Nem sikerült jól Garami József jubileuma

Vágólapra másolva!
2011.04.16. 19:58
null
A kaposváriak örülhetnek, már a harmadikok a tabellán (Fotó: Czerkl Gábor – archív)
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a negyedik Kaposvár a kiesés ellen küzdő MTK-t fogadta. A vendégek Tischler Patrik góljával szerezték meg a vezetést a 15. percben, amelyre Oláh Lóránt válaszolt még a szünet előtt a 38. percben. A mérkőzés hajrájában Máté Péter távoli lövése akadt be a kapu bal alsó sarkába, amivel a hazaiak meg is nyerték a találkozót.

A kaposváriak sikerük esetén a második helyre is feljöhetnek, míg a Siófok debreceni győzelmével az MTK a 15. helyre csúszott vissza, így a kék-fehéreknek mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy a forduló után bennmaradást jelentő helyen álljanak.

Ennek megfelelően mindkét gárda igencsak agilisan kezdte a találkozót, s a hazaiak a 8. percben Perics fejese révén egy kapufáig jutottak, a vendégek viszont a 15. percben Tischler 25 méteres lövése után egy kapufás góllal nyitottak (0–1).

A kék-fehérek – akik nyilván győzelemmel szerették volna megajándékozni mesterüket, Garami Józsefet 700. élvonalbeli mérkőzése alkalmából – vezetésük tudatában sem álltak vissza, s előbb Pátkai két lövését kellett bravúrral hárítania Kovács kapusnak, majd a ziccerben kilépő Pál lőtt centikkel a kapu mellé.

A kihagyott helyzetek azonban megbosszulták magukat, mert a 38. percben Balázs iramodott meg a jobb oldalon, középre adott Oláhhoz, aki tolt egyet a labdán, majd 12 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1–1).

Így döntetlen állásnál vonultak szünetre a csapatok. A mutatott játékkal a vendégek trénere lehetett elégedettebb, s a kék-fehérek a második félidőt is aktívabban kezdték, amit Pál lövése jelzett, így nem csoda, hogy kisvártatva Sisa Tibor cserére szánta el magát.

Ettől azonban nem pörgött fel a hazaiak játéka, sőt az MTK teljesítménye is visszaesett. A félidő közepén mindössze Balázs és Tischler lövését lehetett feljegyezni. Aztán Máté unta meg a csatárok tehetetlenkedését, és bár a 78. percben leadott távoli lövését Szatmári még védte, öt perccel később már csak beljebb tudta segíteni a labdát a bal alsó sarokba a védő 25 méteres lövése után (2–1).

Bár a hajrában Pericsnek is volt még egy ígéretes lövése, az eredmény már nem változott, s a győzelemnek köszönhetően a kaposváriak a tabella harmadik helyére jöttek fel, míg az MTK a kiesést jelentő 15. helyen várja a következő fordulót.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 22 15 5 2 46–19 +27 50
2. Paksi FC 23 12 4 7 40–31 +9 40
3. Kaposvári Rákóczi 23 12 3 8 37–30 +7 39
4. Ferencvárosi TC 23 12 2 9 34–32 +2 38
5. ZTE FC 23 11 4 8 38–34 +4 37
6. DVSC-TEVA 23 9 7 7 40–36 +4 34
7. Vasas 23 9 5 9 28–33 –5 32
8. Győri ETO FC 23 8 8 7 27–25 +2 32
9. Lombard Pápa Termál FC 23 9 4 10 35–38 –3 31
10. Budapest Honvéd 23 8 6 9 27–27 0 30
11. Kecskeméti TE-ERECO 23 9 14 36–43 –7 27
12. Újpest FC 23 7 6 10 34–31 +3 27
13. Szombathelyi Haladás 22 7 5 10 29–30 –1 26
14. BFC Siófok 23 6 8 9 21–30 –9 26
15. MTK Budapest 23 6 6 11 27–35 –8 24
16. Szolnoki MÁV FC 23 4 5 14 20–45 –25 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik