Paks: visszatért a volt U-válogatott védő

Vágólapra másolva!
2018.07.17. 11:34
A Paks labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Kelemen Dáviddal. A 26 éves, korábbi utánpótlás-válogatott védő az előző szezonban a Nyíregyháza alapembere volt.

Kelemen 2015 őszétől 2016 nyaráig már volt a Paks játékosa, onnan került Békéscsabára, majd Nyíregyházára. Végigjárta a korosztályos válogatottakat, az U19-es és az U21-es csapatban összesen 21 mérkőzésen szerepelt. Az NB I-ben eddig 56 találkozót játszott.

Mivel már futballoztam Pakson, jól ismerem a közeget, örülök, hogy visszatérhetek – mondta a klub hivatalos honlapjának. – Voltak máshonnan is ajánlataim, de sokat számított a döntésemben a vezetők személye, és az is, hogy kiváló a közösség. Ráadásul a keretet csak magyar játékosok alkotják, ami kuriózum itthon. NB I-es játékosnak tartom magam, ezért is vagyok boldog, hogy újra az élvonalban bizonyíthatok. Nagyon jó szakmai munka folyik a klubnál, az elmúlt években erős csapat épült, amelynek akár az Európa-liga-indulásra is lehet esélye. Mivel a Paks összeszokott és erős védelemmel rendelkezik, nehéz lesz bekerülnöm a kezdőbe, de azért fogok dolgozni, hogy ez sikerüljön.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL***
Érkezők:
Kelemen Dávid (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Nagy Gergely (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bor Dávid (Soproni VSE), Jelena Richárd (ZTE FC), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza Spartacus), Kővári Róbert (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Daru Bence (győri kölcsön után Nyíregyháza), Koltai Tamás (ETO FC Győr), Molnár Péter (BFC Siófok), Szakály Dénes (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Adamcsek Máté (Budaörs), Szalai András (dorogi kölcsön után Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog), Verpecz István (Balmazújváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Nikházi Márk

***A Paksi FC-nek 12 játékosa szerepel alacsonyabb osztályban, kölcsönben, olyanok is, akik a tolnaiaknál sosem játszottak még. A kölcsönjátékosokat csak akkor tüntetjük fel, ha már csatlakoztak a kerethez.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik