Nebojsa Vignjevics: Ha kikaptunk volna Kaposváron, felállok a kispadról

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 07:50
null
Nebojsa Vignjevics készséggel átadta volna a helyét másnak, hogy kivezesse az együttest a gödörből (Fotó: Szabó Miklós)
A nehéz helyzetben is a megoldást keresi Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője, ám a Kaposvár elleni bajnokit megelőzően átfutott az agyán a távozás gondolata.

 

– Tud bármi pozitívat említeni ebben a helyzetben?
– Reményt ad a hozzáállás, amelyet a legutóbbi, Puskás Akadémia elleni bajnokin láttam a csapatomtól – felelte lapunknak Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője. – Mindenki tudja, mennyire nehéz helyzetben vagyunk, de a játékosok nem adták fel.

– A szakma vagy a pszichológia kerül előtérbe ezekben a napokban?
– Mindkét területtel sokat foglalkozunk. Nem játszunk jól, részben azért, mert nincs rend a játékosok fejében. Más kérdés, hogy a problémáink nagy része tőlünk független.

– Egyetért azzal, hogy újpesti korszaka alatt most vannak a legmélyebb gödörben?
– Nem jutnánk előre, ha ezen agyalnék. Most azokat a játékosokat keresem, akik a nehéz helyzetben is megállják a helyüket. Ezekben a hetekben nemcsak a futballtudás számít, hanem a hozzáállás és a karakter is. Korábban láttam azokat a játékosokat, akik köré a hullámvölgy idején is csapatot építhettem, mert jól kezelték a nyomást. Ezzel szemben most egyelőre csak keresem ezeket a láncszemeket.

– Hogyan lehet kezelni a helyzetet, amikor a hazai meccs előtti utolsó edzés után nem hazaindulnak a játékosok, hanem felszállnak a Zalaegerszeg vagy éppen Szeged felé tartó buszra?
– Nyilván egyszerűbb lenne a Szusza-stadionban játszani, de ahogy mondtam, ez nem rajtunk múlik. Ha erről beszélnék, csak egy olyan problémára mutogatnék, amelyet nem tudunk megoldani. Éppen eleget gondolnak erre a játékosok maguktól is, és nyilván az öltözőben is beszélnek róla. Nem tehetünk többet annál, mint hogy várjuk a visszatérést.

 

– Mire gondolt, amikor megtudta, hogy leghamarabb áprilisban térhetnek vissza a Megyeri útra?
– A szomorkodáson kívül mi mást tehettem volna?

– És mit szólt, amikor meghallotta, hogy Feczesin Róbert a másodosztályban szereplő Vasashoz szerződik?
– Tudtam, hogy a nyáron hat hónapra írt alá, de mivel velünk kezdte a téli felkészülést, bíztam benne, hogy tavasszal is nálunk marad. A rendelkezésre álló labdarúgókkal kell megoldanunk a helyzetet, ám a csatárt nem csak a góljai miatt nehéz pótolni. A pályán a jobbkezemnek számított, s mentalitása az öltözőben is nagy segítséget jelentett. Emlékszem, az egyik találkozó után erősebben rápirított a társaira, akik közül néhányan ezt zokon vették. Szerintem viszont az volt a normális.

– Hogy lehet csapatot építeni, ha mindig az alappilléreket kell pótolni?
– Kicsit olyan, mintha homokos talajra akarnánk kastélyt felhúzni. Olykor segítene, ha nem kellene ilyen gyakran elölről kezdeni a folyamatot, de az újratervezés az edzői munka része.

– Elképzelhető, hogy az Újpest a kiesés ellen küzd a hátralévő fordulókban?
– A Magyar Kupa-búcsú után messzire kerültünk a nemzetközi porondtól, annyit tehetünk, hogy igyekszünk javítani a futballunkon és az eredményeinken. Nem érdemes azon gondolkodni, hány helyet léphetünk fel vagy csúszhatunk le a tabellán. Az idény elején a harmadik-negyedik hely elérésében reménykedtünk, erről már lemondtunk, ám ettől még nem kell a kiesésről beszélni. Több olyan meccset játszottunk, amely mindkét irányba eldőlhetett volna, de olyan formában vagyunk, hogy jobbára az ellenfél nyer.

– A Mol Fehérvár elleni Magyar Kupa-kiesést követően azt is hallani lehetett, hogy ha Kaposváron vereséget szenvednek, elköszönnek öntől. Ez önhöz is eljutott?
– Igen, mert ez a hír tőlem indult.

– Hogy érti?
– Ha kikaptunk volna Kaposváron, felállok a kispadról.

– Komolyan mondja?
– Igen. Ha akkor kikapunk, nem láttam volna más megoldást. Nehéz helyzetben vagyunk, nem akarom bedobni a törülközőt, de többnyire mindig rajtam csattan az ostor: miért játszottunk gyengén, miért nem jönnek az eredmények? Sosem akartam kibújni a felelősség alól, és ha Kaposváron pont nélkül maradunk, megadtam volna a lehetőséget másnak, hogy kivezesse a csapatot a gödörből.

– A Diósgyőr elleni bajnoki kapcsán milyen gondolatok járnak a fejében?
– Csak annyi, hogy a lehető legjobban felkészítsem a csapatomat.

– A győzelemmel kilábalnának a gödörből?
– Nyilván segítene, de Kaposváron is nyertünk, mégsem jöttünk lendületbe. Az adhatna lökést, ha jó játékkal gyűjtenénk be a három pontot, és a meccs nagy részében irányítanánk.

– Lát arra esélyt, hogy ez már szombaton megtörténik? Most szinte minden a DVTK mellett szól.
– Ha nem hinnék a győzelemben, nem lennék itt.

NB I, 2019–2020, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
17.00: Paksi FC–Bp. Honvéd
Paks, Paksi FC Stadion
17.00: Kaposvár–MezőkövesdKaposvár, Rákóczi Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Újpest FCMiskolc, DVTK Stadion
17.00: Debreceni VSC–KisvárdaDebrecen, Nagyerdei Stadion
17.00: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
19.30: ZTE FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC21154238–18+2049
2. Mol Fehérvár FC23144542–21+2146
3. Mezőkövesd Zsóry FC23125633–21+1241
4. Puskás Akadémia FC23108538–27+1138
5. Diósgyőri VTK231031032–31 +133
6. Budapest Honvéd2396824–27 –333
7. Kisvárda23841130–34 –428
8. Újpest FC22841029–34 –528
9. Debreceni VSC22831135–41 –627
10. Paksi FC23821329–41–1226
11. Zalaegerszegi TE FC23661130–36 –624
12. Kaposvári Rákóczi FC23311919–48–2910
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik