Nem kell sprintelni a sarokzászlóig – a különös kispesti gólöröm története

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.09.25. 09:11
null
Holender Filip szerezte a Honvéd egyenlítő gólját a Videoton ellen (Fotó: Török Attila)
Három nap alatt két gólt szerzett a Honvéd labdarúgója, aki a Videoton elleni döntetlenről, a különös ünneplésről, valamint a váratlan edzői húzásról is beszélt a Nemzeti Sportnak a szombati bajnokit követően – interjú Holender Filippel.

A Videoton otthonában jó a döntetlen?
– Nem rossz – felelte az 1–1-re végződő összecsapáson a Bp. Honvéd egyenlítő gólját szerző Holender Filip. – Főleg az után, ahogy indítottuk a meccset. Nem kellemes érzés mindjárt a harmadik percben hátrányba kerülni az egyik legnagyobb vetélytárs otthonában.

Másodszor léptek ugyanabba a folyóba, hiszen legutóbb a Ferencváros ellen is így kezdtek.
– Sőt, akkor a második félidő elején is kaptunk egy gólt. Azt hittük, tanultunk azokból a hibákból. Megbeszéltük, hogy az elején a lehető legjobban összpontosítunk, de gyakorlatilag megajándékoztuk az ellenfelet egy góllal. Illemtudó vendégek voltunk. Némi idő kellett ahhoz, hogy összeszedjük magunkat. Húsz perc elteltével azonban elkaptuk a fonalat, és onnantól már nem volt baj a játékunkkal. A tanulságot persze le kell vonnunk. Ha jelentős céljaink vannak, nem engedhetjük meg magunknak, hogy fejben ne legyünk teljesen rendben.

Még negyedóra sem telt el a találkozóból, amikor akrobatikus mozdulattal mentette meg csapatát az újabb góltól. A többiek megveregették a vállát?
– Nem érdemeltem külön elismerést. Védőként az volt az elsődleges feladatom, hogy megóvjam a kapunkat a góltól. Annál a helyzetnél, ha nem is láttam, éreztem, hogy Ezekiel Henty beadása után az egyik fehérvári egy méterre az üresen maradt kaputól várja a labdát. Sprinteltem, bevetődtem, és sikerült kikanalaznom. Nem sokkal később Marko Scsepovics a kapufát találta el. Némi szerencsére abban akkor is szükségünk volt. Ha kétgólos előnyre tesz szert a Videoton, aligha álltunk volna talpra.

Ha már a szerencsét említette: az egyenlítésnél is nagy szükség volt rá.
– Így igaz. Miután elém került a labda, nem gondolkodtam, egyből elrúgtam ballal. Erő volt benne, kapura is tartott, de nem zárható ki, hogy Kovácsik Ádám megfogta volna, ha nem pattan meg Fiola Attilán. A lényeg, hogy bement. Egyébként is úgy tartják, a futballban két dolgot nem szükséges megmagyarázni – a győzelmet és a gólt.

Ez utóbbi értékét növeli, hogy balhátvédként szerezte.
– Erik van der Meer szinte az utolsó pillanatban vezényelt vissza a hátvédsorba. Amikor vezetőedzőnk szembesült a Videoton összeállításával és hadrendjével, valamelyest változtatott a felállásunkon. Eredetileg úgy volt, hogy a középpályán játszom, de megkért: lépjek eggyel hátrébb. Marco Rossinál is előfordult, hogy alkalmazkodtunk az ellenfelünkhöz – a szakmához ez is hozzátartozik. Részemről semmi probléma sem volt ezzel. Ráadásul, amint azt a végeredmény is mutatja, jó húzásnak bizonyult.

Különös gólörömmel vétette észre magát: miután a labda a hálóban kötött ki, vigyázzba vágta magát, és karba font kézzel várta az ünnepelni érkező társakat.
– Két nagy előnye van ennek. Egyrészt nem kell sprintelni a sarokzászlóig, másrészt a sérülésveszély is csekély. Valamiért megtetszett ez a mozdulat, remélem, sűrűn kirukkolhatok vele. Az elmúlt napokban kétszer is bemutathattam, a pécsi kupamérkőzésen, majd Felcsúton is a kapuba találtam. Mindent megteszek, hogy jó játékkal és góllal legyek a csapatom segítségére, de tisztában vagyok azzal, hogy bármennyire is szeretném, ez nem mindig lesz így.

Erik van der Meer a hetvenedik percben lecserélte, feltételezem, nem azért, mert elégedetlen volt a teljesítményével.
– Remélem, hogy nem. Sajnos a Hapoel Beer-Seva elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt megsérültem, ennek következtében hosszú heteket kellett kihagynom. A Ferencváros ellen tértem vissza, akkor tíz perc jutott, Pécsen ellenben már végig játszottam. Lehet, az edzőnk úgy vélte, elfáradtam, ám nem éreztem magam annak. Gond egy szál se, a döntés joga az övé, játékosként az a dolgom, hogy elfogadjam.

A székesfehérváriak a meccs előtt nem titkolták, hajtja őket a visszavágás vágya az elveszített „bajnoki döntő" miatt. Ezt tapasztalták a pályán is?
– Mindenáron nyerni akartak, szerintem ez természetes. Meg akarták mutatni, hogy jobbak nálunk. Nem sikerült. Közben mi is meg akartuk mutatni, hogy még mindig mi vagyunk a jobbak. Nekünk sem sikerült. Kemény csata volt, aki látta, szerintem élvezte, az ilyen meccseknek van értelmük. A hangulat is méltó volt a rangadóhoz. Hozzászokhattunk már ahhoz, hogy a szurkolóinktól hatalmas támogatást kapunk, de újra és újra lenyűgöznek minket, most is fantasztikus légkört teremtettek. Jó érzés kispesti futballistának lenni.

Még úgy is, hogy lecsúsztak a dobogóról?
– Azt nem mondom, hogy örülök a negyedik helynek, ám különösebben csalódott sem vagyok emiatt. A hátrányunk nem tetemes az előttünk állókkal szemben, egy-két győzelemmel máris előreléphetünk. Csak hát jöhetne már az a győzelem, mert már négy bajnoki óta nyeretlenek vagyunk. Szombaton a Vasast fogadjuk, erős csapatról lévén szó nem jelenthetem ki, hogy kötelező legyőznünk, de nagyon jó lenne. Azt pedig már csak halkan fűzöm hozzá, hogy tavaly ilyenkor sem álltunk jobban – aztán mi lett a vége. (Tavaly 10 forduló után az 5. helyen állt a végén bajnoki címet nyerő Honvéd, most a 4., de akkor 17 pontja volt, most 16-nál tart – a szerk.)

NB I, 2017–2018, 10. FORDULÓ
SZEPTEMBER 23., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Vasas FC–Haladás 0–0-nál félbeszakadt
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Ferencváros–Diósgyőri VTK 2–0
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
Paksi FC–Balmazújváros 1–0
Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 3–0
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
Mezőkövesd–Újpest FC 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Solymosi Péter
Videoton FC–Bp. Honvéd 1–1Felcsút, Pancho Aréna
Bognár Tamás
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik