Otthon 54 meccse veretlen Fradi, tartalékos Paks: csak egyes lehet a vége?

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 13:45
null
Hiába kért halasztást a Paks, a Ferencváros nem ment bele, így a tartalékos atomvárosiak ellen lehet meg zsinórban az 55. haza veretlen meccse (Fotó: Földi Imre)
A válogatott szünet után a 4. fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I: a kör a Ferencváros Paks elleni mérkőzésével indul és az MTK–ZTE találkozóval zárul. A két megnyert mérkőzésével listavezető Puskás Akadémia a második helyen álló Mol Fehérvár FC-hez látogat.

FERENCVÁROS–PAKSI FC

♦ Eddig 27 élvonalbeli mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg 13–10–4 a Ferencváros javára.A Paks a csapatot érintő koronavírus-esetek miatt nem tud legjobb csapatával kiállni és hiába kért halasztást a Ferencvárostól.

♦ A Paks legutóbb 2017. április 12-én tudta legyőzni az FTC-t, azóta nyeretlen ellene (4 döntetlen, 5 vereség).

♦ A Paks eddig 14 alkalommal látogatott a Ferencváros otthonába (vagy az ideiglenes otthonul szolgáló Puskás Ferenc Stadionba), és ugyan csak egyszer (2016 őszén) győzött, de a mérkőzések több mint felén, 8 találkozón ponttal távozott.

♦ Ez a Ferencváros első hazai mérkőzése a 2020–2021-es NB I-es idényben, kérdés, folytatódik-e a fővárosi zöld-fehérek bajnoki veretlenségi sorozata a Groupama Arénában? Az FTC klubrekord-hosszúságú szériája 54 hazai bajnoki (43 győzelem, 11 döntetlen) óta tart (2017. április 15-én a Vasas tudta elvinni a három pontot). A körülmények ismeretében elképesztő bravúr lenne egy paksi győzelem. Vagy pontszerzés.

♦ A Ferencváros megnyerte legutóbbi 8 hazai bajnokiját, s ezeken csak egyetlen gólt kapott. A legutóbbi négy hazai meccsét nullára nyerte meg (DVTK 3–0, Kisvárda 1–0, Újpest 1–0, Mezőkövesd 1–0).

♦ A Paks négymérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozatban van (2 döntetlen, 2 vereség).

♦ A paksiak az előző 10 bajnoki mérkőzésük mindegyikén szereztek gólt, igaz, a legutóbbi haton mindig kaptak is.

♦ Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov eddig 5 mérkőzésen irányította csapatát a Paks ellen, mérlege 4–1–0, s a négy győzelem mindegyike legalább háromgólos különbségű, kapott gól nélküli volt.

MEZŐKÖVESD–BUDAFOKI MTE

♦ A két csapat még nem játszott egymással élvonalbeli bajnoki mérkőzést, sőt a közelmúltban alacsonyabb osztályban sem találkozott. A Budafoki MTE első NB I-es idegenbeli győzelmét „vadássza”, tudniillik az 1945–1946-os idényben összes bajnoki győzelmét a Promontor utcában aratta, most pedig újpesti döntetlennel kezdett.

♦ A Mezőkövesd és a Budafok ebben az idényben eddig mindegyik mérkőzésén szerzett és kapott is gólt.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi 12 bajnokijából csak kettőt nyert meg, hazai pályán az előző hétből egyet.

♦ Március 14. óta nem fordult elő a Mezőkövesddel, hogy hazai pályán ne kapott volna gólt NB I-es mérkőzésen. A sorozat 5 találkozó óta tart.

♦ Ha az immár egyszeres válogatott Cseri Tamás gólt szerzett az előző vagy a most zajló bajnoki idényben, akkor a Mezőkövesd csak egyszer veszített pontokat (7 győzelem, 1 vereség).

DIÓSGYŐRI VTK–BP. HONVÉD

♦ Eddig 109 élvonalbeli bajnokin találkozott a két csapat, a Diósgyőr 27, a Honvéd 56 alkalommal nyert, a döntetlenek száma 26.

♦ A Honvédnak nem megy 2012 óta Diósgyőrben: 12 mérkőzéséből csak kettőt nyert meg és kilencet elveszített; a legutóbbi öt találkozón nyeretlen (1 döntetlen, 4 vereség).

♦ A DVTK legutóbbi hét, hazai pályán a Honvéd felett aratott győzelme alkalmával mindig két gólt ért el (2–0, 2–1, 2–1, 2–0, 2–1, 2–1, 2–1).

♦ A Honvéd az előző 11 bajnokiján mindig kapott gólt (összesen 22-t), a legutóbbi haton egyszer sem úszta meg két kapott gól alatt.

♦ A kispestiek formája nem túl jó, a Honvéd elveszítette az előző három bajnokiját és ötöt a legutóbbi hatból.

♦ A Honvéd vezetőedzője, Bódog Tamás 46 tétmérkőzésen ült a DVTK kispadján, mérlege 18 győzelem, 11 döntetlen, 17 vereség volt. Bódog a Kisvárda edzőjeként már kétszer meccselt a diósgyőriek ellen, egyelőre veretlen (1 győzelem, 1 döntetlen).

MOL FEHÉRVÁR FC–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Már csak a Puskás Akadémia százszázalékos a mezőnyben, a felcsútiak két győzelemmel nyitották a bajnoki idényt és a szintén veretlen, de már 4 pontot elhullajtó Fehérvárhoz látogatnak. Ez a két csapat szerezte a legtöbb gólt a 2020–2021-es bajnokságban (Vidi: 8, PAFC: 6).

♦ Eddig 16 NB I-es mérkőzést játszott a két csapat egymás ellen, a Fehérvár jókora fölényben van, kilencszer nyert, négy döntetlen és három felcsúti siker mellett.

♦ A Vidi megnyerte első négy mérkőzését pályaválasztóként a PAFC ellen, a legutóbbi hármon viszont nyeretlen (0–3, 1–1, 1–3).

♦ A Fehérvár legutóbbi 15 bajnokijából csak egyet veszített el, ám a tizenötből nyolcon nem tudott nyerni.

♦ Hazai pályán a Vidi 10 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van (6 győzelem, 4 döntetlen), legutóbb még 2019. december 7-én, a Pakstól kapott ki (0–2).

♦ A Puskás Akadémia az előző három bajnokiját megnyerte, a legutóbbi nyolcon veretlen (6 győzelem, 2 döntetlen).

♦ A PAFC idegenben igen jól szerepelt az utóbbi időben, legutóbbi 16 bajnokijából csak egyet veszített el, június 7-én Zalaegerszegen kapott ki 2–0-ra (7 győzelem, 8 döntetlen, 1 vereség).

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi nyolc bajnokija mindegyikén szerzett gólt, összesen tizennyolcat. Legutóbb a már említett, ZTE elleni találkozóján maradt gólképtelen Hornyák Zsolt csapata.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA

♦ Eddig hatszor mérkőzött meg egymással a két csapat az NB I-ben, négyszer az Újpest nyert, kétszer a Kisvárda.

♦ Az Újpest pályaválasztóként mind a három mérkőzését 1–0-ra megnyerte a Kisvárda ellen.

♦ Amióta Predrag Rogan az Újpest vezetőedzője, a lila-fehérek csak két bajnokit veszítettek el (a szerb edző mérlege 5–3–2) és csak egyen nem szereztek gólt.

♦ Az Újpest eredményessége nagyban függ a kiemelkedő formában futballozó Simon Krisztián játékától: a szélső az előző öt NB I-es mérkőzésén gólt szerzett, összesen hatszor talált a kapuba, ilyen sorozata még nem volt pályafutása során. Legutóbbi tíz mérkőzésén nyolc gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Ez a nyolc gól több mint 25 százaléka Simon eddigi NB I-es „össztermésének”.

♦ Az Újpest legutóbbi hat hazai bajnokiján veretlen maradt, négyszer győzött, kétszer ikszelt.

♦ A Kisvárda az előző négy idegenbeli bajnokijából hármat megnyert. A kisvárdaiak elég szélsőséges teljesítményt nyújtanak vendégként, legutóbbi kilenc bajnokijukból egy sem végződött döntetlenre (4 győzelem, 5 vereség).

MTK BUDAPEST–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Az újonc MTK még veretlen, a ZTE még nyeretlen ebben a bajnokságban. A két csapat 70 első osztályú mérkőzésen mérte össze eddig erejét, az örökmérleg 31 MTK-győzelmet, 15 döntetlent és 24 ZTE-sikert mutat.

♦ A két csapat kilenc év után találkozik ismét az élvonalban. A ZTE megnyerte a legutóbbi három, MTK elleni bajnokiját, s a legutóbbi hatból ötöt.

♦ Valószínűtlenül hangzik, de igaz: a legutóbbi 25 MTK–ZTE (és ZTE–MTK) találkozóból egy sem végződött döntetlenre, 13-szor az MTK, 12-szer a ZTE nyert. A párharc legutóbbi döntetlenje 2000. augusztus 27-én született (0–0 a Hungária körúton).

♦ Az MTK 2019. május 19. (MTK–Honvéd 1–4) óta nem veszített el tétmérkőzést hazai pályán (15 győzelem, 5 döntetlen).

♦ A ZTE ötmérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozatban van (3 döntetlen, 2 vereség), legutóbb június 19-én, a Honvéd ellen tudott győzni.

♦ A zalaegerszegiek legutóbbi hét idegenbeli bajnokijukból csak egyet veszítettek el, mérlegük ebben az időszakban 4 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, gólátlaguk kettes feletti.

NB I, 2020–2021, 4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 11., PÉNTEKHELYSZÍN
20.00: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
SZEPTEMBER 12., SZOMBAT
14.45: Mezőkövesd–Budafok (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Diósgyőr–Honvéd (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK Stadion
19.30: Fehérvár–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
SZEPTEMBER 13., VASÁRNAP
15.00: Újpest–Kisvárda (Tv: M4 Sport) Budapest, Szusza Ferenc Stadion
17.30: MTK–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport) Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia 2 2 6–2 +4 6
2. Mol Fehérvár 3 1 2 8–5 +3 5
3. MTK Budapest 3 1 2 5–3 +2 5
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–2 +1 4
Ferencváros 2 1 1 3–2 +1 4
6. Újpest FC 3 1 1 1 5–5 0 4
7. Mezőkövesd 3 1 1 1 4–4 0 4
8. Budafoki MTE 3 1 1 1 4–6 –2 4
9. Kisvárda 3 1 2 3–6 –3 3
10. Zalaegerszegi TE 3 2 1 5–6 –1 2
11. Paksi FC 3 1 2 3–5 –2 1
12. Budapest Honvéd 2 2 2–5 –3 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik