NS: Moniz az Újpestről; Elek a Győrről és a Valceáról - péntek

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 23:59
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk:

Hogy felfokozott az érdeklődés a 212. derbi iránt, az a Ferencváros csütörtök délelőtti sajtóóráján is nyilvánvalóvá vált. Ricardo Moniz, a zöld-fehérek 48 esztendős szakvezetője mégis higgadtan, a múltat és az ellenfelet módfelett tisztelve nyilatkozott, megemlítve, hogy magyarországi munkássága legrosszabb napján van túl. A legszebb viszont vasárnap jöhet… De vajon milyen taktika lehet üdvözítő az Újpest ellen? Mi a mostani Ferencváros gyengéje? Számít-e, hogy nagy vereség és edzőváltás után vannak a lila-fehérek? Miért mondta azt Moniz, hogy „megölhetnek”? Válaszok a Nemzeti Sport pénteki számában.

Izgalmas kupameccs volt. Mondhatni, emlékezetes találkozó, bár Pápán gyaníthatóan gyorsan elfelejtenék. Pedig a Lombardnak nincs szégyenkeznivalója, a csapat a Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzésen a rendes játékidőben ledolgozta hátrányát, ám idegenben szerzett több góllal a zöld-fehérek jutottak tovább. Igaz, közben a játékvezető a lelátóra száműzte Zsivóczky Gyula vezetőedzőt, sőt Bíró Pétert, a Lombard tulajdonosát is. A Nemzeti Sport pénteki számában a Pápa edzője többek között arról beszél, hogy mit mondott a játékvezetőnek a mérkőzés után, s hogy miért és mennyire büntette meg saját magát.

Arról volt szó, feláldozza a szerdai, Győr elleni bajnokit a Ferencváros női kézilabdacsapata a szombati, Valcea elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzés oltárán, aztán Elek Gábor előzetes tervéhez képest a teher nélkül játszó együttes parázs meccsen pontot szerzett az ETO ellen. A vezetőedző azt mondja, nem baj, hogy kihajtották magukat a lányok, sőt. A Nemzeti Sport pénteki számában az Elek Gáborral készített interjúban szó esik fáradtságról, csodáról, elvárásokról és persze a nagy esélyről.

Hiúság vagy praktikum a facebookos rajongói oldal? Miként viselte a Párizsba szerződésével kapcsolatos híreszteléseket? Törvényszerű-e, hogy egy ponton mindig elbukik a válogatott? Feldolgozható-e, hogy a világ egyik legjobbjaként gyaníthatóan érem nélkül kell befejeznie a pályafutását? A Nemzeti Sport megszokott pénteki Letisztulva rovatának vendége ezúttal Császár Gábor, a kézilabda-válogatott irányítója.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik