Pintér Attila eddig négy „bírózásnál” tart – ez lenne a sírás?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 15:35
null
A Pintér-csapat először győzött a szezonban, a felcsúti szakember nem is foglalkozott Solymosi Péter játékvezető ténykedésével – most nem ő „sírt”... (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 6. fordulójából egy mérkőzést, a Paks–Videoton találkozót ugyan csak később, szeptember 6-án rendezik meg, ám a múlt heti meccsek érdekességeit, legjeit ezúttal is összegyűjtöttük. Horváth Ferenc „sírós” nyilatkozata kapcsán csokorba gyűjtöttük Pintér Attila szezonbeli eddigi bírálatait a játékvezetőkről. Összegyűjtöttük a folytatódó, illetve megszakadó kispesti sorozatokat, felidézünk néhány nagy Loki-sikert, és megmutatjuk a hét potyagóljait is.

A HÉT NYILATKOZATA

Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője a Puskás Akadémia FC ellen 2–1-re elveszített meccs lefújása után az M4 Sport kamerája előtt a rá jellemző módon, vicceskedő, de velős értékelést adott.

„Két tanulságot mondanék. Az első, hogy ahol majális van, oda nem kell ajándékot vinni. A másik, amire rájöttem, hogy a sírás olyan, mint az ima: ha sokáig célzod a megfelelő embernek, akkor meghallgatásra talál” – célzott alighanem Pintér Attila korábbi, a játékvezetőket folyamatosan érintő nyilatkozataira Horváth. Majd ki is fejtette, hogy a bírói ténykedésre gondol, mert a PAFC első góljánál szerinte lerántották a balmazújvárosi védőt.

Bozsik Péter az M4 Sport szakértője a sporttelevízió „Góóól!” című műsorában az eset kapcsán elmondta, valóban volt kontakt Szakály Péter és az érkező védő között, de lerántást nem vélt felfedezni a felcsúti középpályás mozdulatában. A meccset Solymosi Péter vezette.

Horváth Ferenc célzása kapcsán viszont visszakerestük Pintér Attila eddigi nyilatkozatait, hányszor foglalkozott a játékvezetőkkel az eddigi hat forduló alatt.


1. forduló. FTC–PAFC 1–1 – Pintér Attila két ítéletet kérdőjelezett meg

„Jó mérkőzést játszottunk, de ha még bátrabbak vagyunk, akkor a három pontot is elvihettük volna. De azért kíváncsi lennék arra a jelenetre, amikor nem adták meg a gólunkat. Meg kell nézni, hogy szabályos volt-e.”

A Nemzeti Sport Online kérdésére válaszolva Pintér Attila elmondta: Szakály Pétert azért cserélte le az első félidőben, mert nem akarta megkockáztatni, hogy még egy sárga lapot kapjon, miután már kapott egyet sportszerűtlen gólöröm miatt.

„Egyébként nem tudom, hogy ezért a mozdulatért a világon bárhol adnak-e a sárga lapot, mert nem a közönségnek mutatott” – tette hozzá a szakember.


2. forduló. PAFC–Videoton 1–3 – A pattogó labda, na meg a bíró…

„A labda olykor ide-oda pattant, és a magam részéről a játékvezetővel sem voltam megelégedve, hogy finoman fogalmazzak.”

3. forduló. Vasas–PAFC 2–0 – Pintér Attila nem foglalkozott a játékvezetők ténykedésével.

4. forduló. PAFC–Honvéd 0–2 – Mindenkinek javasolja…

„Javaslom mindenkinek, nézze meg, mi történt a huszonnyolcadik perc környékén: Diallót hátulról akasztotta Bobál Dávid. Ez sárga lapot érdemelt volna – neki már másodszor. Azt gondolom, aki szabálytalankodik, azt meg kell büntetni, akkor is, ha van már egy sárgája. Hatvanöt percet emberelőnyben futballozhattunk volna, és azért a Honvéd ellen nagyon nem mindegy, hogy ezt a lehetőséget elvették tőlünk.”

5. forduló. DVTK–PAFC 2–2 – „Keményen belenyúltak.”

„Azt nem hallgatom el, hogy ismét tizenegyest vett el tőlünk ugyanaz az alapvonali segítő, aki a Videoton ellen is. Ez már az ötödik meccs volt, amibe »keményen« belenyúltak.”

6. forduló. PAFC–Balmazújváros 2–1 – Pintér Attila nem foglalkozott a játékvezetők ténykedésével.

Az eddigi hat fordulóból tehát négyszer tette szóvá a játékvezetők ténykedését a PAFC vezetőedzője. Bár érdekes, hogy az 5. forduló után ő maga mondta, hogy az ötödik meccsükbe nyúltak bele keményen. Lehet, hogy a Vasas elleni találkozó után csak elfelejtett szólni? (Mondjuk őt ismerve, ez aligha lehetséges.)

Mindenesetre van egy tippünk, hogy Horváth Ferenc ezekre a pintéri nyilatkozatokra gondolt, amikor azt mondta, a sírás, olyan, mint az ima.

HORVÁTH FERENC PEDIG EZEN GÓL MIATT „SÍRT” SZOMBATON

A HÉT SOROZATAI ÉS HŐSE

A hét legérdekesebb sorozatai a Mezőkövesden 2–1-re nyerő Honvédhoz köthetők. A kispestiek immár 11 bajnoki óta veretlenek, legalább ilyen hosszú sorozatot legutóbb 1994. március 26. és szeptember 9. között produkáltak, akkor 17 mérkőzésen keresztül maradtak veretlenek, a sorozatot a Ferencváros szakította meg.

Folytatódott másik két kispesti sorozat is. A piros-feketék egymás után negyedszer nyertek idegenben, ilyen jó szériájuk legutóbb 2012 nyarán volt. Erik van der Meer együttese mind a hat eddigi fordulóban kivétel nélkül két gólt szerzett.

Megszakadt viszont Davide Lanzafame szériája, aki eddig ebben az idényben mindegyik tétmeccsen a kapuba talált (hét mérkőzésén hét gól volt a mutatója), Mezőkövesden viszont nem. Ráadásul május 13. óta először fordult elő, hogy sem Lanzafame, sem Eppel Márton nem szerzett gólt a Honvéd bajnokiján. Igaz, utóbbi ezúttal nem is játszott, a hivatalos tájékoztatás szerint sérülés miatt.

A Honvéd győztes gólját a 71. percben csereként pályára lépő Kadima Kabangu szerezte a 94. percben, aki a kilencedik NB I-es meccsén az első gólját jegyezte. A 24 éves kongói csatár 2016 telén igazolt a Honvédhoz, de több mint fél évig nem lépett pályára, miután kiderült, hogy tbc-s. Azóta hosszú utat járt be addig, hogy Mezőkövesden őt ünnepelje a csapat és a szurkolótábor.

A HÉT CSAPATA ÉS A HÉT JÁTÉKOSA

A Debreceni VSC – a Puskás Akadémiához hasonlóan – a 6. fordulóban győzött először ebben a szezonban. A debreceniek április 22-én, a Haladás elleni hazai mérkőzésen szereztek a mostanit megelőzően legutóbb négy gólt egy bajnokin. Háromgólos különbséggel március 4-én, a Diósgyőr ellen győztek.

A mostani, Vasas elleni 4–1 érdekessége, hogy már a szünetben 4–0-ra vezetett a Loki. 2016 februárjában, ugyancsak a Nagyerdei Stadionban 4–0-ra győzött a DVSC a Vasas ellen, akkor a szünetben 3–0-ra vezettek a hazaiak, a negyedik gólt a 49. percben szerezték. A Vasasnak az volt a legutóbbi NB I-es meccse, amelyiken idegenben négy gólt kapott. Az első félidőben legalább négy gólt tétmeccsen a Loki legutóbb a lett Skontónak lőtt a 2015-ös El-selejtezőn. Akkor 5–0-s félidő után 9–2-re győztek Bódi Ádámék. Bódi azon meccsen gólt lőtt, míg a Vasas ellen gólpasszal tért vissza, miután a napokban kölcsönkapta őt a Debrecen a Videotontól.

A DVSC a 4–1-es győzelmének köszönhetően kiérdemelte tőlünk a hét csapata címét, míg a két gólt szerző Tőzsér Dániel a hét játékosa lett. A 32 éves rutinos középpályás pályafutása során először volt eredményes felnőtt mérkőzésen fejjel, és karrierje során másodszor fordult elő vele, hogy egy mérkőzésen két gólt szerzett, az NB I-ben a mostani volt az első alkalom.

Tőzsér első alkalommal duplázott az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Tőzsér első alkalommal duplázott az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós)

A HÉT LEGGYORSABB GÓLJA

A hét leggyorsabb gólját a ferencvárosi Amadou Moutari szerezte, aki az 5. percben volt eredményes a Haladás ellen. A gól érdekessége, hogy a télen igazolt nigeri szélső márciusban éppen a Haladás ellen szerezte az első NB I-es találatát, akkor már 13 másodperccel a kezdősípszó után betalált, amivel az övé lett az előző évad leggyorsabb gólja.

Érdekes az is, hogy a két gól meglehetősen hasonló volt – mindkétszer egy jobbról középre passzolt labdára érkezett középen, teljesen üresen, és közelről, ziccerben már csak a kapuba kellett lőnie. Úgy látszik, a szombathelyiek nem tanulták meg a leckét, hogy a kapu közvetlen közelében nem érdemes egyedül hagyni a Ferencváros légiósát.

MOUTARI GÓLJA A HALADÁS ELLEN – 2017 AUGUSZTUS

MOUTARI GÓLJA A HALADÁS ELLEN – 2017, MÁRCIUS



A HÉT (POTYA)GÓLJAI

Ebbe a kategóriába általában a hét legszebb találatai kerülnek, most viszont két potyagólt emeltünk ki, melyek a kapusok, Horváth László (Balmazújváros) és Filip Pajovics (Újpest) hathatós közreműködésével születtek.

JOSIP KNEZEVIC – PAFC–BALMAZÚJVÁROS



MAKRAI GÁBOR – ÚJPEST–DVTK

NB I, 2017–2018, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
4911
AUGUSZTUS 18., PÉNTEK
Debreceni VSC–Vasas 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán3634
AUGUSZTUS 19., SZOMBAT
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
3215
Puskás Akadémia FC–Balmazújváros 2–1
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
814
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1 Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
zárt kapuk mögött
SZEPTEMBER 6., SZERDA
19.30: Paksi FC–Videoton FC
Paks, Városi Stadion
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik