PAFC: a szlovák bajnoktól érkezett középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 11:46
A labdarúgó NB I-ben négy forduló után nyeretlen Puskás Akadémia bejelentette Ján Vlasko szerződtetését.

A 28 esztendős középpályás két évre szóló megállapodást kötött a felcsútiakkal.

A korábbi szlovák korosztályos válogatott futballista az előző szezonban a nagyszombati Spartak Trnavával bajnoki címet szerzett. Vlasko húsz találkozón összesen két gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

A ballábas játékos ebben az idényben négy tétmeccsen lépett pályára a Spartakban – kétszer a Bajnokok Ligája-selejtezőjében, kétszer pedig a bajnokságban. Előbbiben eredményes volt a Legia Warszawa ellen, s a ligában is szerzett egy gólt.

Vlasko pályafutása során összesen 113 bajnokin játszott a szlovák élvonalban, húsz alkalommal talált be és kilenc gólpasszt osztott ki. Korábban az Európa-liga csoportkörében is pályára lépett, sőt gólt szerzett.

„Néhány nappal ezelőtt szereztem tudomást a Puskás Akadémia érdeklődéséről, úgyhogy minden nagyon gyorsan történt. Voltak ajánlataim több országból is, de a Puskás egyből lecsapott rám, és néhány órán belül meg is egyeztünk. Természetesen utánanéztem az együttesnek, és nagyon tetszett, amit láttam. Gyönyörű szép a stadion, sok edzőpálya van, egyszóval ideálisak a körülmények. Tipikus tízes vagyok, a csatárok mögött érzem magam a legjobban, ám ha alkalom adódik, szeretek kimozogni a szélekre. Mindent meg fogok tenni, hogy segítsek a klubnak és megmutassam, hogy jó játékos vagyok” – mondta Vlasko a felcsútiak honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Videoton – kölcsön után végleg), Kiss Tamás (Haladás), Szolnoki Roland (Videoton), Ján Vlasko (szlovák, Spartak Trnava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bokros Szilárd (Csákvár), Csilus Ádám (Nyíregyháza Spartacus)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Stipe Bacelic-Grgic (horvát), Ivor Horvat (horvát, csákvári kölcsön után szabadon igazolható), Denis Klinar (szlovén, NK Maribor - Szlovénia) Patrick Mevoungou (kameruni, Mezőkövesd), Polonkai Attila (csákvári kölcsön után visszavonult), Rétyi Tamás (csákvári kölcsön után Cegléd),Tar Zsolt (csákvári kölcsön után ETO FC Győr), Tóth Keve (Vasas), Vanczák Vilmos (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Csákvár), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, NK Osijek – Horvátország), Madarász Márk (ZTE FC), Oroszi Dániel (Csákvár), Antonio Perosevic (horvát, al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Prosser Dániel (Sepsi OSK – Románia), Szécsi Márk (Debreceni VSC), Tóth Balázs (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik