PAFC: Czvitkovics Péter aláírt a felcsútiakhoz - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 11:58
null
Czvitkovics Péter az újonc PFLA-hoz igazolt (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy a DVSC-Teva válogatott középpályása, Czvitkovics Péter kettő plusz egy évre aláírt a felcsúti együtteshez.

Mint ahogy a Nemzeti Sport korábban elsőként beszámolt róla,
Czvitkovics Péter elhagyta Debrecent, s az élvonal újoncához, a Puskás Akadémiához igazolt.

A tízszeres válogatott középpályás Magyarországon az MTK-ban és a Debrecenben futballozott, majd Belgiumban, a Kortrijkban légióskodott, onnan tért vissza a Lokihoz.

„Bízom benne, hogy jó játékkal és ha lehet, gólokkal tudom segíteni új csapatomat. Ideje elkezdeni a felzárkózást, a pontgyűjtést, remélem, ehhez én is hozzá tudok járulni. A Debrecennel végigcsináltam a felkészülést, szerepeltem az Európa-liga-selejtezőn, szerintem jó erőállapotban vagyok. Ha számít rám Benczés Miklós vezetőedző, akár a Kaposvár elleni szombati bajnokin bemutatkozhatok új csapatomban." – idézi a pfla.hu Czvitkovics Pétert.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Barcsay Márk (Videoton FC),Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Czvitkovics Péter (Debreceni VSC), Francisco Gallardo (spanyol, szabadon igazolható, legutóbb DVTK), Hahn János (MVM Paks), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Károly Bálint (Videoton FC), Mikola László (Videoton FC), Molnár Tibor (Videoton FC),Uros Nikolics (szerb, Videoton FC – kölcsönbe), Papp Marcell (Videoton FC), Szekeres Adrián (Videoton FC – kölcsönbe), Szelei Donát (Videoton FC),Tamás Márk (Videoton FC),Tischler Patrik (MTK Budapest), Tóth László (Videoton FC),Vachtler Csaba (Videoton FC), Vallejos Dominique (Videoton FC), Mamadou Wagué (francia, szabadon igazolható, legutóbb DVSC)
Távozik/távozhat:Czirjék Zoltán (Videoton FC, kölcsönből vissza, onnan Zalaegerszegi TE FC),Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton FC – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Papp Szilárd (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Soós János (Békéscsaba Előre)
Kiszemeltek:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik