PAFC: játszott NB I-es meccs nélkül távozik a horvát

Vágólapra másolva!
2015.01.25. 19:55
Távozik a Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapatától, és a szlovák élvonalban szereplő DAC-ban folytatja pályafutását Marin Ljubicic.

A 26 éves horvát védekező középpályás szeptember elsején érkezett Felcsútra az ukrán Tavrija Szimferopoltól, ám az ősszel NB I-es mérkőzésen nem láthattuk.

A korábban a horvát korosztályos válogatottban is megforduló Ljubicic most távozott a Puskástól, és két és fél éves szerződést kötött a szlovák élvonalban kilencedik helyen álló dunaszerdahelyi klubbal.

Ljubicic szerződtetésében nagy szerepe van annak, hogy a DAC együttesét január 19. óta horvát vezetőedző, Tomislav Maric irányítja. A középpályás már pályára is lépett a Mattersburg elleni felkészülési meccsen (2–2).

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fiola Attila (Paks)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton, legutóbb Dunaújváros kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:
Barcsay Márk (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek:
Koronczi Bence, Zima Ádám
Kiszemeltek:
Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas), Marin Ljubicic (horvát, DAC – szlovákiai)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Papp Máté (Videoton, onnan Dunaújváros, kölcsönbe)
Távozhatnak: Sztefan Denkovics (montenegrói, érdeklődnek iránta: Zawisza Bydgoszcz – Lengyelország?), Lubos Hajdúch (szlovák), Renato Kelic (horvát, érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik