A Vasas felállt a padlóról DVSC ellen, majd jött Könyves...

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2017.04.01. 17:51
A labdarúgó NB I 24. fordulójában a DVSC rendkívül izgalmas találkozón 3–2-re legyőzte a Vasast. Az angyalföldiek kétgólos hátrányból egyenlítettek, a 88. percben azonban a korábbi Vasas-játékos, Könyves Norbert eldöntötte a három pont sorsát.

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ

Vasas–DVSC 2–3 (Ádám M. 45. – 11-esből, Vaskó 77., ill. Tőzsér 26., Burmeister 42. – öngól, Könyves 88.)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 2459 néző. V: Pintér Csaba

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Két, a bajnokságban nem túl jó formában lévő együttes találkozott egymással a Szusza-stadionban, igaz, a – hét közben a Magyar Kupa negyeddöntőjében pont Újpesten előnybe kerülő – piros-kékek a tabella harmadik helyéről, míg a debreceniek a tizedik pozícióból várták a találkozót.

A meccs remek iramban kezdődött, két perc után akár 1–1 is állhatott volna az eredményjelzőn, ám Berecz Zsombor lövésébe belevetődtek, Frank Feltscher közeli próbálkozását pedig a gólvonalról vágták ki.

Nagy kapus hiába nyújtózkodott, Tőzsér lövésével vezetést szerzett a Loki (Fotó: Szabó Miklós)
Nagy kapus hiába nyújtózkodott, Tőzsér lövésével vezetést szerzett a Loki (Fotó: Szabó Miklós)

 

Olyan sokat azonban így sem kellett várni a Bernd Storckot is soraiban tudó közönségnek: a 26. percben Tőzsér Dániel vállalkozott huszonhárom méterről lövésre, és próbálkozása a bal oldali kapufa segítségével a hálóban kötött ki (0–1).

A gól után még jobban felpörgött, az amúgy sem unalmas találkozó, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, ám Braniszlav Danilovics és Nagy Gergely több nagy védést is bemutatott. A 42. percben azonban már utóbbi sem tudott menteni, Szuk Hjun Dzsun beadását Felix Burmeister védhetetlenül a saját kapujába vágta (öngól, 0–2).

Nem adta fel a Vasas és az első félidő utolsó percében a Kire Risztevszki buktatása után megítélt tizenegyest Ádám Martin magabiztosan gólra váltotta (1–2). Ez óriási erőt adott az angyalföldieknek, akik nagy elánnal vetették bele magukat a második félidőbe, ennek pedig a 77. percben lett meg az eredménye: a futószalagon érkező beadások és szögletek egyike megtalálta – az eredetileg a padra jelölt, ám Korcsmár Zsolt sérülése miatt mégis kezdő – Vaskó Tamást, aki közelről a léc alá fejelt (2–2).

Ádám Martin tizenegyesével szépített a Vasas, de a meccs végül így is elúszott (Fotó: Szabó Miklós)
Ádám Martin tizenegyesével szépített a Vasas, de a meccs végül így is elúszott (Fotó: Szabó Miklós)

 

Itt azonban nem volt vége a fordulatoknak, a csereként beálló, a Vasastól tavaly nyáron Debrecenbe szerződő Könyves Norbert bolondította meg a hazai védelmet, végül pedig a jobb sarokba lőtt (2–3).

Több gól már nem esett a rendkívül izgalmas találkozón, így a DVSC 3–2-re legyőzte a Vasast, amely a bajnokságban sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 24 13 6 5 49–20 +29 45
2. Budapest Honvéd 24 13 5 6 38–23 +15 44
3. Vasas FC 24 11 5 8 37–26 +11 38
4. Ferencvárosi TC 24 10 8 6 39–30 +9 38
5. Szombathelyi Haladás 24 10 5 9 32–33 –1 35
6. Paksi FC 24 8 10 6 28–26 +2 34
7. Mezőkövesd Zsóry FC 24 8 7 9 27–34 –7 31
8. Újpest FC 24 7 10 7 35–36 –1 31
9. Debreceni VSC 24 7 6 11 27–32 –5 27
10. MTK Budapest 24 6 8 10 18–28 –10 26
11. Diósgyőri VTK 24 7 3 14 29–48 –19 24
12. Gyirmót FC Győr 24 4 7 13 12–35 –23 19
NB I, 2016–2017, 24. FORDULÓ
ÁPRILIS 1., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–0
Győr, Alcufer StadionVad II István
Vasas FC–Debreceni VSC 2–3
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Pintér Csaba
Paksi FC–Videoton FC 0–0
Paks, Városi Stadion
Erdős József
Diósgyőri VTK–Újpest FC 3–1
Mezőkövesd, Városi Stadion
Farkas Ádám
Haladás–Mezőkövesd 4–2
Sopron, Városi Stadion
Szőts Gergely
Bp. Honvéd–Ferencváros 2–1
Budapest, Bozsik József Stadion
Solymosi Péter
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik