Női NB I: a Szeged izgalmassá tette a bajnokságot

Vágólapra másolva!
2013.04.22. 07:54
A női labdarúgó NB I-ben bombameglepetéssel kezdődött a tízfordulós felsőházi rájátszás. A Szegedi AK 2–2-es döntetlent játszott a szezon során eddig mindössze két pontot veszítő MTK Hungária vendégeként, s ezzel esélyt adott a címvédőt üldöző Astra-Bíró-Kert FC-nek és Viktória Trend Optika FC-nek, hogy tapadjanak a listavezető kék-fehérekre.

Kétségtelen, hogy Turtóczki Sándor csapata öt kulcsembere, Szőcs, Vágó, Zágor, Demeter és Vesszős nélkül fogadta a szegedieket, de a bajnok a hiányzókat is válogatottakkal tudta pótolni.

A kék-fehérek fél szemmel talán már a szerdai Magyar Kupa-döntőre figyeltek, ennek tudható be, hogy a meglehetősen álmos hangulatú első félidőben mindössze egyetlen gól született: a Smuczer elleni szabálytalanságért megítélt jogos büntetőt a 104-szeres válogatott Pádár Anita váltotta gólra.

A játék képe a szünet után sem változott sokat, az eredmény viszont igen, Zimányi Kovács Anikó a védők hibáját kihasználva egyenlített. Az MTK-nak hirtelen sürgős lett a gólszerzés, de az addig alapjáraton tartott motorok nem tudtak felpörögni. Az utolsó negyedórához érve Pádár ugyan ismét a hazaiaknak szerzett előnyt, de a lelkes, szervezetten játszó szegediek a hajrában egyenlíteni tudtak, és ezzel a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatták.

A tabella második helyén álló Astra-Bíró-Kert FC legeredményesebb támadója, Fogl Katalin nélkül fogadta az 1. FC Feminát. A csepeli csapat ennek ellenére gólparádét rendezett a váratlanul gyenge rákospalotaiak ellen, mutatva, hogy a szerdán, Székesfehérváron, a Ferencváros–Videoton Ligakupa-döntő előmérkőzéseként lejátszandó KÉSZ női Magyar Kupa-döntőben komoly vetélytársa lesz a bajnok MTK-nak.

A Viktória-Trend Optika FC új edzővel, Mittelstiller Csabával vágott neki a rájátszásnak. A szombathelyi játékosok az új mesternek dukáló elszántsággal kezdték az újonc Hegyvidék SE elleni mérkőzést: Sipos Lilla két szép góljával már a 10. percben 2–0-ra vezetett a Viktória, de Dénes Dorka azonnal válaszolni tudott, szépített a fővárosi csapat. A folytatásban azonban kidomborodott a Viktória nagyobb tudása és fizikai fölénye, a Hegyvidék csak a második félidő első huszonöt percében volt egyenrangú ellenfele a hazaiaknak. A Viktória ötgólos különbséggel is megérdemelten nyert.

NŐI LABDARÚGÓ NB I, RÁJÁTSZÁS
FELSŐHÁZ, 1. FORDULÓ
MTK Hungária–Szegedi AK-Boszorkányok 2–2 (1–0)
G: Pádár (38., 75.), ill. Zimányi Kovács (51.), Papp D. (83.)

Astra-Bíró-Kert FC–1. FC Femina 7–0 (1–0)
G: Gyöngyösi (32., 88.), Szekér (63., 71.), Godvár (78., 89.), Pincze (54.)

Viktória-Trend Optika FC–Hegyvidék SE 7–2 (4–1)
G: Sipos (5., 10., 74.), Marsai (35., 86.), Megyeri (41., 77.), ill. Dénes D. (11.), Kovács N. (55.)

ALSÓHÁZ, 1. FORDULÓ
BNLC-Csepel–Újpesti TE 0–4 (0–1)
G: Bura (42.), Barsi (54.), Mátyás (56.), Durkó (75.)

NŐI LABDARÚGÓ NB I
FELSŐHÁZ
1. MTK-Hungária FC 11 9 2 0 40–8 29
2. Astra-Bíró-Kert FC 11 8 2 1 41–11 26
3. Viktória 11 7 1 3 41–15 22
4. Hegyvidék SE 11 3 0 8 11–49 9
5. 1. FC Femina 11 2 0 9 13–33 6
6. Szegedi AK 11 1 1 9 5–35 4
ALSÓHÁZ
1. Újpesti TE 5 3 1 1 15–8 10
2. BNLC-Csepel 5 2 2 1 13–12 9
3. Páter-Fit-Well-Nagypáli 4 0 1 3 6–14 1

A csapatok a 18 fordulós alapszakaszból csak a velük együtt továbbjutók elleni eredményeket vitték magukkal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik