NS: gyerekszáj a derbin; nagy verést kapott a bajnok – vasárnap

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 23:32
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.


A Ferencváros–Újpest rangadó első felében taktikusan, fegyelmezetten játszottak a lila-fehérek, ám a szünet után a vendéglátók egyre inkább átvették az irányítást, s a hajrában egy remek támadás végén Böde Dániel fejesével otthon tartották a három pontot. De vajon hogy néz ki egy ilyen találkozó egy hétéves kislány szemével? Kollégánk, Csillag Péter ott ült a lelátón kislányával, Julcsikával, aki bizony sajátos szemszögből kommentálta a történteket

A Nagy László hiányát tökéletesen feledtető Veszprém a második játékrészben esélyt sem adott a Szegednek a férfi kézilabda-bajnokság szuperrangadóján. A „sima” bajnoki mérkőzéssel, amely BL-negyeddöntő is lehetne, természetesen kiemelt terjedelemben foglalkozunk

A gyenge kezdés után teljesen váratlanul táltosodott meg az Egis Körmend a férfi kosárlabda-bajnokság rangadóján, és parádés csapatmunkával győzte le a Falcót, miközben a bajnok Alba Fehérvár nagy verést kapott Pécsen

A nagyszerűen védő Jászberényi Gábornak is köszönhetően a vízilabda ob I-ben a Tatabánya meglepetésre legyőzte a Miskolcot, míg a Bajnokok Ligája csoportkörére készülő Szolnok, Eger, OSC hármas könnyedén hozta a kötelezőt

A vb-trófea mellett a női tenisz világelsőségéért is hajtanak Szingapúrban, méghozzá a nyolc egyéni indulóból heten – ilyen még nem fordult elő a WTA-vb történetében. Klein Ron háttéranyaga

Az ünnep miatt lapunk hétfőn nem jelenik meg, kedden viszont ismét jelentkezünk, mégpedig a Kihívás-melléklettel kiegészülve. A tartalomból: Európa legmagasabb hegye nem mindig ugyanaz, de a profit ez nem zavarja: megmászik mindent!; Milyen jó, hogy néha vannak unatkozó szörfösök is – így született meg a longboard; Hogy mi a legjobb a keserves terepfutásban? Az élmény és mellette a zsíros deszka
A Ferencváros–Újpest rangadó
első felében taktikusan, fegyelmezetten játszottak a lila-fehérek, ám a szünet után a vendéglátók egyre inkább átvették az irányítást, s a hajrában egy remek támadás végén Böde Dániel fejesével otthon tartották a három pontot. De vajon hogy néz ki egy ilyen találkozó egy hétéves kislány szemével? Kollégánk, Csillag Péter ott ült a lelátón kislányával, Julcsikával, aki bizony sajátos szemszögből kommentálta a történteket

A Nagy László hiányát tökéletesen feledtető Veszprém a második játékrészben esélyt sem adott a Szegednek a férfi kézilabda-bajnokság szuperrangadóján. A „sima” bajnoki mérkőzéssel, amely BL-negyeddöntő is lehetne, természetesen kiemelt terjedelemben foglalkozunk

A gyenge kezdés után teljesen váratlanul táltosodott meg az Egis Körmend a férfi kosárlabda-bajnokság rangadóján, és parádés csapatmunkával győzte le a Falcót, miközben a bajnok Alba Fehérvár nagy verést kapott Pécsen

A nagyszerűen védő Jászberényi Gábornak is köszönhetően a vízilabda ob I-ben a Tatabánya meglepetésre legyőzte a Miskolcot, míg a Bajnokok Ligája csoportkörére készülő Szolnok, Eger, OSC hármas könnyedén hozta a kötelezőt

A vb-trófea mellett a női tenisz világelsőségéért is hajtanak Szingapúrban, méghozzá a nyolc egyéni indulóból heten – ilyen még nem fordult elő a WTA-vb történetében. Klein Ron háttéranyaga

Az ünnep miatt lapunk hétfőn nem jelenik meg, kedden viszont ismét jelentkezünk, mégpedig a Kihívás-melléklettel kiegészülve. A tartalomból: Európa legmagasabb hegye nem mindig ugyanaz, de a profit ez nem zavarja: megmászik mindent!; Milyen jó, hogy néha vannak unatkozó szörfösök is – így született meg a longboard; Hogy mi a legjobb a keserves terepfutásban? Az élmény és mellette a zsíros deszka

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik