Hahn góljával verte a Paks a Vasast, amely egyre nagyobb bajban van

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2018.05.05. 16:56
null
Tömegjelenet a Szusza-stadionban (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a kiesés elől menekülő Vasas a Szusza Ferenc Stadionban fogadta a Paksot. Viszonylag eseménytelen első játékrészt követően a 76. percben Hahn János egy szöglet után közelről a hálóba kotorta a labdát, amivel el is döntötte a mérkőzést. A Paks ezzel a három ponttal immár dobogós, míg a Vasas kieső helyre csúszott vissza.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
VASAS–PAKS 0–1 (Hahn 76.)
Szusza Ferenc Stadion, 1000
néző. V: Vad II István

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK

Ádám Martin eltiltása és Szivacski Donát kulcscsonttörése miatt Michael Oenning, a Vasas vezetőedzője ezúttal nem csupán arra kényszerült, hogy több játékosát is neki idegen poszton szerepeltesse, hanem kénytelen volt hozzányúlni az általa nagyon kedvelt 3–4–3-as hadrendhez is, és 3–5–2-es felállásban szerepeltette együttesét. A Paks vendégként nem törekedett arra, hogy irányítsa a mérkőzést, inkább abban bízott Csertői Aurél szakvezető, hogy a két szélen Hahn János, valamint Haraszti Zsolt alkalomadtán meg tud iramodni.

Nem teljesítettek jó első félidőt a csapatok, alig-alig akadt helyzet, és nagyon szaggatott, lassú volt a játék. Az első negyvenöt percben három lehetőséget lehetett feljegyezni. Előbb Hahn János hétméteres lövését védte Nagy Gergely, majd Barczi Dávid vezette keresztben a labdát a tizenhatos vonala előtt, jó lövőhelyzetet dolgozott ki magának, ám 14 méterről ballal laposan kevéssel a jobb kapufa mellé lőtt. Két perccel később Hangya Szilveszter szabadrúgása után fejelt alig fölé Vít Benes 12 méterről.

A szünet után kilenc perccel a Paks kihagyta a meccs addigi legnagyobb helyzetét: Haraszti Zsolt ment el jól a bal szélen, tökéletesen adta középre a labdát, ahol Hahn János üresen vehette át ziccerben – vagyis csak vehette volna, ám ez nem sikerült neki, elpattant tőle a labda, így odalett a helyzet. A 66. percben újfent a vendégeknek volt gólszerzési esélyük, amikor Bertus Lajos lekészítése után Hajdú Ádám tisztán lőhetett 20 méterről, ballábas kísérlete azonban célt tévesztett.

A Vasason egyre inkább érződtek a fáradtság jelei, a második félidőben jóval élénkebbek voltak a zöld-fehérek, akik a 76. percben gólra is váltották enyhe fölényüket: Bertus Lajos jobbról beívelt szöglete után a rövid saroknál Bartha László csúsztatta meg a labdát, ekkor Nagy Gergely még bravúrral védett, de a kipattanót a gólvonalról az üres kapuba vágta Hahn János. A 84. percben Hajdú Ádám el is dönthette volna a három pont sorsát, ám nagy helyzetben 11 méterről Nagy Gergelybe lőtt. Gaál Bálint szabadrúgása révén három perccel a vége előtt egyenlíthetett volna a Vasas, viszont a jó lövést ki tudta tolni Rácz Gergő, majd az utolsó percben Jevhen Pavlov emelése után a gólvonal elől sikerült mentenie Kulcsár Dávidnak.

Tovább romlott a Vasas Paks elleni borzasztó mérlege, ám ennél is fájóbb az angyalföldieknek, hogy pont nélkül maradtak.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 17 9 3 60–26 +34 60
2. Videoton FC 29 17 8 4 56–26 +30 59
3. Paksi FC 29 11 9 9 42–43 –1 42
4. Újpest FC 29 10 12 7 37–35 +2 42
5. Debreceni VSC 29 11 7 11 49–39 +10 40
6. Budapest Honvéd 29 11 7 11 44–48 –4 40
7. Puskás Akadémia FC 29 9 9 11 37–43 –6 36
8. Szombathelyi Haladás 29 10 4 15 33–45 –12 34
9. Mezőkövesd Zsóry FC 29 7 10 12 32–49 –17 31
10. Diósgyőri VTK 29 8 6 15 40–46 –6 30
11. Vasas FC 29 8 6 15 35–54 –19 30
12. Balmazújváros 29 6 11 12 31–42 –11 29
NB I, 2017–2018, 29. FORDULÓ
MÁJUS 5., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Budapest Honvéd–Debreceni VSC 1–3 Budapest,Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
Vasas FC–Paksi FC 0–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
Balmazújváros–Újpest FC 1–1
Balmazújváros, Városi Stadion
Solymosi Péter
Diósgyőri VTK–Mezőkövesd 0–1
Miskolc, Diósgyőr, DVTK StadionErdős József
Haladás–Puskás Akadémia 3–2
Szombathely,Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
Videoton FC–Ferencváros 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik