Női NB I: a Viktória remek rangadón győzte le az Astrát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 08:01
A rájátszás 3. fordulójának rangadóján a Viktória Trend Optika FC női labdarúgócsapata 2–1-re győzött Csepelen, az Astra-Bíró-Kert FC vendégeként, és ezzel visszakapaszkodott a fényesebb érmekért folyó versenybe. A szombathelyiek sikere egyben azt is jelenti, hogy a bajnok MTK Hungária – a Hegyvidék SE felett aratott kiütéses győzelmével – hatpontos előnnyel robog a címvédés felé. A kék-fehérek a következő két hétvégén előbb Szombathelyre, a Király Sportközpontba látogatnak, majd az Astrát fogadják – tíz nap alatt megszerezhetik a bajnoki címet, de ez a két meccs tömörré is teheti az élmezőnyt.

A hétközi forduló legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése ugyanúgy kezdődött, mint nemrég a két csapat budapesti Magyar Kupa-elődöntője – gyors Viktória-góllal. A 7. percben, a fura kiflivel a védők mögé kanyarodó labdára Megyeri Boglárka csapott le, lapos, okos lövéssel Kovács Klaudia hálójába küldte a vendégek vezetőgólját. A hátrányba került Astra erősíteni tudott, a rózsaszín mezeseknek annyi helyzete volt, amennyi akár a fordításhoz is bőven elég lett volna, de egyszer sem tudták mattolni a tehetségét bravúrral is jelző, 16 éves Bogdányi Evelint. A félidő hajrája viszont ismét a szombathelyi csapaté volt, a nagyszerű taktikai húzással a támadósor széléről középpályára küldött Nagy dórát nem tudták tartani a hazai védők, a válogatott csatár „ténykedését" három csepeli sárga lap is jelzi.

A második félidő szinte azonnal Astra-gólt hozott, Szabó Boglárka bal oldali szabadrúgásánál a sorfal is hibázott és talán Bogdányi sem teljesen „ártatlan". Az egyenlítés után ismét Astra-percek következtek, amibe még egy lesgól is belefért, de a Viktória erősíteni tudott. Horváth Lilla közeli kapáslövését Kovács Klaudia – elképesztő bravúrral! – még kiütötte, de a 62. percben, a Sípos Lilla bepasszolt labdájából „ajtó-ablak helyzetbe" kerülő Nagy Dóra lövésével szemben már tehetetlen volt: ezzel nyerte meg 2–1-re a nagyszerű iramot, remek futballt, izgalmas dramaturgiát hozó rangadót az előnyét a hajrában okos futballal őrző Viktória Trend Optika FC.

A Felsőház 3. fordulójának két további mérkőzésén az MTK az öt gólig jutó Pádár Anita vezérletével ütötte ki 11–0-ra a szezon eddigi leggyengébb játéka miatt pironkodó Hegyvidéket, míg a Femina Szegedről hozott el egy pontot. Az előzetesen talán esélyesebbnek tűnő Boszorkányok tisztességgel küzdöttek, de nem tudták ellensúlyozni három kulcsemberük, a sérült Zimányi Kovács, és Papp, valamint Kardos hiányát.

NŐI LABDARÚGÓ NB I
RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
FELSŐHÁZ
Astra-Bíró-Kert FC–Viktória Trend Optika FC 1–2 (0–1)
G: Szabó B. (48.), ill. Megyeri (7.), Nagy D. (62.)

MTK Hungária–Hegyvidék SE 11–0 (4–0)
G: Pádár (45., 50., 55., 75., 83.), Pinczi (33., 78.), Méry (23.), Smuczer (38., 80.), Csiszár (70.)

Szegedi AK Boszorkányok–1. FC Femina 1–1 (0–1)
G: Vékes (35.), ill. Hegyi (73.)

ALSÓHÁZ
Páter Fit-Well Nagypáli–BNLC-Csepel 3–2 (2–0)
G: Végh (29., 88.), Luczi (6.), ill. Nagy-Peti (57.), Vachter (81.)

AZ ÁLLÁS
FELSŐHÁZ
1. MTK-Hungária FC 13 11 2 0 56–9 35
2. Astra-Bíró-Kert FC 13 9 2 2 46–14 29
3. Viktória 13 9 1 3 48–16 28
4. Hegyvidék SE 13 3 0 10 12–64 9
5. 1. FC Femina 13 2 1 10 15–39 7
6. Szeged 12 1 2 10 6–41 5
ALSÓHÁZ
1. Újpesti TE 6 4 1 1 18–10 13
2. BNLC-Csepel 6 2 2 2 15–15 8
3. Páter Fit-Well Nagypáli 6 1 1 4 11–19 4

A csapatok a 18 fordulós alapszakaszból csak a velük együtt továbbjutók elleni eredményeket vitték magukkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik