Püspöki kérések; meglepetést okozó Horváth Ferenc-nyilatkozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 18:28
null
Vadnai Dániel (középen) és társai nem foglalkoztak a hiányzókkal (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I őszi utolsó fordulója után az eddigiekhez hasonlóan visszapillantunk a hétvégére, ezúttal a Nemzeti Sportban is olvasható, fordulós „legekkel” jelentkezünk – jöjjön többek között a forduló gólja, talánya, felismerése, legjobb játékosa és csapata.

A FORDULÓ TALÁNYA: MEGFOGYVA, DE BÜSZKÉN

Meghatározó játékosok sora hiányzott a Mezőkövesd Zsóryból a felcsúti bajnoki előtt. Kuttor Attila vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Iszlai Bencére, Koszta Márkra, Silye Erikre és Tóth Bencére, az öt sárga lap miatti eltiltását töltő Cseri Tamásra, valamint a házi góllövőlistát vezető Molnár Gáborra, akit a Puskás Akadémia adott kölcsön, így nem játszhatott a szombati bajnokin.

Ilyen szűkös kerettel benne volt a pakliban, hogy vereséget szenved a kövesdi együttes, s bár így is történt (0–2), lehet hiányérzet a vendégek játékosaiban.

„Nem kérdés, az első félidőben kis túlzással meg is nyerhettük volna a bajnokit, annyi helyzetet puskáztunk el – mondta lapunknak Vadnai Dániel, a mezőkövesdiek 30 esztendős védője. – Nem foglalkoztunk azzal, hogy hány meghatározó futballista hiányzik, azzal törődtünk, hogy behúzzuk a meccset, sajnos nem sikerült. A játékunkra nem lehetett panasz, hiszen jól futballoztunk, de pontot nem szereztünk. Ilyen érzésem van a szezonnal kapcsolatban is. Vagyis jól járatjuk a labdát, rendre szép futballt mutatunk be, de az eredmények tekintetében van bennem hiányérzet. A szerencse sem állt sokszor mellettünk, elég csak a bajnokság első szakaszára gondolni, amikor a Debrecen, az Újpest és az MTK is a hajrában egyenlített, míg a Ferencváros a hosszabbításban szerezte meg a győztes gólt ellenünk. Összességében ezért rosszabb érzéssel mentünk el a téli pihenőre, hiszen a hetedik helynél előrébb is állhatnánk, ha jobban koncentráltunk volna a hajrákban.”

A mezőkövesdi csapat nem pihenhet sokáig, hiszen január 3-án már edzésre kell jelentkezniük a futballistáknak. A csapat nemcsak idehaza, hanem Törökországban is készül a február eleji folytatásra, de ezeken már biztosan nem vesz részt André Alves, információnk szerint a 35 esztendős brazil csatár már el is búcsúzott az együttestől. A légiós távozása nem meglepő, hiszen mindössze három alkalommal lépett pályára a bajnokikon, akkor is csak csereként – összesen 49 percet játszott kövesdi színekben az NB I-ben...

Herczeg András amondó, van fantázia a csapatban (Fotó: Koncz György)
Herczeg András amondó, van fantázia a csapatban (Fotó: Koncz György)

A FORDULÓ ELŐRELÉPÉSE: MINDENNAP FEJLŐDNI

Ahogy Herczeg András fogalmazott, van fantázia a csapatban. A Debreceni VSC a hétvégén a kiesés elől menekülő Haladás otthonában győzött magabiztosan 2–0-ra, a szombaton begyűjtött három pontnak – s a vetélytársak botlásának – köszönhetően a harmadik helyen telelhet. Nem mindennapi teljesítmény ez, főképp, ha figyelembe vesszük, hogy a debreceniek eddig sem szűkölködtek helyi kötődésű fiatalokban, ám a mostani idényben még több tehetség mutathatta meg magát az együttesben. Elegendő csak megnézni a Haladás elleni kezdőcsapatot: a mezőnyjátékosok között Bódi Ádám volt a korelnök a maga 28 esztendejével, az átlagéletkor pedig 24.2 év volt.

„Az elmúlt idényhez képest is sok fiatal verekedte be magát a kezdőcsapatba – mondta Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője. – A Haladás ellen is hét helyi kötődésű játékos volt az első perctől kezdve a pályán, és nem is okoztak csalódást. Ugyanakkor a tapasztaltabb játékosokat is ki kell emelnem, hiszen rendkívül sokat tanulnak tőlük a fiatalok. Az átalakulás az elmúlt idényben kezdődött, most még tovább formálódtunk. Az őszi harmadik helyünk nagyszerű teljesítmény, remélem, szép ajándékot adtunk vele a szurkolóinknak karácsonyra.”

Az idény előtt konkrét célt nem tűztek ki a Loki elé, de mindenképpen a mezőny első felében szeretett volna végezni. Herczeg András tudta, hogy a két élcsapatot – a Ferencvárost és a Mol Vidit – képtelenség lesz utolérni, ám utánuk van hat-hét klub, amelyik nagyjából azonos erőt képvisel, s a pillanatnyi forma, a jobb összpontosítás dönthet.

„Természetesen szerettünk volna a mezőny elején végezni – így a vezetőedző. – A fiúk alaposan kitettek magukért. Mindennap, minden edzésen fejlődni szeretnének, így pedig öröm velük dolgozni. Vasárnaptól megkezdtük a téli szabadságunkat, azt hiszem, rá is fér mindenkire. Január harmadikán már edzés lesz, alkalmazkodnunk kell a rövidebb téli felkészüléshez.”

Herczeg András nem tagadta, belőle is sokat kivett az őszi menetelés, ahogy fogalmazott: „Jó lesz egy kicsit most nekem is pihenni, lazítani a családom, a barátaim körében.”

Nagy Gergő (balra) értékeli, hogy apait-anyait beleadtak az ikszért
Nagy Gergő (balra) értékeli, hogy apait-anyait beleadtak az ikszért

A FORDULÓ PONTMENTÉSE: ÖRÖM ÉS BOSSZÚSÁG

Lám, hátrányból olykor előnyt is lehet kovácsolni. A szombati Bp. Honvéd–Újpest FC mérkőzés 38. percében Solymosi Péter már második alkalommal mutatta fel a sárga lapot Dino Skvorcnak – a kispestiek onnantól kezdve emberhátrányban küzdöttek, hogy ne szenvedjenek vereséget.

„Megérte harcolnunk, hiszen a végén egy pontot kaptunk érte – értékelt Nagy Gergő, a kispestiek középpályása. – Már az nagy szó volt, hogy emberhátrányban vezetést szereztünk, az pedig talán még nagyobb, hogy a nyolcvannyolcadik percben egyenlítettünk. Örülök, hogy a beadásom után fejelt a kapuba Tischler Patrik, de annak még jobban, hogy a döntetlennel magunk mögött tartottuk az Újpestet. Úgy éreztem, a meccs első szakaszában jobban futballoztunk, ám a kiállítás után érthetően változott a játék képe. Ellenfelünk a második félidőben viszonylag gyorsan a maga javára fordította az állást, de ez sem tört meg minket, mentünk előre, ahogy bírtunk, és ennek meglett az eredménye. A döntetlen csak azért fájó, mert így a Debrecen megelőzött minket. Szinte végig a dobogón álltunk, nem jó érzés, hogy az utolsó pillanatban lecsúsztunk róla, ám van mibe kapaszkodnunk: a hátrányunk csak egy pont a Loki mögött. Mindent összevetve az őszi szezonban nyújtott teljesítményünkre nem lehet panasz, mégis bízom benne, hogy a tavasszal még ezt is sikerül felülmúlnunk. Ez esetben visszafoglalhatjuk a helyünket a dobogón.”

Az éremszerzés reményében már január második napján megkezdi a felkészülést Supka Attila csapata. A körülményekre biztosan nem lesz panasz, a jövőben a nemrég átadott Temesvár utcai utánpótláscentrumban edzhetnek a piros-feketék. Sőt már azt is készpénznek vehetik, hogy januárban tíz napot Törökországban töltenek. A larai edzőtáborban a bolgár Ludogoreccel, az orosz Ahmat Groznijjal, a svájci Aarauval és az ukrán Olimpik Doneckkel is összecsapnak. Borítékolható, hogy nem mindenki kel útra azok közül, akik az ősszel a keret tagjai voltak. Arról már beszámoltunk, hogy Baráth Botond külföldön folytatja pályafutását (értesülésünk szerint az Egyesült Államok vagy Izrael lehet a következő állomás), és nem lenne meglepő, ha Tomás Pilíkkel az élen egy-két, az elmúlt hónapokban kevés lehetőséget kapó labdarúgótól is megválna a klub. A Honvéd természetesen erősíteni is szeretne, az ősszel a Dukla Praha kötelékébe tartozó, de a szerződését a minap felbontó Bobál Dávid visszatérésére éppenséggel jó esély mutatkozik, és úgy tudjuk, egy támadó középpályást is örömmel látna a szakmai stáb.

A FORDULÓ FELISMERÉSE: ELDÖNTÖTTÉK, NEM ADJÁK FEL!

Két utat lát a sereghajtó Haladás előtt a csapat vezetőedzője, Horváth Ferenc, aki a Debreceni VSC elleni bajnoki (0–2) után úgy fogalmazott: „Előbb az irányt kell meghatározni, amely nem az én feladatom.”

Arra utalt, a vezetőségen múlik, hogy a szombathelyi klub beletörődik-e sorsába, s a tavaszt az NB II-es felkészülés jegyében tölti, vagy megpróbál valahogy mégis megragadni az élvonalban.

„Meglepett bennünket Horváth Ferenc nyilatkozata, de persze tisztában vagyunk vele, hogy olyan helyzetbe kerültünk, amikor dönteni kell – mondta Jagodics Márk, a Haladás középpályása. – Úgy gondolom, nem adjuk, nem adhatjuk fel! Sportemberek vagyunk, ezért egészen addig küzdenünk kell a bentmaradás kivívásáért, amíg esélyünk van rá.”

A közvetlen vetélytárs Kisvárda, valamint a Diósgyőr is nyert a hétvégén, így a Lokival szemben alulmaradó vasiak lemaradása tovább nőtt, az élvonalat jelentő 10. hely már nyolc pontra van tőlük.

„Rossz érzéssel kezdhetjük a téli erőgyűjtést – folytatta a 26 éves játékos. – Sajnos akkor sem lett volna sokkal jobb a helyzet, ha szombaton ikszelünk vagy nyerünk, riválisaink ugyanis mind győzni tudtak. Sokat jelentett volna viszont az önbizalmunknak a siker. Muszáj mielőbb kipihennünk és elfelejtenünk az őszt, s összeszorított fogakkal nekiveselkedni januárban a munkának.”

A középpályás szerint ráfér az erősítés a játékoskeretre, csakhogy...

„Télen nagyon nehéz csakugyan erősítést jelentő labdarúgót szerződtetni. Nagyjából tudjuk tehát, milyen mozgásterünk lehet az átigazolási piacon. Nem is tudom hirtelen eldönteni, mi lenne a célravezető: alapos vérfrissítésnek alávetni a csapatot, vagy betölteni a benne tátongó űrt?”

A szombathelyi tulajdonosok hétfőn tárgyaltak a kialakult helyzetről, a megbeszélésen részt vett Tóth Miklós ügyvezető, valamint Horváth Ferenc vezetőedző is.

„Alaposan megbeszéltünk mindent – mondta Tóth Miklós. – Kétségkívül nehéz helyzetben vagyunk, de emlékszem, amikor 1995-ben játékosként a szombathelyiekhez kerültem, hét pont volt a lemaradásunk, aztán a tavasszal olyan remek hétmeccses sorozatot produkáltunk, hogy kivívtuk a bentmaradást. Ezúttal is sportemberként kell küzdenünk, és mindent megtenni az élvonalbeli tagságunkért. Egyetértettünk abban, hogy nincs értelme feladni a harcot.”

A FORDULÓ KÉPE

Rendhagyó jelenetek vezették fel a Mol Vidi–Ferencváros rangadót: a kezdés előtt ünnepélyes keretek között megáldották a létesítményt, továbbá Spányi Antal püspök a kezdőkörben kért sportszerűséget, egészséget, valamint boldogságot a pályán lévőknek és a lelátón helyet foglalóknak (Fotó: Török Attila)
Rendhagyó jelenetek vezették fel a Mol Vidi–Ferencváros rangadót: a kezdés előtt ünnepélyes keretek között megáldották a létesítményt, továbbá Spányi Antal püspök a kezdőkörben kért sportszerűséget, egészséget, valamint boldogságot a pályán lévőknek és a lelátón helyet foglalóknak (Fotó: Török Attila)

A FORDULÓ GÓLJA

A ferencvárosi Davide Lanzafame a balösszekötő helyén meginduló Ivan Petrjakot szöktette, aki két csellel megforgatta Anel Hadzicot, majd öt méterről Kovácsik Ádám felett átemelte a labdát, amely a lécről pattant a gólvonal mögé.

A FORDULÓ LEGJOBBJA: JOSIP KNEZEVIC (PUSKÁS AKADÉMIA)

A horvát légiós két góljával eldöntötte a Mezőkövesd Zsóry elleni bajnokit (2–0), és ismét jelezte, hogy a Puskás Akadémia legértékesebb labdarúgója. A ballábas támadó középpályás az előző idényben tizenegy gólt szerzett, most egy szezont követően hétnél tart. Összességében 39 élvonalbeli bajnokin 18-szor talált kapuba, vagyis lényegében majdnem minden második mérkőzésén eredményes. Ráadásul a Mezőkövesd elleni győzelem azért volt különösen fontos a klubnak, mert a kiesőzónától menekülő Diósgyőr és Kisvárda Master Good is nyert, így azonban megmaradt a Puskás Akadémia négy-, illetve ötpontos előnye.

NB I, 2018–2019, 18. FORDULÓ
DECEMBER 15., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 2–0
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
418
Kisvárda–MTK 1–0
Kisvárda,Várkerti SporttelepRadványi Ádám
1175
Paks–DVTK 1–2

Paks, Városi Stadion

Németh Ádám
250
Haladás–DVSC 0–2
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
1220
Honvéd–Újpest 2–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
1891
DECEMBER 16., VASÁRNAP
Mol Vidi–FTC 2–1
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Erdős József
6442
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18123336–15+2139
2. Mol Vidi FC18104430–16+1434
3. Debreceni VSC1886425–19 +630
4. Budapest Honvéd1885521–15 +629
5. Újpest FC1877421–14 +728
6. MTK Budapest1883727–25 +227
7. Mezőkövesd Zsóry FC1866625–23 +224
8. Paksi FC1857622–25 –322
9. Puskás Akadémia FC1863921–24 –321
10. Diósgyőri VTK1845918–29–1117
11. Kisvárda18441016–35–1916
12. Szombathelyi Haladás18231313–35–22 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik