Paks: Hallottam, hogy felröppent a nevem – Lipcsei Péter

Vágólapra másolva!
2019.05.22. 07:25
null
Lipcsei Péter nyitott lenne egy paksi ajánlatra is (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sport hétfői értesülését, mely szerint a Paksi FC közös megegyezéssel szerződést bontott Csertői Auréllal, kedden hivatalos bejelentés követte, s azóta már az a téma, ki válthatja a távozó szakembert. A hírek szerint a Soroksár vezetőedzője, Lipcsei Péter az egyik lehetséges jelölt, aki nyilatkozott is a Nemzeti Sportnak a lehetőség kapcsán, de érkezhet akár Kondás Elemér vagy Feczkó Tamás is.

 

„Kedd reggel a Fradiban értesültem a paksi eseményekről – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére a 47 éves, 58-szoros válogatott korábbi labdarúgó, Lipcsei Péter.Arról is hallottam, hogy felröppent a nevem, noha egyelőre senki sem keresett Paksról, mégis jó érzéssel tölt el, hogy a lehetséges utódok között emlegetnek. Egyébként nyitott vagyok, nem zárkózom el egyetlen ajánlat elől sem.”

Az FTC NB II-es partnercsapatát, a Soroksárt irányító Lipcsei Péter néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Sport Online-nak beszélt arról, hogy a nyáron lejár a szerződése a Ferencvárosnál, és bár a vezetők már jelezték hosszabbítási szándékukat, egyelőre nem kötelezte el magát, nyitott lenne egy NB I-es munkalehetőségre.

Persze, miután több magyar szakember is szabad, nem csoda, hogy Pakson hallani Kondás Elemér, valamint Feczkó Tamás nevét is a szóba jöhető jelöltek között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik