Ellenfélként tér vissza régi sikerei helyszínére Cristiano Ronaldo, aki hat évet húzott le a Manchester Unitedben, majd rekordot jelentő nyolcvanmillió fontért a Real Madridba igazolt. A portugál világklasszist biztosan szép fogadtatásban részesíti a manchesteri közönség, azonban a pályán kemény harc vár rá, hiszen a tét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutás, és az első meccs 1–1-s végeredménye kiélezett csatát ígér. Azaz?

Vasárnap 16.30-kor Ferencváros–Újpest – ez az a labdarúgó-mérkőzés, amelyikre már most minden jegy elkelt. A két csapat összesen kilenc góllal hangolt, a Fradi hármat lőtt, az Újpest hatot kapott – a Lombard FC kapusa, Szűcs Lajos szerint nem csak emiatt esélyes a hazai csapat. Kimegy a derbire? És felvesz egy szurkolói sálat? Milyet is?

Kovács István eddig nem a nagy lövéseiről volt híres, ám a Videoton új vezetőedzője, José Gomes arra biztatta a játékost, hogy próbálkozzon bátrabban. A támadó a Honvéd ellen huszonhat méterről lőtte ki a felső sarkot, ez volt élete legnagyobb gólja, de a még jobb folytatásban bízik.

Előre megjósolta, hogy átgázolnak az Újpesten. Tomiszlav Szivics hetekkel ezelőtt megmondta, hogy meglepik a lilákat, letámadják, lerohanják őket – a vége 0–6 lett. A szerb szakember elsők között gratulált a négy gólt szerző Lázok Jánosnak, de később a középpályás is megkapta a magáét. Kiderül az is, ki futballozik válogatott formában a paksiaknál.

A Krim Ljubljana elleni, vasárnapi 31–25-ös vereség ellenére saját kezében tartja sorsát az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a következőkben azt kíséreljük meg szétszálazni, a hátralévő két fordulóban milyen eredmények szükségeltetnek ahhoz, hogy továbbjusson a csapat. A legjobb az lenne, ha a Fradi szombaton nem kapna ki a Valceától.

Szombatról vasárnapra mintha kicserélték volna a Miskolcot, amely kiváló védekezéssel elvette a DAB pályaelőnyét a jégkorong Mol Liga elődöntőjében. A Jegesmedvék bekkje, a 2010-es világbajnokságot is megjárt Szirányi Bence szerint nekik köszönhető a fordulat, de ünnepelni korai.

Minél jobban dühöngenek a Red Bullnál, Fernando Alonso annál inkább csinálja a műsort. A spanyol tavaly folyamatosan azzal bőszítette az osztrákokat, hogy Sebastian Vettel csak az autója miatt szárnyal, most pedig leszögezte, hogy ő – egy kicsit – lassúbb kocsival is harcba tudna szállni ellene a Formula–1 hamarosan kezdődő új idényében.

Megkezdte a vizes edzéseket London kétszeres olimpiai bajnoka, Kozák Danuta. Az UTE versenyzője az olaszországi Sabaudiában tette vízre a hajóját, felkészülését a KSI ifjúsági fiú kajakosai, valamint a női U23-as válogatott segítik. Az elmúlt időszak viharai, a klub- és edzőváltás után a nyugalom szigetét keresi Sabaudiában, ahol egy hónapot tölt el.

Ha kedd, akkor Köztér! A nagy fordulat, avagy hogyan lett orvos, illetve alpolgármester a világbajnok páros tagjaiból? Milyen titkos okai vannak az Újpest Paks elleni kudarcának, s lesz-e azoknak kihatásuk az FTC elleni derbire...?