Puskás-Suzuki-kupa: Puskás–Flamengo döntő lesz hétfőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.09. 18:28
null
A Puskás Akadémia fiataljai együtt ünnepeltek a szurkolóikkal (Fotó: Koncz György)
A Puskás Akadémia és a brazil Flamengo játssza a Puskás–Suzuki-kupa hétfői döntőjét Felcsúton. Vasárnap, miután a Bayern Müchen 2–0-ra nyert az NK Osijek ellen, a Puskás Akadémia–Panathinaikosz mérkőzés döntött a döntőbe jutásról, és ezt a házigazda csapat 2–0-ra megnyerte. A B-csoport záró mérkőzésén a Flamengo 2–0-ra legyőzte a Hagi Akadémiát, így szintén bejutott a hétfőn 18 órakor kezdődő fináléba.

 

Az A-csoportban a Bayern annak tudatában lépett pályára az NK Osijek ellen, hogy már semmiképpen nem érhet oda a hétfői fináléra, míg az eszékieknek győzniük kellett aranyálmaik életben tartásához – emlékeztetett a házigazda PFLA honlapja. Ibrahim Madogou első félidőben esett duplája végül a Bayern javára döntött, így ha a Puskás Akadémia legyőzi a Panathinaikoszt, akkor döntőbe jut.

A házigazda nem bízta a véletlenre: agilisan kezdett, a 10. percben Komáromi György a vele szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt tizenegyest értékesítve előnyhöz juttatta a PFLA-t. Percekkel később hazai szöglet után a labda a görögök öt és felesén belül pattogott, majd Vita Dániel a kapuba terelte.

A kétgólos előny megnyugtatta a magyar csapatot, amely kevés helyzetet engedett ellenfelének, a Puskás Akadémia kézben tartotta a mérkőzést, és a második félidőt is irányítva megőrizte kétgólos előnyét. Ez a döntőbe jutást eredményezte.

A B-csoport záró mérkőzésén a brazil Flamengónak legalább két góllal le kellett győznie a Hagi Akadémiát ahhoz, hogy megelőzze az eddigi két meccsét megnyerő román alakulatot, és döntőt játsszon. A 4. percben Sabin Stanciulescu kapus bizonytalansága után Ryan megszerezte az első brazil gólt. A 36. percben ismét bizonytalankodtak a románok, Ryan lefülelt egy rövid felszabadítást, Wiversont indította, ki szép egyéni megoldás végén megszerezte a nagyon fontos második gólt, amelyre nem jött válasz.

Hétfőn 18 órakor először rendeznek interkontinentális döntőt a Puskás-Suzuki-kupán, amelynek fináléjában magyar és brazil együttes találkozik egymással.

Június 9., vasárnap
A-CSOPORT
PUSKÁS AKADÉMIA–PANATHINAIKOSZ 2–0 (2–0)
Felcsút,
Pancho Aréna. Vezette: Németh Á. (Lémon, Mohos)
PFLA:
Vaits – Kucsván Mi., Szujó, Vita, Berekali – Sipos G. (Gazdag V., 56.), Posztobányi – Komáromi Gy., Ominger, Nagy L. (Kalmár B., 40.) – Vizler (58., Suciu)
Panathinaikosz:
Hatzigiannakisz – Kutsziasz (Kosztopulosz, 31.), Sziderasz, Robi, Lazaridisz (Szakellaropulosz, 48.) – Turkohoritisz (Georgiopulosz, 53.), Dimosztheniadisz (Anthulakisz, 39.), Karvunisz – Pantelidisz (Gouguvitisz, 53.), Liumisz, Niarkhosz
Gólszerző:
Komáromi Gy. (10. – 11-esből), Vita (13.)

A csoport másik mérkőzésén
Bayern München–
NK Osijek 2–0 (2–0)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. PUSKÁS AKADÉMIA
3
2

1
5–1
6
2.
Panathinaikosz
3
1
1
1
4–5
4

Bayern München 3 1 1 1 4–5 4
4. NK Osijek 3 1 3 3–3 3

B-CSOPORT
Flamengo–Hagi Akadémia 2–0 (1–0)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.
Flamengo
3
2

1
5–3
6
2. Hagi Akadémia 3
2 1
5–4 6
3. BP. HONVÉD 3 2 1 5–5 6
4. Real Madrid 3 3 1–4 0

A HÉTFŐI PROGRAM
13.00: a 7. helyért, NK Osijek–Real Madrid
14.30: az 5. helyért, Bp. Honvéd–Bayern München
16.30: bronzmérkőzés, Panathinaikosz–Hagi Akadémia (Tv: M4 Sport)
18.00: döntő, Puskás Akadémia–Flamengo (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik