Őszi csúcsmeccs: 4 év után nyerne az FTC a Fehérvár vendégeként

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 09:20
null
Varga Roland (FTC) és Kovácsik Ádám (Fehérvár) ismét farkasszemet nézhet (Fotó: Török Attila)
Fővárosi derbi után csúcsrangadó a labdarúgó NB I-ben: a 10. fordulóban a bajnokság két legnagyobb esélyese, a Mol Fehérvár FC és a Ferencváros csap össze. Ez a forduló vasárnapi záró mérkőzése, a másik öt találkozót szombaton bonyolítják le. Beéri-e a címvédő pontszámban a listavezetőt?


MEZŐKÖVESD–DEBRECENI VSC

♦ Eddig 11 mérkőzést vívtak egymással az élvonalban, 4 alkalommal a Debrecen, 3 alkalommal a Mezőkövesd győzött, a döntetlenek száma 4.

♦ A Mezőkövesd öt kísérletből csak egyszer, 2017 tavaszán tudta legyőzni a Lokit pályaválasztóként.

♦ A Mezőkövesd eddig jóval több pontot szerzett idegenben (12), mint otthon (7). A kövesdiek nyeretlenek legutóbbi három hazai bajnokijukon, kétszer kikaptak, egyszer döntetlent játszottak.

♦ Nem mondhatni, hogy pályaválasztóként szórná a gólokat a Mezőkövesd: április vége óta nem fordult elő, hogy a matyóföldi csapat hazai bajnokin egynél több gólt szerzett volna. Négyszer egy találatig jutott, kétszer addig sem.

♦ A Debrecen legutóbbi 10 idegenbeli bajnokija mindegyikén kapott legalább egy gólt, nyolcszor kettőt vagy többet – nem csoda, hogy csak egyet nyert meg ezek közül. A Loki 2019-ben egyetlen idegenbeli NB I-es mérkőzésén szerzett három pontot, a Honvédot győzte le 3–2-re.

♦ Azt, hogy a Debrecen mennyire „gólképes” (már rossz értelemben), jól illusztrálja, hogy március 16. óta nem volt olyan bajnokija, amelyet kapott találat nélkül tudott volna lehozni. A sorozat immár 16 mérkőzést számlál. Tegyük hozzá, a gólképesség jó értelemben is megáll: a DVSC az említett 16 mérkőzés közül 15-ön betalált.

ÚJPEST FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ 76 élvonalbeli mérkőzésnél tart a párharc számlálója. Hatalmas az újpesti fölény, a mérleg a lilák szemszögéből nézve 42 győzelem, 17 döntetlen, 17 vereség.

♦ A ZTE 38 kísérletből csak hatszor győzött bajnokin az Újpest otthonában, első sikerére 1985-ig kellett várnia. A legutóbbit 2006-ban aratta, azóta egy döntetlent és négy újpesti sikert jegyzőkönyveztek.

♦ Az Újpestnél (5 mérkőzésen 4 pont) csak a Kaposvár (3) és a Honvéd (1) szerzett kevesebb pontot pályaválasztóként a 2019–2020-as idényben. A lila-fehérek és a kispestiek is albérletben játsszák hazai mérkőzéseiket.

♦ Az összes csapat közül az újpestiek kapták a legtöbb gólt (11) saját pályájukon. Ez merőben szokatlan a Vignjevics-érában, hogy mást ne mondjunk, az előző idényben az összes (17) hazai találkozóján csak 8 gólt kapott az Újpest (igaz, akkor a Szusza Ferenc Stadionban rendezte hazai meccseit). A házigazda április 20. (Újpest–Honvéd 0–0) óta nem zárt kapott gól nélkül pályaválasztóként.

♦ A két klub 76 NB I-es egymás elleni mérkőzéséből egy sem végződött 0–0-ra.

BP. HONVÉD–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ Eddig 30 élvonalbeli mérkőzést játszott egymással a két csapat. Az örökmérleg erősen a Honvéd javára billen, kispesti szemszögből 17–7–6.

♦ A Kaposvár 2010. február 27. óta nem tudta legyőzni a Honvédot bajnoki mérkőzésen, azóta öt kispesti siker és három döntetlen a mérleg.

♦ A Honvéd vendégeként csak kétszer tudott győzni a Kaposvár 15 kísérletből, 2006-ban és 2007-ben vitte el a három pontot.

♦ A Honvéd ebben a bajnokságban az egyetlen csapat, amelyik még nem nyert pályaválasztóként. A kispestiek 0–1–3-as mérleggel szerénykednek a vonatkozó tabella legalján, holtversenyben ők szerezték a legkevesebb gólt (3) is pályaválasztóként.

♦ A kispestiek április 27. (Honvéd–Ferencváros 3–2) óta nem nyertek pályaválasztóként az NB I-ben, a sorozat öt mérkőzést számlál (2 döntetlen, 3 vereség).

♦ A Kaposvár legutóbbi 24 idegenbeli NB I-es mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, de természetesen a mérkőzések jó része még 2013–2014-re datálódik.

KISVÁRDA–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Az előző idényben találkoztak először egymással az NB I-ben, egyelőre a Kisvárda veretlen, mérlege 2 győzelem, 1 döntetlen. Kisvárdán egyszer mérkőztek meg a felek, a házigazda 1–0-ra győzött.

♦ Ha a Puskás Akadémia most pontot szerez, akkor már eléri azt a pontmennyiséget, amelyet az előző évadban idegenben gyűjtött (9). Ha nyer, akkor már felül is múlja azt.

♦ A PAFC veretlen maradt legutóbbi 6 bajnoki mérkőzésén (4 győzelem, 2 döntetlen), ez holtversenyben (a Ferencváros szintén hatnál tart) a legjobb aktív sorozat az NB I-ben.

♦ A Puskás Akadémia klubcsúcs-beállításra készül, az élvonalban ugyanis eddig hetes volt a leghosszabb veretlenségi sorozata. Ha Kisvárdán sem kap ki a felcsúti gárda, akkor ugyanúgy hetes szériát épít, mint idén április 13. és augusztus 8. között.

♦ Az NB I összes játékosa közül Gheorghe Grozav játszott a legnagyobb szerepet csapata góljaiban: a román válogatott támadó hatot szerzett a Kisvárda 13 találatából, tehát a várdaiak góljainak 46.2 százalékát ő szerezte.

PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Eddig 28 NB I-es mérkőzést vívott a két csapat egymással, a mérleg 11 paksi és 9 diósgyőri siker, valamint 8 döntetlen.

♦ A Diósgyőr 2006 és 2013 tavasza között egyszer sem nyert Pakson, azóta viszont már háromszor is.

♦ A DVTK a mezőny egyetlen csapata, amelyik még nyeretlen idegenben, sőt, pontot sem szerzett vendégként a 2019–2020-as bajnokságban. Minden más csapat legalább 3 pontot már begyűjtött.

♦ A paksiak legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésének mindegyikén 2 vagy több gól esett.

♦ A Paks április közepe óta nem játszott döntetlent hazai pályán, négyszer győzött, kétszer kikapott. 2019-ben csak a Ferencváros, a Fehérvár és az Újpest tudott Pakson NB I-es mérkőzést nyerni.

♦ A DVTK 11 mérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatban van, legutóbb február 2-án a Vidi otthonában nyert. A diósgyőriek az előző 30 idegenbeli NB I-es meccsükből csak kettőt nyertek meg – az említett székesfehérvárit, illetve előtte pont egy paksit, 2–1-re győztek 2018 decemberében mostani házigazdájuk ellen.

MOL FEHÉRVÁR FC–FERENCVÁROS

♦ A forduló csúcsrangadója és legnagyobb hagyományú mérkőzése ez, a két klub 1968 óta csatázik az élvonalban. Az eddigi 98 bajnokiból 26-ot nyert meg a Fehérvár, 44-et a Ferencváros, a döntetlenek száma 28.

♦ A Ferencváros 2015. augusztus 8-án 3–1-re legyőzte a Videotont, ám azóta nyeretlen a fehérváriak vendégeként (2 döntetlen, 4 vereség). A mostani a Vidi harmadik leghosszabb hazai veretlenségi sorozata az FTC ellen, 1975–1980 között hét, 1984–1989 között hat mérkőzésen nem kapott ki pályaválasztóként a Fraditól.

♦ A Ferencváros hatmérkőzéses bajnoki veretlenségi sorozatból érkezik, ez a forduló előtt holtversenyben a legjobb aktív széria volt az élvonalban. A hat mérkőzésből ötön gólt sem kapott Szerhij Rebrov csapata.

♦ A Fehérvár legutóbbi 12 hazai bajnokijából csak egyet veszített el, az Újpest tréfálta meg (0–2). Ez volt az egyetlen 2019-es bajnoki mérkőzése pályaválasztóként, amelyen nem szerzett gólt.

♦ A Ferencváros eddig kizárólag európai kupacsütörtökök után veszített pontokat a bajnokságban, a Puskás Akadémiától elszenvedett 4–1-es vereség a Suduva elleni El-selejtezőt követte, a Honvéd elleni 0–0 a Ludogorec elleni El-csoportmérkőzést.

♦ A Fehérvárból Armin Hodzic 6, Futács Márkó 5 gólt szerzett eddig a bajnokságban, ketten annyi találatot értek el ebben a bajnoki idényben, mint a Ferencváros teljes kerete.

♦ Az FTC nem kapott gólt legutóbbi három bajnoki mérkőzésén, ha a Vidi elleni rangadót is nullára hozza le, akkor ebben az idényben elsőként épít négymeccses kapott gól nélküli szériát.

NB I, 2019–2020, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 26., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
14.30: Mezőkövesd–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
17.00: Kisvárda–Puskás Akadémia
Kisvárda, Várkerti StadionBogár Gergő
17.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK
Paks, Városi Stadion Kassai Viktor
17.00: Bp. Honvéd–Kaposvár
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
17.00: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion Karakó Ferenc
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
17.15: Mol Fehérvár FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 9 7 1 1 19– 6 +13 22
2. Ferencvárosi TC 8 6 1 1 11– 5 +6 19
3. Mezőkövesd Zsóry FC 9 6 1 2 12– 7 +5 19
4. Puskás Akadémia FC 9 5 2 2 17–10 +7 17
5. Kisvárda 9 4 1 4 13–14 –1 13
6. Debreceni VSC 8 4 4 16–14 +2 12
7. Újpest FC 9 3 1 5 12–15 –3 10
8. Budapest Honvéd 9 3 1 5 11–15 –4 10
9. Paksi FC 9 3 1 5 11–17 –6 10
10. Zalaegerszegi TE FC 9 2 2 5 14–13 +1 8
11. Diósgyőri VTK 9 2 1 6 7–17 –10 7
12. Kaposvári Rákóczi FC 9 2 7 7–17 –10 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik