Lázok bombagóljával mentett pontot a Paks

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.06. 13:55
null
Küzdős meccset hozott a Siófok és a Paks összecsapása (Fotó: Pozsonyi Zita)
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a sereghajtó Siófok a kilencedik helyen álló MVM Paksot fogadta. A hazaiak a 23. percben Pál Szabolcs góljával szereztek vezetést, de a vendégek öt perccel később Lázok János szabadrúgásával egyenlítettek. Ezt követően újabb találat már nem született, így maradt a döntetlen, amely teljesen reális a látottak alapján.



A vendégek mestere, Tomiszlav Szivics azt ígérte, hogy az első tíz percben csapata nekiront majd a hazaiaknak, akikben még benne lehet a legutóbbi fordulóban a Videotontól elszenvedett hatgólos vereség. Ebből azonban semmit nem láthatott a meccsre kilátogató nagyjából kétszáz néző.

Igazából csak a mezőnyben járt a labda, s inkább a hazaiak próbálták veszélyeztetni a kaput: előbb Pál fejesét fogta Csernyánszki Norbert, majd Windecker József lőtt kevéssel a kapu mellé. Aztán azért a túloldalon is volt némi mozgolódás, Sifter Tamás lőtt a kapu fölé, aztán Könyves Norbert szerzett lesgólt, végül Heffler Norbert szabadrúgását kellett védenie Kurucz Péternek.

A félidő közepén Pál percei következtek: előbb centikkel lőtt csak mellé Csernyánszki kapust megelőzve, majd a 23. percben egy bal oldali szöglet után középen mellel vette át a labdát, és ballal a kapu bal alsó sarkába lőtt (1–0).

Három perccel később Nagy Tamás szabadrúgásból akár növelhette is volna az előnyt, ám a labda kevéssel elkerülte a kapu bal felső sarkát. Ami azonban nem jött össze az egyik oldalon, az sikerült a túloldalon: a 28. percben Lázok lőtt egy bomba szabadrúgásgólt jobbal a bal felső sarokba (1–1).

Utóbb fordíthattak is volna a vendégek, de Lázok bal oldali beadásából Sifter a kapu fölé lőtt, Heffler Norbert kísérletét pedig Kurucz kapus tolta szögletre. Sajnos a félidő végére kissé alábbhagyott az iram.

Nem változott a második félidőben sem, az első fél órában gyakorlatilag csak egy Tököli Attila-lövést kellett fognia Kurucznak, míg Melczer Vilmos bombája a kapu fölé szállt. Az utolsó negyedórában aztán összeszedték magukat a vendégek, s előbb Heffler Norbert, majd a csereként beálló Eppel Márton lőtt kevéssel a kapu mellé, míg az ugyancsak csereember Vayer Gábor löketét Kurucznak kellett védenie bravúrral.

A hosszabbításban még Melczer szabadrúgását fogta meg Csernyánszki, de ezzel véget is ért a meccs, s maradt a döntetlen, amely teljesen reális a látottak alapján.

Összefoglaló


LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ
SIÓFOK–MVM PAKS 1–1 (Pál Sz. 23., ill. Lázok 28.)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 21 15 5 1 43–17 +26 50
2. MTK Budapest 20 11 5 4 32–20 +12 38
3. Videoton FC 20 10 5 5 35–15 +20 35
4. Ferencváros 20 9 7 4 35–24 +11 34
5. DVSC-Teva 20 10 2 8 28–20 +8 32
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 30–30 0 28
7. Újpest FC 21 7 7 7 28–30 –2 28
8. Diósgyőri VTK 20 7 7 6 19–22 –3 28
9. MVM Paks 21 6 10 5 31–23 +8 28
10. Kaposvári Rákóczi 21 7 5 9 23–26 –3 26
11. Haladás 20 6 8 6 25–20 +5 26
12. Pécsi MFC 21 6 7 8 22–28 –6 25
13. KTE-Phoenix Mecano 20 6 6 8 24–30 –6 24
14. Lombard Pápa FC 20 5 5 10 16–33 –17 20
15. Egri FC 20 2 5 13 15–39 –24 11
16. Siófok 21 2 4 15 18–47 –29 10

MECCS ELŐTTI ÉRDEKESSÉGEK

♦ Ez a Paksi FC 200. mérkőzése az NB I-ben, a tolnai zöld-fehérek első szezonja a 2006–2007-es volt. Az első élvonalbeli bajnokiját a Paks 2006. július 28-án Vácon 2–0-ra megnyerte – ez akkor két újonc csatája volt.

♦ A Siófok az előző két hazai meccsén győzött (1–0-ra a Pápa, 4–3-ra az Eger ellen). Tavasszal még csak idegenben játszott a kiesőjelölt, és mindhárom alkalommal veszített – legutóbb Székesfehérváron 6–0-ra...

♦ A Siófok a legutóbbi tíz bajnokijából kilencen legalább két gólt kapott. A Balaton-partiak védekezése az egész szezonban gyengécske, mindössze két bajnokijukon tudták megőrizni kapujukat a góltól.

♦ A Siófok csapatából mindhárom tavaszi bajnokin kiállítottak egy játékost. A Haladás ellen Takács Zoltán, az ETO ellen Fejes András, míg a Videoton ellen Tímár Krisztián ment idő előtt zuhanyozni.

♦ A Paksnak november 23. óta nem volt olyan bajnokija, amelyen mindkét csapat betalált.

♦ A paksiak 188 perce gólképtelenek bajnokin, legutóbbi találatuk a hatodik volt Újpesten, Lázok János szerezte. A Honvéd és a Haladás ellen hazai pályán nem volt eredményes Tomiszlav Szivics csapata. Mindez azt is jelenti, hogy a Paks a tavaszi bajnokikon kizárólag emberelőnyben tudott gólt szerezni, hiszen a Megyeri úton mind a hatot a tíz emberrel játszó Újpest ellen érte el, míg a Honvéd és a Haladás ellen egy percet sem töltött kiállítás miatt emberelőnyben – nem is sikerült betalálnia…

NB I, 22. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzés Játékvezető
Április 5., péntek
17.00
Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 1–0Németh Ádám
19.00
Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–2
Bognár Tamás
Április 6., szombat
14.00
Siófok FC–MVM Paksi FC (Tv: M1)
Solymosi Péter
16.00
Haladás–Ferencváros (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
16.00 Lombard Pápa–KTE-Phoenix Mecano
Kassai Viktor
18.30
Egri FC–MTK Budapest (Tv: SportM)
Szőts Gergely
Április 7., vasárnap
16.30
Bp. Honvéd–Debreceni VSC-Teva (Tv: M1)
Farkas Ádám
18.30
Diósgyőri VTK–Videoton FC (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik