Rebrov Lanzafaméról, Lucsánszky a rendkívüli helyzetről is beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.14. 12:38
null
Szerhij Rebrov a Mezőkövesd–Ferencváros meccsen (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I 28. fordulóját követő sajtótájékoztatókon a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov kérdésre válaszolva a fegyelmi okokból erre a hétre az első csapattól száműzött Davide Lanzafaméról is beszélt, az MTK vezetőedzője, Lucsánszky Tamás a csapatát sújtó rendkívüli helyzetről ejtett szót, míg a Paksi FC-t irányító Csertői Aurél szerint szabályos góltól fosztotta meg a csapatát a Puskás Akadémia ellen Kassai Viktor játékvezető – mestermérlegek.  

 

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–FERENCVÁROS 1–2

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője

– Mi hiányzott a pontszerzéshez?
– Egy kicsi plusz. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, egyenrangú partnerei voltunk a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. Amit játékban elterveztünk, megvalósítottuk. Az egyenlítés után újabb gólokat szerezhettünk volna, ám sajnos a szöglet, valamint a beívelés utáni figyelmetlenség eldöntötte a meccset. Sajnálom, nem érdemeltünk vereséget.

– A fáradtságból fakadt a koncentráció hiánya?

– A hiba mindig benne van a játékunkban. Bármikor előfordulhat, hogy a játékos rosszul helyezkedik vagy nem a legjobb megoldást választja. Az lenne a következő lépés, hogy ne kapjunk gólokat olyan szituációkból, mint a Ferencváros ellen, elöl pedig lőjük be a helyzeteinket.

– Nehéz megélni, hogy csapata ezúttal is jól futballozott, mégis pont nélkül maradt?
– Már elegünk van a szimpatikus vesztes szerepéből. Természetesen bosszantanak ezek a vereségek, de meg kell nézni, mely csapatokkal találkoztunk: a múlt héten a dobogóra hajtó Újpest otthonában léptünk pályára, most pedig a listavezetőt fogadtuk. Mindennap azért dolgozunk, hogy csapat- és egyéni szinten is fejlődjünk, bízom benne, hogy idővel eljutunk oda, hogy a Ferencvárost és az Újpestet is legyőzzük.

SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője

– Megérdemelt a győzelmük?
– Igen, de – ahogyan arra számítottunk – rendkívül nehezen szereztük meg a három pontot. A hazaiak első gólja némiképp romba döntötte a terveinket. A szünetben azt kértem játékosaimtól, hogy ugyanúgy menjenek előre, mint az első játékrészben, és meglesz az eredménye. Én is örülnék, ha minden fordulóban hét nullára győznénk, de az ilyen meccsek mutatják meg a játékosok és a csapat igazi karakterét.

– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

– Hogy az ellenfél időnként tíz játékossal védekezett a saját kapuja előtt, a következő pillanatban viszont gyors kontrát vezettek. A szélsőkben megvolt a kellő lendület, Cseri Tamás pedig veszélyt tud teremteni a védelem mögé belöbbölt labdával. Végül megoldottuk a feladatot, a játékosok is érezték, újabb fontos lépést tehetnek a bajnoki cím felé. Mostantól a Mol Vidi elleni meccsre készülünk.

–Hétfőtől az erre a hétre fegyelmi okok miatt körön kívül kerülő Davide Lanzafame is a csapattal készül?
– Ő ugyanúgy csapatunk fontos tagja, mint az összes többi játékos.

MOL VIDI FC–ÚJPEST FC 2–1

MARKO NIKOLICS, a Mol Vidi vezetőedzője

– Mit mondott Futács Márkónak a becserélése előtt?

– Futács Márkó nagyon pozitív srác, és annak ellenére is bíztam benne, hogy csereként lépett pályára. A hét elején fájós térde miatt ki kellett hagynia három edzést, nem volt százszázalékos állapotban, de nagyon örülök a góljának, megérdemli a sikereket. Sokáig nem futballozott, egyre jobb állapotban van. A bajnoki hajrában fontos szerepe lesz a csapatban.

– Nem akármilyen sorozatban vannak...
– Na igen, a legutóbbi tizenkét tétmérkőzésen tizenegyszer győztünk, és csupán egyszer végeztünk döntetlenre. Pedig sorra játsszuk a rangadókat, ezúttal újabb fontos találkozót nyertünk meg. Nagy sorozatban vagyunk, a bajnokságból öt forduló még hátravan. Nehéz feladat vár ránk, de szeretnénk ezt a sorozatot az idény végéig elnyújtani.

– A következő fordulóban a Ferencváros otthonába látogatnak. Kötelező a győzelem?
– Igen, az.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője

Csapatát a vereség ellenére is felállva tapsolták meg a szurkolók. Így ki lehet kapni?
– A mérkőzés olyan volt, amilyet vártunk, az eredmény már kevésbé... Sajnos képtelenek voltunk kilencven percen át összpontosítani. Sokan a játékosok közül biztosan azt hiszik, milyen nagyszerűen játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de ne feledjük el, a Vidinek is sok lehetősége volt, és végül is a hazai csapat győzött. Nekem pedig csakis ez számít.

– Azt hittük, elégedetten értékel majd..,
– Mire fel? A második helyért küzdünk, nem csupán a bronzéremre hajtunk. Márpedig kikaptunk. A Viditől lehet tanulni, ahogy megnyeri a találkozókat. A mi játékosainktól még többre, még nagyobb elszántságra van szükség. De még mindig a harmadik helyen állunk.

Alaposan felforgatta a csapatát. Volt ennek különleges oka?
– Utólag sajnálom, hogy nem változtattam még többet. Próbáltunk volna mást játszani, mint a többi csapat itt, a Vidi otthonában. A Vidi hagyja az ellenfeleit játszani a saját stadionjában, mégis mindig felülkerekedik. Mi ezt szerettük volna elkerülni. A sérült Obinna Nwobodo gyorsasága nagyon hiányzott.

BP. HONVÉD–DVSC 1–1

HÍRES GÁBOR, a Honvéd pályaedzője

– Hogyan értékelné a mérkőzést?
– Szerintem jó meccs volt! Jól felkészültünk, és erőnlétben is bírtuk a tempót, ezt az is bizonyítja, hogy az utolsó tíz percben, emberhátrányban is három-négy gólszerzési lehetőségünk volt, vagyis megnyerhettük volna ezt a találkozót.

– Korán vezetést szereztek, s rosszmájúan meg lehetne jegyezni: csak reklamálni kellett egy hete jó hangosan a tizenegyest, és tessék, megkapták.

– Nem látok összefüggést a két eset között, szerintem a védő nem szerelte, hanem ellökte Holender Filipet. Ugyanakkor nem éreztem annyira durvának a mérkőzést, mint amennyi sárga lapot kiosztott a játékvezető, szerintem vicces, hogy ennyi figyelmeztetést kaptunk, és végül emberhátrányban kellett játszanunk a második félidő jelentős részében.

– Mit gondol, hogyan tudta helyettesíteni Supka Attilát?

– Mindent megbeszéltünk, próbáltam az ő fejével is gondolkodni, de a csapat nagy akarattal, jól tette a dolgát, így nem kellett sokszor bekiabálnom a játékosoknak. Végig nyerni akartunk!

HERCZEG ANDRÁS, a DVSC vezetőedzője

– Elégedett az egy ponttal?
– Mindkét csapat nyerni akart, a tétnek megfelelő kemény, parázs összecsapás volt ez. Ahogy mondani szokták: hatpontos mérkőzést játszottunk, és miután az utolsó pillanatokban Bódi Ádám a lécet találta el, meg kellett elégednünk egy ponttal.

– És, ezzel elégedett?
– Nagyon nehéz kérdés ez, már az előbb is gondolkodtam, mit válaszoljak erre... Volt esélyünk a győzelemre, de el kell ismerni, hogy a Honvéd is megnyerhette volna az utolsó percekben a meccset. A bajnokság végén lehet majd erre a kérdésre választ adni, hiszen, ha elérjük a céljainkat, akkor igen, elégedettek leszünk majd a szerzett egy ponttal, de nyilván sajnáljuk, hogy nem tudtunk győzni.

– Kívülről úgy tűnt, nem használták a széleket, középen próbálták áttörni az ellenfél védelmét.
– A cserék is azt jelezték, hogy a győzelemre törünk, azt szerettem volna, ha a széleken több akciót vezetünk, mert több belőtt labdára lett volna szükségünk, hogy veszélyesebb legyen a támadójátékunk. A Honvéd nagyon rutinosan védekezett.

HALADÁS–MTK 1–0

HORVÁTH FERENC, a Haladás vezetőedzője

– Egyetért azzal, hogy már az első félidőben eldönthették volna a három pont sorsát?
– Igen, mert minden úgy történt, ahogy elterveztük. Kértem a játékosaimat, hogy gyorsan, nagy erőbedobással futballozzanak, s azt, hogy labdavesztés után mielőbb támadják le az ellenfelet, lehetőleg már a saját kapuja előtt. Tökéletesen megvalósították a feladatot, csupán a gól hiányzott.

– A második félidőben úgy tűnt, mintha a győzelmi kényszer megbénítaná a csapatát.

– Az MTK cseréi után kiegyenlítettebbé vált a játék, s ahogy telt az idő, valóban egyre görcsösebbé vált a csapat, pedig kértem a szünetben, hogy ne legyenek türelmetlenek, ne siettessék az akciók befejezését, hiszen a meccset az utolsó percben is meg lehet nyerni. Szerencsére négy perccel korábban született a három pontot jelentő gól.

– Már csak négy pont választja el együttesét a bennmaradástól. Mit gondol, behozható-e a hátrány?
– Továbbra sem foglalkozunk a helyezésekkel, hogy mikor, kivel és hol játszunk. Egyetlen dologra figyelünk, bennünket csak a győzelem tart életben. Apró lépésekkel kell haladnunk, hogy a végén egy nagyot is léphessünk.

LUCSÁNSZKY TAMÁS, az MTK vezetőedzője

– Ismerve a heti történéseket, meglepően jól futballozott a csapat. Minek tulajdonítható ez?
– Annak, hogy a játékosok átérezték a helyzet fontosságát. De azért legyünk reálisak, az első félidőben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettük volna. Sajnos minden párharcot elvesztettünk a középpályán, és képtelenek voltunk a labda megtartására is. A mérkőzésnek ebben az időszakában gyakran alakult ki helyzet a kapunk előtt.

– Aztán jött a szünet és a két csere...
– Kanta József és Bognár István beállása után bátrabban futballoztunk, sőt a második félidőben voltak olyan időszakai a találkozónak, amikor reális esély mutatkozott, hogy megnyerhetjük a meccset. Sajnos nem sikerült, el kell ismerni, ha egy hajszálnyival is, de jobb volt nálunk a Haladás.

– Most, az eredmény ismeretében mit gondol az MLSZ döntéséről, amelyben elutasította a mérkőzés elhalasztását?
– Valóban rendkívüli helyzet alakult ki nálunk a héten, ennek ellenére mondom, hogy igazán jó döntés semmiképp sem születhetett volna. Le kellett játszani a meccset, s mi ennek eleget tettünk.

KISVÁRDA–DVTK 1–1

DAJKA LÁSZLÓ, A Kisvárda vezetőedzője

Bízott még az egyenlítésben?
– Kénytelen voltam. Az első félidőt viszont szeretnénk elfelejteni, mert bár próbálkoztunk és tartottuk a labdát, mégsem mondanám, hogy a megbeszéltek szerint játszottunk volna. Aztán született az a gól, amely nem is tudom, kinek a lábáról pattant be...

– Csapatkapitánya, Lucas szerezte az öngólt. Ebben az idényben ez volt a negyedik öngóljuk, miközben az ellenfelek szinte képtelenek bevenni Felipe kapuját. Hogy értékeli ezt?
– Nem látok benne tendenciát, vannak olyan fél évek, amikor három-négyszer rólunk pattan a kapunkba a labda, máskor melléd áll a szerencse. A lényeg, hogy ezen a meccsen három pontot szerettünk volna szerezni, de csak egy lett belőle.

– Igazságos a döntetlen?
– Nem az a lényeg, hogy ezt eldöntsük. Az ellenfél vezetése után mást kellett játszanunk, mint addig, igaz, a szünetben sikerült rendeznünk a sorunkat. A második félidő első három percében két ziccert hagytunk ki, ha akkor összejön az egyenlítés, talán megnyerjük a mérkőzést. Több játékosunk teljesítménye is feljavult, mindent megtettünk az egyenlítésért, rászolgáltunk az egy pontra.

FERNANDO FERNÁNDEZ, a DVTK vezetőedzője

– Honnan van ereje most is mosolyogni, hogy kicsúszott csapata kezéből a győzelem?
– Ilyen a futball! Pedig higgyék el, nem könnyű ilyenkor megszólalni, amikor a hosszabbításban úszik el a siker. Úgy érzem, két pontot itt hagytunk. Az is igaz, a Kisvárdának volt két nagy helyzete a második félidő elején, de akkor sem lehet ilyen módon elvesztegetni két pontot. Ugyanakkor növeltük a pontjaink számát, folytatnunk kell a munkát.

– Harmadszor is egy egyes döntetlent hozott a két csapat mérkőzése, ez alapján nagyon közel van a tudásszintjük. Mi dönthet közöttük a kiesés elkerüléséért folytatott harcban?
– Nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a csapatszellem. Az is fontos, hogy meglegyen a stabilitás, hogy egy ilyen harcot meg tudjon vívni.

– Azt is el tudja képzelni, hogy a Kisvárda és a Diósgyőr is benn marad?
– Miért ne? Nem gondolnám, hogy csak ez a két csapat harcol a bennmaradásért. Ez többcsapatos küzdelem, mások is veszélyben érezhetik még magukat. Lehet, fura, amit mondok, de minden jót kívánok Dajka Lászlónak, akinek jól cseng a neve hazámban, Spanyolországban, és én is jó kapcsolatot ápolok vele.

PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA 0–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője

– Hosszú idő után nem kapott gólt a Paks. Ez azért mindenképpen pozitívum.
– Ennél azért jobban is tudunk játszani, látszik, hogy nem vagyunk jó formában, sok volt a hiba, ugyanakkor a játékosok rengeteget melóztak. A nulla nulla feltétlenül jobb, mintha kikaptunk volna.

– Mennyit ér az egy pont a csapat helyzetében?

– Sokat. Ahogy már említettem, nem kaptunk ki, ugyanakkor egy nullára megnyerhettük volna a találkozót, hiszen a végén szabályos gólt szereztünk.

– Az elmúlt hetek eredményei mennyire nyirbálták meg a labdarúgók önbizalmát?

– A helyzet az, hogy nagyon sok a sérültünk, ráadásul a két középső védőnk is „kisárgult”. Küzdünk, ha hagynak bennünket.

KOMJÁTI ANDRÁS, a PAFC vezetőedzője

– Tagadhatatlanul jobban nézett ki a csapat, mint egy héttel ezelőtt...
– A csapat maximálisan megoldotta a feladatát, talán ha jobban összpontosítunk, még jobb eredményt érhettünk volna el. Védekezésben fegyelmezettek voltunk, probléma azonban, hogy az adódó lehetőségeinkkel nem tudunk élni.

Milyen téren kell előrelépni, hogy legközelebb egy ilyen párharcot megnyerjen a csapata?
– Viccesen azt is mondhatnám, gólt kell rúgni, ám nem vagyunk olyan helyzetben, hogy viccelődjünk. A heti edzésmunkában figyelnünk kell arra, hogy ne csak helyzeteket alakítsunk ki, hanem értékesítsük is őket.

– Második mérkőzése volt ebben az idényben vezetőedzőként a kispadon. Hogyan érezte magát?

– Korábban vezetőedzőként voltam már jobban is, de ez nem panasz akar lenni. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam a Puskás Akadémia edzőjeként örülni.

NB I, 2018–2019, 28. FORDULÓ
ÁPRILIS 13., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Debreceni VSC 1–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
2128
Mezőkövesd–Ferencváros 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
4030
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 0–0 Paks, Városi StadionKassai Viktor
600
Kisvárda–Diósgyőri VTK 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
2850
Haladás–MTK Budapest 1–0
Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
3440
Mol Vidi FC–Újpest FC 2–1 Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóIványi Zoltán
4457
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 20 4 4 61–20 +41 64
2. Mol Vidi FC 28 17 5 6 45–27 +18 56
3. Újpest FC 28 12 10 6 36–21 +15 46
4. Debreceni VSC 28 12 8 8 35–31 +4 44
5. Budapest Honvéd 28 11 7 10 33–29 +4 40
6. Mezőkövesd Zsóry FC 28 9 8 11 39–37 +2 35
7. MTK Budapest 28 10 4 14 39–45 –6 34
8. Paksi FC 28 7 11 10 29–40 –11 32
9. Puskás Akadémia FC 28 9 4 15 30–41 –11 31
10. Kisvárda 28 7 8 13 29–43 –14 29
11. Diósgyőri VTK 28 7 7 14 26–49 –23 28
12. Szombathelyi Haladás 28 7 4 17 26–45 –19 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik