terrorizálta, kövek és szidalmak alakjában tüntetett a bíró ellen, aki csak biztosított menetben tudott a pályáról távozni” – így a beszámoló. Egy fordulóval később, a BAK ellen az újpesti közönség már „méltóságteljes magatartást tanúsított”. Ebben az évben még kétszer mérkőztek meg (6:0, 2:1 a Fradinak), a ferencvárosi mérkőzéseken nem volt incidens.

A tudósítást tartalmazó újságoldal jellegzetes (egyben meglehetősen szomorú) pillanatképet villant fel az első világháború utolsó nyaráról. Az OTE ifjúsági csapatának játékosa, Winkler József (aki nem volt azonos az MTK akkoriban fungáló ugyanilyen nevű válogatott szélsőjével – a szerk.) az olasz fronton súlyosan megsebesült. Az Aradi MTE csapata nyolc kezdőjátékosát elvesztette, mivel futballistái bevonultak. Botrány lett abból, hogy a III. ker. TVE játékosát, Szabó Jenőt a 33 FC illegálisan, többek között „katonai kedvezmények ígérgetésével” csábította át.

A búvárúszó és sportdiplomata Schmidt József még Przemyslnél az oroszok kezébe került, és hosszas fogsága után ezen a napon tért vissza Budapestre. Az osztrák hadibajnokságot pedig „hatalmas, előttünk egyszerűen ismeretlen fogalomként lebegő, grandiózus küzdelemben” a Floridsdorf nyerte meg. A Sporthírlap kifakadása érthető, ezek az MTK egészen hatalmas egyeduralmának évei voltak, az egyetlen izgalom az volt, hogy a legendás Jimmy Hogan vezette kék-fehérek veretlenül nyerik-e meg a bajnokságot, vagy sem.

 

A lilák különleges akcióval is készülnek a derbire (Fotó: ujpestfc.hu)
A lilák különleges akcióval is készülnek a derbire (Fotó: ujpestfc.hu)

 

MEZŐKÖVESD–PAKS

♦ Ez a két csapat 8. NB I-es mérkőzése. Az eddigi 7 találkozó mérlege kiegyenlített, 2–3–2. A Mezőkövesd a legutóbbi három, Paks elleni bajnokiján veretlen maradt.

♦ Továbbra is a Mezőkövesdé a legrosszabb hazai mérleg az NB I-ben. A matyóföldiek 33 pontból csak 10-et szereztek meg otthon (2–4–5 a mutatójuk), a Paks mérlege vendégként a 9. legjobb (3–3–5, 12 pont 33-ból).

♦ Messze a Mezőkövesdé a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat az NB I-ben, a házigazda legutóbbi 8 találkozóján nem talált legyőzőre (4 győzelem, 4 döntetlen).

♦ Ez a Mezőkövesd 2013 óta íródó élvonalbeli történetének leghosszabb veretlenségi sorozata (korábban egy hetes széria volt a csúcs). Sőt újabb rekordot felállíthatnak most a kövesdiek: még nem fordult elő, hogy a csapat egymás után 4 NB I-es mérkőzést nyert volna meg.

♦ A Paks nyeretlen legutóbbi három idegenbeli bajnokiján, és nem is szerzett gólt azokon. Idegenben a tolnaiak gólképtelensége 274 perce tart.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–VIDEOTON FC

♦ Eddigi 9 élvonalbeli mérkőzésükön még veretlen a Videoton, amely 7 összecsapást megnyert két 0–0-s döntetlen mellett. A Vidi a 9-ből 6 esetben gólt sem kapott.

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi két bajnokiját elvesztette, a legutóbbi négyen nyeretlen. Nem meglepő egy ilyen sorozat a PAFC-tól, a felcsútiak ugyanis, amerikai sportból vett kifejezéssel élve, „streaky” csapatot alkotnak, tehát hosszabb-rövidebb jó és rossz sorozatokat raknak össze ebben a szezonban. Volt már 5 meccses nyeretlenség, 5 meccses veretlenség, 6 meccses nyeretlenség, a mostani széria négynél tart.

♦ Hazai pályán a felcsútiak a megszerezhető 33 pontból 15-öt szereztek meg, ez a 10. hazai mutató (4–3–4). A Videoton idegenben 17 pontot kaparintott meg 30-ból, ezzel harmadik a vendégtabellán (5–2–3).

♦ A Videoton hármas győzelmi sorozatban van, igaz, mindháromszor pályaválasztó volt. Nagy különbség nem lesz, hisz a Vidi stadionja építése miatt Felcsúton játssza hazai mérkőzéseit is. A fehérváriak idegenben alulmaradtak legutóbbi két mérkőzésükön, a Ferencvárostól 3–1-es, a Haladástól 1–0-s vereséget szenvedtek.

♦ Idegenben az NB I-es csapatok közül a Videoton szerezte a legtöbb gólt (22 – az egyetlen csapat ebben az idényben, amely már 20 fölött jár).

♦ Hazai pályán a Puskás Akadémia szerezte a legkevesebb gólt (10) ebben az idényben az élvonalbeli klubok közül.

BALMAZÚJVÁROS–VASAS

♦ Két NB I-es mérkőzést vívtak eddig, Balmazújvárosban a Vasas nyert 1–0-ra, a fővárosban a Balmaz 2–1-re.

♦ A Balmazújvárosnak javítania kell hazai formáján, különben bajba kerül. Tizenegy mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, és csupán 10 pontot szerzett (2–4–5-ös mérleg). A Vasas pocsékul szerepel idegenben, mérlege 11 mérkőzésen 2–2–7 és csak 8 pont, ráadásul az angyalföldiek vendégként minden más csapatnál több gólt (27) kaptak.

♦ A Balmazújváros legutóbbi három mérkőzésén nem nyert, és egyik találkozón sem szerzett gólt. A Vasas elvesztette legutóbbi három idegenbeli mérkőzését, és nyeretlen a legutóbbi haton.

♦ Horváth Ferenc csapata tavaly október 28. (Balmazújváros–Honvéd 0–3) óta nem kapott ki pályaválasztóként, igaz, négy bajnokiból csak egyet nyert meg.

♦ A Vasasnak a 2017–2018-as idényben csak két olyan idegenbeli bajnokija volt, amelyen nem kapott gólt, az egyik éppen Balmazújvárosban.

DVTK–BP. HONVÉD

♦ Ez lesz a 103. első osztályú bajnoki mérkőzés a két klub között. Az örökmérleg nagy kispesti fölényt mutat, 24-szer nyert a DVTK, 24 találkozó döntetlenre végződött, 54-szer pedig a Honvéd győzött.

♦ A Honvéd a 2010-es években 9 bajnokiból hetet elvesztett, amikor a Diósgyőr volt a pályaválasztó.

♦ A DVTK tavaly augusztus óta nem ikszelt hazai pályán, négyszer nyert, négyszer kikapott. A Honvéd tavaly szeptember vége óta egyáltalán nem játszott döntetlent, 5 mérkőzésen győzött, 7 alkalommal vereséget szenvedett.

♦ Ha hazai diósgyőri meccs, akkor potyognak a gólok. 2017 óta 16 bajnokit vívott pályaválasztóként a DVTK, és ezek közül 15-ön 3 vagy több gól esett – az átlag 3.875 gól mérkőzésenként ebben a periódusban! A miskolciak ez időszak alatt a 16-ból 13 mérkőzésen kettő vagy több gólt szereztek.

♦ A kispestiek elvesztették legutóbbi négy idegenbeli mérkőzésüket, sorrendben az Újpesttől, a Debrecentől, a Ferencvárostól és a Vasastól kaptak ki. Ha most is kikapna a Honvéd, olyan idegenbeli negatív sorozata lenne, amire 2009 óta nem volt példa (akkor egymás után hét bajnokin maradt pont nélkül).

♦ A Diósgyőr hazai (inkább „hazai”) mérlege a 8. legjobb a mezőnyben, 5 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség. A Honvéd idegenben a 6. legjobb mérleggel büszkélkedik: 4 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség.

HALADÁS–DVSC

♦ Kiegyenlített az örökmérleg a két csapat között. Eddig 64 élvonalbeli bajnokit vívtak, 20 Haladás- és 24 Debrecen-siker mellett a döntetlenek száma 20.

♦ Az utóbbi években Loki-mumussá nőtte ki magát a Haladás, legalábbis 2015 óta 9 bajnokit vívtak a felek, és csak egyszer tudott győzni a Debrecen.

♦ Szombathelyen legutóbb 2011-ben nyert bajnokit a Loki (0–1), azóta négy hazai siker és három döntetlen a mérleg. A legutóbbi két találkozót a Haladás nyerte meg, egyaránt 1–0-ra.

♦ A Haladás sereghajtó helyre süllyedt vissza, ezért elsősorban az idegenbeli mérleg a felelős, mert hazai pályán a 4. legjobb mutató a szombathelyieké. Király Gáborék 12 mérkőzésen 6–1–5-ös mutatót értek el, a lehetséges 36-ból 19 pontot szereztek meg. A Debrecen nem rossz vendégként, 11 mérkőzésen 33-ból 15 pont, 4–3–4-es mérleg.

NB I, 2017–2018, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 31., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
17.00: Mezőkövesd–PaksMezőkövesd, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
17.00: Diósgyőr–Bp. HonvédDebrecen, Nagyerdei StadionErdős József
17.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
17.00: Puskás Akadémia–Videoton Felcsút, Pancho ArénaSzabó Zsolt
17.00: Balmazújváros–VasasBalmazújváros, Városi Stadion
Berke Balázs
19.30: Haladás–Debrecen (Tv: M4 Sport)Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 52–22 +30 50
2. Videoton FC 22 14 5 3 48–24 +24 47
3. Újpest FC 23 8 9 6 31–29 +2 33
4. Debreceni VSC 23 9 5 9 37–30 +7 32
5. Paksi FC 23 8 8 7 32–32 0 32
6. Budapest Honvéd 22 9 4 9 36–38 –2 31
7. Diósgyőri VTK 23 8 5 10 37–38 –1 29
8. Mezőkövesd Zsóry FC 23 6 8 9 28–41 –13 26
9. Vasas FC 23 7 4 12 28–44 –16 25
10. Puskás Akadémia FC 23 6 7 10 28–37 –9 25
11. Szombathelyi Haladás 23 7 2 14 24–38 –14 23
12. Balmazújváros 23 5 8 10 26–34 –8 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik