Sallói István: A tizenkét csapatos NB I zsákutca

– Mit szól a piros lapokhoz?
– Nem örülök – vágta rá Sallói István, ZTE FC sportigazgatója annak apropóján, hogy a csapat a legutóbbi két idegenbeli bajnokiját két-két piros lappal fejezte be. – A rutintalansággal vagy a koncentrációhiánnyal meg kell küzdenünk az élvonalban. Bár a keretben futballoznak tapasztalt játékosok, sokat számít, hogy az NB I-ben a nagyobb igénybevétel miatt kiütköznek a mentális hiányosságok, éppen ezért ezen a területen is foglalkoznunk kell a labdarúgókkal.

– Sokat rontott az összteljesítményen a Diósgyőr és a Kisvárda elleni kettős emberhátrány?
– Annyiban mindenképpen, hogy Diósgyőrben kikaptunk egy nullára, ráadásul Kocsis Gergőt és Devecseri Szilárdot is második sárga lappal állította ki a játékvezető. A Kisvárda ellen a három hárommal legalább megmentettünk egy pontot, de Bolla Bendegúz is két sárga lapot kapott, és Devecseri újfent. Ilyen fegyelmezetlenséget nem lenne szabad elkövetni. Több pontot hagytunk elveszni: Debrecenben három kettőre vezetett a Loki, s a hajrában kihagytunk egy tizenegyest. Sokan a Fradi elleni vereségünket a balszerencsére fogták, de elmondtam a játékosoknak, a mentálisan rendben lévő labdarúgók képesek eldönteni egy meccset a hajrában, még úgy is, hogy nem feltétlenül megérdemelt a győzelem. Ezen a téren is fejlődnünk kell.

– Sportigazgatóként feladatának érzi, hogy megossza észrevételeit?
– Napi szinten látom, hogy a taktikai és szakmai feladatokon kívül Dobos Barna vezetőedzőnek mennyi energiáját emészti fel a játékosok mentális felkészítése. Munkáját a játékos- és vezetői tapasztalataimmal próbálom segíteni, mert távolról szemlélve láthatok vagy érzékelhetek olyat, ami segíthet.

– Szükségesnek érzi?
Mindenképpen, mert az eseményekre azonnal reagálni kell. Jelenleg az ötödik és a tizenkettedik helyezett között csupán négy pont a különbség, a kiélezett helyzet a napi edzésekre és a koncentrációra is kihat. Sportigazgatóként szeretnék előre tervezni és dolgozni, de egyelőre hiába egyeztetek a tulajdonosunkkal arról, hol szeretnénk látni a csapatot két év múlva, ha a tudatos építkezést, fejlesztést a jelenlegi bajnoki rendszer blokkolja. A szövetség elnöke nehezményezte, hogy a fiatalok az elképzeltnél kevesebb lehetőséget kapnak az élvonalban, csakhogy nem is lesz változás, ha az edzők hétről hétre az állásukért küzdenek.

– Ön szerint rossz a bajnoki rendszer?
– Attól függ, mi a cél. Bízom benne, hogy olyan versenyképes válogatott kialakítása, amely az Európa-bajnokságokra rendszeresen kvalifikálja magát, illetve olykor a világbajnokságra is lehet esélye kijutni. Ehhez viszont magyar labdarúgók felnevelése szükséges, vagyis a tizenkét csapatos NB I zsákutca. Statisztikai adatok szerint ugyanis a tizenhatos mezőnyhöz képest eltűnt száz magyar játékos az élvonalból, sőt a kétezertizenötös létszámcsökkentés idején százháromról ötvenkettőre csökkent az MLSZ által támogatott fiatalszabálynak megfelelő labdarúgók száma. Ők többnyire a másodosztályba szorultak vissza, márpedig onnan nemhogy a válogatottba, de még az NB I-be sem kerül be magyar labdarúgó. A korosztályos válogatottban meghatározó játékosnak számító Koszta Márk, Varga Kevin, Vida Kristopher vagy Zsótér Donát is az NB I-ben mutatkozott be, és egyelőre nem igazolódik, hogy a másodosztályban is ki lehet nevelni piacképes labdarúgókat.

– Mi lenne a megoldás?
– Zalaegerszegen egy felmérés alapján a szurkolók kilencvenhárom százaléka a tizenhat csapatos élvonal mellett döntött, de nem csak a szurkolók gondolják így. Néhány klubvezető nem támogatná a felvetést, mondván, a központi támogatást nem tizenkét, hanem tizenhat felé kellene osztani, de ez nem elég erős vélemény a szakmai érvekkel szemben. A jelenlegi rendszerben a megfelelési kényszerbe szorított kisebb klubok a kiesés elkerülése érdekében pénzügyileg túlvállalják magukat, aztán amikor mégis kiesnek, bajba kerülnek, lásd a Balmazújváros vagy a Haladás esetét.

– Miért lenne jobb a tizenhat csapatos élvonal?
– Stratégiai szempontból annyiban mindenképpen, hogy könnyebben lehetne tervezni, mert a hosszú távú NB I-es tagság esélye nagyságrendileg emelkedne. Közeledve a téli időszakhoz már a nyári szerződéseket, szerződéshosszabbításokat kellene előkészíteni, amelyet azonban az említett napi helyzetek kezelése szinte lehetetlenné tesz, vagyis a munkánk tervezhetetlen. Szakmai szempontból is előnyös lenne a tizenhat csapatos mezőny, mert bajnokság közben mérkőzéseken s nem csak az edzéseken lenne lehetőség kísérletezni, új taktikai megoldásokat kipróbálni, fiataloknak lehetőséget adni, építkezni.

– A mostani rendszerrel azonban izgalmasabb a bajnokság.
– És ez szolgálja a magyar válogatott előrelépését? Kétlem. A jó magyar futballistáknak topligákban kellene játszaniuk, a későn érőknek és a tehetséges fiataloknak pedig a nemzeti bajnokságban, mint például Szerbiában. Az akadémiai rendszer tizenkét éve indult Magyarországon, és nemigen nevelt ki olyan játékosokat, akik magasabb szinten is versenyképesek lennének. Az európai top ötnek nevezett bajnokságokban csak négy játékos szerepel, Gulácsi Péter, Sallai Roland, Szalai Ádám és most már Willi Orbánt is ide sorolhatjuk. Mondanom sem kell, a környező országok toronymagasan előttünk járnak ezen a téren is, márpedig a fejlődés csak úgy érhető el, hogy Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan minél többen olyan iramú mérkőzéseket játszanak, mint a Salzburg légiósa a múlt héten a BL-ben a Liverpool ellen.

– Az utánpótlásunk sem megfelelő?
– Az elmúlt tizenkét évben hány olyan labdarúgót neveltünk ki, aki meghatározó játékosa a válogatottnak? Ha egy utánpótlás-válogatott legyőzi Belgiumot, engem az eredmény helyett jobban érdekelne, hogy melyik fiatal neve került be a Newcastle, a Chelsea vagy a Bruges játékosmegfigyelőjének noteszébe. Hiába nyerünk, ha sok magyar név nincs benne. Ugyancsak szakmai kérdés, mit szeretnénk elérni az utánpótlással, mert az eddigi módszer nem hatékony. Vannak tehetséges gyerekeink, akik megrekednek egy szinten, mert a képzésben kizárólag csapatban gondolkodunk, pedig az egyének felfuttatása, képzése és menedzselése elsődleges szempont lenne. Szoboszlai Dominik édesapjának fontos volt, hogy a fia napi négy órán keresztül futballozzon, s a gyerek tizenhét-tizennyolc éves korára magas szintre jutott. A további fejlesztési technikák pedig csak ezt követően kerülnek előtérbe.

– Kicsit elkanyarodtunk a ZTE teljesítményétől.
– Mert szeretném, ha érzékelhető lenne a szakmai irány, a kiszámíthatóság és tervezhetőség a magyar futballban. Ebbe a ZTE is beletartozik, amelyet tulajdonosunk szeretne újra meghatározó klubbá építeni, de ebben az évben elsődleges feladatunk, hogy elkerüljük a kiesést. Tovább egyelőre nehéz tervezni...