„Nem volt más választásom” – Duchatelet elárulta a címerváltás okait

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.01.11. 13:40
null
Roderick Duchatelet büszke az elért eredményekre (Fotó: Török Attila)
A címer megváltoztatásáról, az utóbbi évek megítéléséről, a múlt tiszteletéről, a labdarúgó kft. esetleges eladásáról, valamint a további tervekről is beszélt lapunknak az Újpest FC belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet.

 

– Az utóbbi években alig adott interjút, csak elvétve szólalt meg. Miért döntött a hallgatás mellett?
– A klub szempontjából nem fontos, hogy elmondom-e a nyilvánosság előtt a véleményemet vagy sem – felelte Roderick Duchatelet, az Újpest FC tulajdonosa, aki a klub honlapja mellett kizárólag a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a tavaszi szezon előtt. – Fontos, hogy a csapat sokat szerepeljen a médiában, forogjon a neve, pozitívan formáljuk az egyesületről kialakult képet, de én nem vágyom rivaldafényre. Csak akkor szólalok meg, ha azzal segítem a klubot.

– 2011-ben vállalt szerepet az újpesti labdarúgásban, azóta a csapat két Magyar Kupát, egy Szuperkupát nyert, és egy bajnoki bronzérmet szerzett. Ez sikeres hét esztendőnek tekinthető?
– Ha arra gondolok, milyen állapotok uralkodtak korábban Újpesten, akkor a válaszom igen. Az utóbbi hét évben több trófeát nyertünk, mint az azt megelőző tízben. A klub tíz Magyar Kupát nyert történelme során, ebből kettőt a legutóbbi hét évben. Az utóbbi harminc esztendőben egyszer sem fordult elő, hogy a kupagyőzelem mellett a dobogóra is fellépjen. Amikor legutóbb ez történt, még Dózsának hívták az egyesületet.

– Hét év múlva is az Újpest tulajdonosa lesz?
– Így tervezem. Bár a pályán egyre jobb eredményeket érünk el, még sokat kell fejlődnünk. Készen állok az előttünk álló feladatokra.

– A mostani idényről mi a véleménye?
– Nem nyújtottunk eléggé stabil teljesítményt, olyan csapatok ellen hullajtottunk el pontokat, amelyek ellen nem lett volna szabad. Az sem fordulhatna elő, hogy a Magyar Kupában ne éljük meg a tavaszt, ezzel kapcsolatban csak az vigasztal, hogy a folytatásban kizárólag a bajnokságra kell összpontosítanunk.

– A nyáron az Újpest az Európa-liga selejtezőjében is szerencsét próbált, a Sevilla állította meg. Tervezi, hogy a jövőben olyan csapatot épít, amelynek valós esélye lehet elérni a csoportkört?
– Észérvek mentén akarok tovább építkezni. Szeretném, ha folyamatosan fejlődnénk, de a költségvetésünknek végig kiegyensúlyozottnak kell maradnia. Reálisan nézzük a helyzetünket, márpedig nagyon nehéz olyan ellenfeleket búcsúztatni Európában, amelyek legalább tízszer annyi pénzből gazdálkodnak, mint mi. A keret megerősítését abban látom, hogy olyan játékosokat szerződtetünk, akikben megvan a tehetség és a lehetőség, hogy idővel magasabb szinten futballozzanak – ilyen volt például Enisz Bardi. Ők segítenek nekünk, mi segítünk nekik. Szerencsére a magyar bajnokság is fejlődik, ennek köszönhetően jobb játékosokat szerződtethetünk, mint két-három évvel ezelőtt.

– A szurkolók továbbra is dühösek, amiért megváltoztatta a labdarúgócsapat címerét. Nem bánta meg a döntését?
– Nem számítottam úttörőnek azzal, hogy címert változtattam, a történelem során nem először és nem is utoljára történt ilyesmi. Nem volt más választásom, mert nem normális állapot, hogy a labdarúgócsapat címere nem a kft.-t üzemeltető tulajdonoshoz tartozik.

– Csakhogy sokak szerint ezzel a döntéssel hátat fordított a klub hagyományainak.
– A szurkolók viszont elvárják, hogy anyagilag továbbra is finanszírozzam a csapatot, és trófeákat nyerjünk. Azért változtattuk meg a címert, mert hosszú távon fenntarthatatlan, hogy a logóból származó bevételek nem a labdarúgó-vállalat kasszájába folynak. Gondoljanak bele: a labdarúgó kft. fizeti a játékosokat és az edzőket, a stadion üzemeltetését, a biztonsági szolgálatot, a takarítókat, a vendéglátó egységeket, vagyis mindenkit, akinek szerepe van abban, hogy a csapat minőségi produkciót nyújtson. Majd mindezek után, ha eladunk egy sálat vagy egy mezt, a pénz nem a labdarúgó kft.-hez kerül.

– Nem zavarja, hogy a drukkerek egy része még mindig haragszik önre?
– Számítottam arra, hogy a történtek után nem leszek népszerűbb. Csakhogy tulajdonosként nem az a feladatom, hogy megkedveltessem magam a szurkolókkal. Tisztelem a klub múltját, de a jövőjét kell építenem. Biztosítani akarom, hogy a munka gyümölcsét mi szüretelhessük le.

– Korábban többször pletykálták, hogy eladja a klubot. Amikor hónapokig a szurkolók célkeresztjében állt, elgondolkodott azon, hogy tényleg távozik?
– Tulajdonosként eladom a sálakat, a mezeket és olykor a legjobb játékosainkat. Ezek után nem mondhatom, hogy sosem válnék meg a klubtól, mert hiteltelenné válnék. Nagyon sok olyan üzletembert találni Ázsiában, Észak-Amerikában és az arab világban, akik különböző okok miatt szeretnének saját futballcsapatot maguknak. A kérőkkel egyik bizalmi emberünk tárgyal Belgiumban, édesapám érdekeltségeit is ő kezeli. Az Újpest FC iránt sokan érdeklődnek, ez azt jelenti, hogy a külföldi befektetőknek vonzóvá tettük a klubot. Ám ahogy említettem, egyelőre nem akarok megválni az Újpesttől. Csak akkor változtatnék az elképzelésemen, ha minden szempontból kielégítő ajánlat érkezne.

– Mi jelentette az utóbbi hét esztendő legnagyobb csalódását?
– A legjobban mindig az fáj, ha valaki újpesti kötődésűnek vallja magát, közben szándékosan árt a klubnak. S ezt azért, hogy saját magának „dicsőséget” vagy anyagi hasznot szerezzen.

– Mire a legbüszkébb?
– A fejlődésre. Évről évre lépünk előre, olykor nagyobbat, máskor kisebbet, de a mostani helyzetet össze sem lehet hasonlítani azzal, ami az érkezésem idején uralkodott. Enisz Bardi, Mbaye Diagne, Souleymane Diarra, Marko Dmitrovics vagy a Mol Vidivel Európa-ligába jutó Loic Nego egyaránt tőlünk indult, és már saját akadémián nevelhetjük a magyar tehetségeket. Több fiatal pallérozódik nálunk, akikből minőségi játékosokat akarunk nevelni. Ha benézek a Megyeri úti irodába, rátermett vezetőségi tagokat, orvosi teamet, pszichológust és olyan szakmai stábot látok, amelynek létszáma megnégyszereződött, és sokkal többet tesz le az asztalra, mint öt évvel ezelőtt. Az NB I-ben bármelyik csapatot legyőzhetjük, a lelátón pedig a legerősebb bajnokságokból érkező játékosmegfigyelők nézik labdarúgóink teljesítményét. A felsoroltak közül semmi sem hullott az ölünkbe, mindenért keményen megdolgoztunk, és erre nagyon büszke vagyok.

ÚJPESTI KRÓNIKA: TRÓFEÁK MELLÉ ZŰRÖS ÜGYEK

2011. október 19.
Roderick Duchatelet megvásárolta az Újpest FC Kft. üzletrészének 95 százalékát. A belga üzletember bemutatkozó beszédében kiemelte, szeretné a hetvenes évek sikereit visszahozni a Megyeri útra.

2012. július 19.
A belga többségi tulajdonos egy szurkolói ankéton elmondta, amióta Újpesten van, csaknem egymilliárd forintot költött a klubra, ez az összeg szinte teljes egészében a régebbi tartozások rendezésére ment el.

2014. március 27.
Az Újpest FC Kft. mellé kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő engedélye után a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. a 2013–2014-es idényre érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön. A klub korábban azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a futballklubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be, mivel Roderick Duchatelet tulajdonos szerint a labdarúgóklub offshore cégek hálójába került. Az érintett cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, és ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, az MLSZ szabályzata szerint az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhatott volna. A lilákra így is súlyos UEFA-szankció várt, három évig nem indulhattak a nemzetközi kupákban.

2014. május 25.
Az Újpest tizenkét év után megnyerte a Magyar Kupát, a döntőben tizenegyesekkel 4–3-ra győzte le a DVTK-t. Ez volt a Duchatelet-éra első trófeája.

2016. május 2.
Elkezdődött a Szusza Ferenc Stadion felújítása, a klub a munkálatok befejezéséig előbb a Vasas, majd a Kecskemét otthonában játszotta mérkőzéseit. A felújítás során pályafűtést nem építettek ki, de a klub végül megállapodott az MLSZ-szel, és a 2017–2018-as idényben is a Megyeri úton fogadhatta ellenfeleit.

2016. július 6.
A klub hivatalos honlapján tudatta, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egy 2014 év eleji átigazolás miatt sportfegyelmi szankcióval sújtotta az Újpestet, amely így a soron következő két átigazolási időszakban nem regisztrálhatott új játékosokat.

2017. július 3.
Az Újpest FC július 3-án mutatta be új címerét, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három, szavazásra bocsátott tervezet között. A szurkolók tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az üggyel kapcsolatos jogi vita jelenleg is tart.

2018. május 23.
A Magyar Kupa döntőjében az Újpest tizenegyesekkel 5–4-re legyőzte a Puskás Akadémiát, így története során tizedik alkalommal szerezte meg a trófeát. A klub néhány nappal később az NB I-ben a 3. helyen végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik