PAFC: Egyik edzőm sem indokolta, miért nem számol velem – Gyurcsó

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 15:17
null
Gyurcsó Ádám a válogatottba is visszakerülne a Puskás Akadémiából (Fotó: pfla.hu)
A Hajduk Splittől az idény végéig kölcsönvett Gyurcsó Ádám a Puskás Akadémia FC hivatalos honlapjának mesélt a Horvátországban történtekről, illetve a 2019–2020-as idényre szóló terveiről. A 28 éves labdarúgó elárulta, bár továbbra sem érti, miért nem számolt 70 percnyi játék után többé vele a spliti edzője, továbblépett a kérdésen és abban bízik, a PAFC-ból képes lesz visszaverekedni magát a magyar labdarúgó-válogatottba is.


Egyik vezetőedzőm sem indokolta meg, miért nem számol velem. Lengyelországban és Horvátországban is a negyedik edzőm volt az, aki kitett a csapatból felelte a nyár végén hazatért Gyurcsó Ádám a Puskás Akadémia honlapjának arra a kérdésre, miért alakult úgy, hogy a Pogon Szczecinnél és a Hajduk Splitnél is jól indult a karrierje, aztán mégis kikerült a csapatból. A Hajduknál óriási eredménykényszer volt, ezért néhány botlás elég volt egy-egy tréner menesztéséhez. Jól teljesítettem Horvátországban, nem véletlenül vásároltak ki. Aztán a legutóbbi mester hetven perc játék után eldöntötte, hogy nem kellek neki. Nem csináltam belőle problémát, mert van ilyen a futballban. Ha nincs bizalom az edző részéről, és nem játszol, nem tudsz segíteni a csapatnak. Annak pedig nincs sok értelme, akkor váltani kell. A spliti tréner odajött hozzám az első meccs után, hogy jó lesz ez, és számít rám, visszatett a bal oldalra is. A következő héten csütörtökig a kezdőcsapat tagja voltam, ám szombaton már a keretbe sem kerültem be. Nem kvalitásbeli problémákról volt szó, és ugyanúgy készültem tovább, mert váltani akartam”

A 18-szoros válogatott szélső arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy a felcsúti klub ajánlatát fogadja el, s kölcsönben hazatér a Hajduktól.

Itthonról csak ez a megkeresésem volt, amely komolynak látszódott. Tudtam, hová, kik közé jövök. Csak pozitív dolgokat hallottam a keretünkről és a szakmai stábról. Láttam a mérkőzéseket, s tisztában voltam azzal, hogy jó csapathoz érkezem. Bízom benne, hogy segíteni tudom a gárdát, és gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. Szeretnék minél többször pályára lépni, minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Ki tudja, talán itthonról könnyebben visszakerülhetek a válogatottba is”

A teljes interjút a Puskás Akadémia honlapján IDE KATTINTVA lehet elolvasni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik