Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd és a Real sem juthat döntőbe

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 15:59
null
Nagyot küzdött, de elbukott a Honvéd (Fotó: Földi Imre)
A nemzetközi U17-es torna, a 2008 óta íródó felcsúti Puskás–Suzuki-kupa legutóbbi nyolc kiírását kivétel nélkül a Budapest Honvéd vagy a Real Madrid nyerte meg, ám az idei, 11. PSK harmadik, szombati napján eldőlt, hogy idén ez biztosan megváltozik: mind a kispesti, mind a madridi együttes elveszítette az esélyét annak, hogy bejusson a pünkösdhétfői döntőbe.

 

Az egyaránt az A-csoportban szereplő két együttes közül előbb a Honvéd lépett pályára a belga Genk ellen. Miskei Attila vezetőedző a Real Madrid elleni 1–1 után újabb bravúrban bízott a korábban a portugál Sportingon átgázoló genkiek ellen, de hamar kiderült, mitől is olyan sikeres mostanság a belga utánpótlás-képzés: egyértelmű volt, hogy a Genk magasabb színvonalat képvisel. Az első félidőben még tartotta magát a Honvéd, de a 35. percben (a tornán idén kétszer 30 perces meccseket rendeznek) góllá érett a belga fölény. Üröm az örömben, hogy a találkozót eldöntő találatot egy magyar fiú szerezte: Iszmail el-Baszra indítása után Bryan Limbombe tette középre a labdát, és a benn jól érkező Németh András közelről a bal alsó sarokba gurított. Mint megtudtuk a színesbőrű fiútól, magyar édesapa és dél-afrikai édesanya gyermekeként született Fokvárosban, Nagykovácsiban nőtt fel, játszott a Vasas korosztályos csapataiban is, majd építészmérnök édesapja Genk közelében kapott munkát, így az ő tehetségét most a belga futball élvezheti.

„Megérdemelten nyertünk, mi játszottuk a futballt, a Honvéd csak ívelgetésekkel próbálkozott – értékelt a Nemzeti Sportnak magabiztosan a mérkőzés után a gólszerző. – Kettőből kettőt nyertünk, gólt sem kaptunk még, meg akarjuk nyerni a hátralévő meccseinket is, nem állunk le, minden esélyünk megvan arra, hogy megnyerjük a trófeát, ezért jöttünk.”

A kispestiek védője, Csörgő Viktor szerint nem volt törvényszerű a vereségük. „Elöl egy kicsit határozottabbnak kellett volna lennünk, jobban koncentrálnunk. Nagyon erős csapat ellen játszottunk, de voltak nekünk is lehetőségeink, igazságosabb lett volna a döntetlen.”

A vereséggel ugyanakkor eldőlt, hogy a két meccs után egypontos Honvéd már nem juthat döntőbe, és a hatpontos Genk reményeit az is növelte, hogy a csoport másik meccsén meglepetés született: a lisszaboni Sporting óriási csatában 4–3-ra legyőzte a címvédő Real Madridot, így a belgák csak akkor veszíthetik el az első helyet a kvartettben, ha vasárnap kikapnak a Realtól, a Sporting pedig megveri a Honvédot.

Az is biztossá vált, amit pénteken még csak sejteni lehetett: a házigazda Puskás Akadémiának a döntőbe jutáshoz legalább egy döntetlenre van szüksége a Panathinaikosz ellen, miután a Flamengo 2–1-re legyőzte a Bayern Münchent.

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
B-CSOPORT
BUDAPEST HONVÉD–GENK (belga) 0–1 (0–1)
Felcsút, 350
néző. Vezette: Pillók
BUDAPEST HONVÉD: Schritt – Nagy B. (Constantino), Fazekas, Csörgő, Tóth R. – Fogarassy (Szabó D.), Kóródi (Irimiás), Mucsányi (Májer), Zvara – Komiszár (Molnár R.), Cipf
GENK: Seppe – Ardjouma, Youri, Coomans, Leliendal – Theo, el-Baszra (Van Rosmalen) – Takidine (Bahadir), Balouk (Cappalletti), Limbombe (Boujemaoui) – Cuypers (Németh A.)
G: Németh A. (35.)
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila: – Nagyon jó képességű, gyors csapat ellen játszottunk. Egy szép támadás végén gólt kaptunk, sajnos nem tudtunk válaszolni, de annak azért örülök, hogy a tizenegyespárbajban jobbak voltunk. Most már a bronzérem megszerzése a célunk.
Kevin van Dessel: – Megérdemelten nyertünk, de ellenfelünk megnehezítette a dolgunkat. Talán korábban is eldönthettük volna a meccset. Jó helyzetben vagyunk, most már szeretnénk megnyerni a csoportot, majd a döntőt is.

A B-csoport másik mérkőzésén
Sporting CP (portugál)–Real Madrid (spanyol) 4–3 (1–1)
Az állás:
1. Genk 6 pont, 2. Sporting 3, 3. Real Madrid 1 (4–5), 4. Budapest Honvéd 1 (1–2)

Az A-csoport szombati meccsén
Flamengo (brazil)–Bayern München (német) 2–1 (0–1)
Az állás:
1.Puskás Akadémia 6, 2. Flamengo 6, 3. Bayern München 3, 4. Panathinaikosz 0

A vasárnapi program
13.30: Genk–Real Madrid
15.15: Sporting CP–Budapest Honvéd
17.00: Puskás Akadémia–Panathinaikosz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik