„Ez az igazi futball, ennyi néző előtt,
az elmúlt heti, Kisvárda elleni meccsel ellentétben itt mindenki ezer fokon égett az első perctől kezdve
– mondta a DVSC csapatkapitánya. – Az első félidőt nagyon defenzíven kezdtük, engedtük a Ferencvárost dominálni. A kapott gól után ritmust váltottunk, jobban rájuk mentünk, s amikor letámadtuk őket, akkor nem tudtak mit csinálni. A mérkőzés összképe alapján megérdemeltük a győzelmet, még ha egy hihetetlen góllal sikerült is elérnünk. Büszke vagyok a csapatra.”

Tőzsér természetesen külön kitért az első NB I-es találkozóján „hihetetlen gólt” ollózó Zsóri Dánielre is.

„Egyértelműen az év gólja volt, sőt, lehet, hogy az évtized gólja is, ez nem kérdés. Annyit mondtam Daninak a meccs után, hogy ezt most élje meg, ne kezdjen el álszerénykedni, mert lehet, hogy ilyen gólt karrierje során többet nem is lát. Mert abból a szögből, ilyen magasságból ellőni azt a labdát, az szinte hihetetlen. Várjuk tőle az ilyenkor szokásos pizzát.”

Mint arról a 18 éves Zsóri már beszélt az NSO Tv-nek, a pizza a jövő héten érkezik, amit természetesen Tőzsér abszolút megérdemel, hiszen ő lőtte tizenegyesből a debreceniek egyenlítő találatát.

„Beszéltem Dibusz Dénessel a mérkőzés után, mondtam neki, arra is gondoltam, hogy megbököm a labdát, mert arra számítottam, hogy elugrik. Nem ugrott el, ott maradt, csúnyán nézett ki, örülök, hogy végül erőből rúgtam.”

NB I
21. FORDULÓ 
Debreceni VSC–Ferencváros 2–1 (Tőzsér 83. – 11-esből, Zsóri 93., ill. Dvali  29.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 7002 néző. Vezette: Berke Balázs

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT! 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Ferencvárosi TC21134  439–18+2143
  2. Mol Vidi FC21114  634–22+1237
  3. Debreceni VSC21  97  527–23  +434
  4. Újpest FC21  89  423–15  +833
  5. Budapest Honvéd21  95  724–19  +532
  6. MTK Budapest21  93  932–32    030
  7. Mezőkövesd Zsóry FC21  77  730–28  +228
  8. Paksi FC21  69  625–27  –227
  9. Puskás Akadémia FC21  731125–27  –224
10. Diósgyőri VTK21  66  923–32  –924
11. Kisvárda21  651020–35–1523
12. Szombathelyi Haladás21  241515–39–2410
NB I, 2018–2019, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 16., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
DVSC–FTC 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs7002
Puskás Akadémia–Újpest 0–1
Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás 
1412 
DVTK–Honvéd 2–1
Miskolc, DVTK StadionNémeth Ádám 
5026
Haladás–Mezőkövesd 1–2Szombathely, Haladás StadionSzőts Gergely
1930
Kisvárda–Paks 0–0
Kisvárda, Várkerti SporttelepFarkas Ádám 2007
MTK–Mol Vidi 1–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKassai Viktor 2105 
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA