Paks: szerződtetik a Pécsről távozó korábbi U-válogatottat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.31. 13:01
A Pécsi MFC már korábban bejelentette, hogy közös megegyezéssel megszünteti a korábbi U-válogatott középpályás, Nagy Olivér szerződését, aki a Nemzeti Sport Online információi szerint Paksra szerződik.

Haraszti Zsolt, az MVM Paks ügyvezetője megerősítette, az NSO értesüléseit: Nagy Olivér a tolnai együtteshez igazol.

A legutóbb Pécsen szereplő 24 éves középpályás ma vagy holnap írja alá másfél éves szerződését a Pakshoz.

Érdekesség, hogy a két dunántúli együttes pénteken éppen egymás ellen lép pályára Pakson az NB I 2. fordulójában, vagyis ha Nagy Olivér lehetőséget kap, akkor volt csapata ellen debütálhat Horváth Ferenc vezetőedző gárdájában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Csorba Szabolcs (Nyíregyháza Spartacus), Cziráki Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Hullám Attila (Kecskeméti TE), Kecskés Tamás (Siófok), Molnár Péter (szlovákiai, Győri ETO), Nyári Tibor (Siófok), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Simon Attila (Pécsi MFC, kölcsönből vissza), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Tóth Dániel (Orosháza), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsön után végleg), Cziráki Attila (Kozármisleny), Hahn János (Puskás Akadémia FC), Juhász Dániel (?), Kiss Máté (Siófok FC), Kovács Attila (Ceglédi VSE), Mészáros István (Szekszárd), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsön után végleg), Németh Gábor (Vasas), Pintér Norbert (Balmazújváros), Pokorni Péter (Szolnoki MÁV FC – kölcsön után végleg), Sifter Tamás (Soproni VSE), Sipeki István (Szolnoki MÁV FC – kölcsön után végleg), Tamási Gábor (?), Tóth Dániel (Balmazújváros – kölcsönbe), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsön után végleg), Vayer Gábor (Zalaegerszegi TE FC)
Kiszemeltek: Nagy Olivér (Pécsi MFC)
NB I, 2. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 2., péntek
19.00 MVM Paks–Pécsi MFC (Sport1) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 3., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Sport1) Bognár Tamás
19.00 Kaposvári Rákóczi–KTE-Phoenix Mecano Erdős József
19.00 Haladás–Győri ETO FC (Sport1) Solymosi Péter
21.00 Puskás Akadémia FC–Újpest FC (M2) Farkas Ádám
Augusztus 4., vasárnap
16.30 Ferencváros–Videoton (Duna Tv) Kassai Viktor
18.30 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Sport2) Fábián Mihály
20.30 Debreceni VSC-Teva–Mezőkövesd-Zsóry (Sport2) Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik