Kiszenvedte a három pontot a Videoton

Vágólapra másolva!
2013.11.08. 18:55
null
Kleinheisler László a hajrában döntött (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójának nyitó mérkőzésén az éllovas Videoton Kleinheisler László szerencsés góljával legyőzte odahaza a Mezőkövesdet.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Videoton–Mezőkövesd 1
–0 (Kleinheisler 84.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Két vereséget szenvedett egymás után a bajnoki cím legnagyobb esélyesének tartott Videoton, ráadásul – 26 forduló után – először maradt góltalan José Gomes vezetőedzősége alatt. Mindent elsöprő lendületet és „gyógy-győzelmet" várt tőlük a rajongótábor, nem volt tehát irigylésre méltó helyzetben a vendég Mezőkövesd, bár mestere, Véber György bízott abban, hogy az erre a mérkőzésre kiötölt és begyakorolt speciális taktika pontot, pontokat eredményez majd – no és amiatt sem bánkódott éppen, hogy sérülések és eltiltás miatt hatan is hiányoztak a fehérváriaktól, többnyire a védelemből.

Nem tudni, mit gyakorolt a héten a most is tankos sapkában pályára lépő Fótyik Dominik, de az első percben kis híján összehozott egy mókás büntetőt, mert a 16-oson belül saját kezére ollózta a labdát, szerencséjére a játékvezető nem látta az esetet. Horváth Tamás azonban hozta formáját, és két bravúrral tartotta a lelket övéiben, majd csökkent a Vidi lendülete, az első negyedóra után pedig Sándor György is feliratkozott a sérültlistára (Tóth Balázs váltotta). Félgőzzel játszva is ötpercenként kerültek helyzetbe a hazaiak, de vagy pontatlanul céloztak, vagy Horváth parádézott.

Gomes mester a második félidőben áttért a háromvédős rendszerre (mivel a kövesdi támadójáték odáig csak elméleti szinten létezett), majd Tar Zsolt helyére Zé Luís állt be (és Tóth Balázs lett az új középhátvéd), aztán Kleinheisler László is pályára lépett. Helyzetbe viszont nem került húsz perc alatt sem a Fehérvár, és emiatt egyre ingerültebb lett a közönség.

A 75. percig kellett várniuk egy újabb igazi lehetőségre a nézőknek, ekkor Zé Luís a felhők közé emelkedett, majd a lécre bólintott. A hajrában már igencsak érett a hazai gól, és meg is született, igaz, kellett ehhez a becsúszó Fótyik is, akiről kapusát becsapva a bal alsóba került Kleinheisler László lövése. 1–0!

Varázsütésre elkezdett futballozni a Mezőkövesd, Olasz Dávid gólhelyzetben a kapusba fejelt, az egykori Videoton-játékos Farkas Balázs pedig eltalálta egy remek lövéssel a kapufát – egykapuzott a Videoton, sikere megérdemelt, de ilyen teljesítmény ismét nagyon kevés lesz a „nemzetközi hadszíntereken".

A 30. lépcsőfok - Kovács István már a Videoton bajnoki címéről álmodik

MESTERMÉRLEG

„Megérdemelten nyert a Videoton, mert gólt tudott szerezni – mondta Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője a Sport Tv-nek. – A csapatomnak most nagyon meg kell köszönnöm a hozzáállást. A későbbiekben biztosan kamatozni fog, ha minden mérkőzésre így megyünk ki. Tudtuk, hogy mi vár ránk, de azt gondoltam, hogy egy kicsit több kontralehetőségünk lesz."

„Nagyon bánt és fáj, hogy nyolcvanvalahány percig meg tudtuk oldani a feladatokat, és utána egy ilyen megpattanó, szerencsétlen gólt kaptunk. Pedig ma nagyon sokat tettünk, hogy ne legyünk szerencsétlenek. Nem szégyelltem ráállítani Sigér Dávidot Kovács Istvánra, úgy gondolom, leradírozta a pályáról."

„Tényleg hiszem, hogy egyszer már megfordul ez a balszerencse-sorozat. A Fehérvár majdnem végig egykapuzott, de azért az utolsó percekben lőttünk egy kapufát és egy fejesnél is felcsillant az egyenlítés lehetősége. Nem biztos, hogy az lett volna a világ legigazságosabb eredménye, de azért megérdemeltük volna, ahogy kúsztunk-másztunk ezen a meccsen – zárta értékelését Véber György.

„Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk – kezdte José Gomes, a Videoton vezetőedzője. – A mezőkövesdiek bátran futballoztak, főleg ami a védekezést illeti. Megérdemeltük a három pontot, mert majdnem végig az ellenfél térfelén tartottuk a labdát. Örülök, hogy a csapat azt az arcát mutatta, amit látni akartam. Végig harcoltak, végig küzdöttek, az utolsó pillanatig hittek a győzelemben. Véber Györgyöt is dicséret illeti, mert jól felkészítette együttesét, nagyon szervezetten játszott. Nekünk a három pont nagyon fontos, mert az elmúlt két meccs eredménye miatt a játékosok idegesek voltak."

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 8., péntek
19.00 Videoton FC–Mezőkövesd 1–0 Erdős József
November 9., szombat
14.00 Debreceni VSC-Teva–Puskás Akadémia FC (M1)
Németh Ádám
16.00 Lombard Pápa–MVM Paks
Andó-Szabó Sándor
16.00 Győri ETO FC–Kaposvári Rákóczi FC (Sport1)
Becséri Dániel
18.00
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Solymosi Péter
20.00
MTK Budapest–Budapest Honvéd (Sport1)
Farkas Ádám
November 10., vasárnap
16.30 Ferencváros–Haladás (M1)
Fábián Mihály
18.30
KTE-Phoenix Mecano–Újpest FC (Sport2) Bognár Tamás
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 10 1 3 28–9 +19 31
2. DVSC-Teva 13 8 3 2 32–14 +18 27
3. Diósgyőri VTK 13 7 4 2 23–14 +9 25
4. Ferencváros 13 7 2 4 21–17 +4 23
5. Haladás 13 6 5 2 21–15 +6 23
6. Budapest Honvéd 13 6 3 4 20–15 +5 21
7. Győri ETO 13 5 6 2 22–14 +8 21
8. Lombard Pápa FC 13 5 2 6 17–19 –2 17
9. Pécsi MFC 13 5 2 6 20–23 –3 17
10. MVM Paks 13 4 3 6 16–21 –5 15
11. Kecskeméti TE 13 4 3 6 18–26 –8 15
12. Újpest FC 13 3 4 6 18–23 –5 13
13. MTK Budapest 13 3 3 7 13–15 –2 12
14. Puskás Akadémia FC 13 3 3 7 14–25 –11 12
15. Mezőkövesd 14 3 2 9 15–29 –14 11
16. Kaposvári Rákóczi 13 2 2 9 11–30 –19 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik