NB I: Varga Roland lelkétől a hidegtűrő Gedeonig – a 16. forduló legjei

A FORDULÓ BOLDOGSÁGA – Lélekemelő teljesítmény

Varga Roland szabadrúgásból talált be a paksiak kapujába, így véget ért az augusztus eleje óta tartó gól nélküli időszaka.

A harmadik fordulóban Varga Roland négy góllal vezette az NB I góllövőlistáját – csakhogy augusztus negyedike óta nem talált be. Érthető, ha három gól nélküli hónapot követően boldogan rohant a vendégtábor felé a Paks elleni mérkőzésen, miután szabadrúgásból tüzelt a sarokba.

„Igen, ez kellett a lelkemnek” – mondta a 28 esztendős futballista.

Ebben az is közrejátszhat, hogy Szerhij Rebrov érkezése óta nem biztos a helye a kezdőben, mint volt korábban, most azonban visszakerült a csapatba, és Pakson mindhárom vendéggólban főszerepet vállalt.

A játékos a 193., a Ferencvárosban a 106. bajnokiján vett részt, az élvonalban ez volt az 56. találata, a Fradiban a 35. bajnoki gólja – ezen a héten a legszebbnek láttuk.

„Változó, mennyit gyakorolom ezeket a rúgásokat – mondta kérdésünkre Varga Roland. – Edzéseken is vannak ilyen feladatok, de előfordul, hogy kint maradok a pályán, és minden szögből próbálom eltalálni a sarkot. Hogy mi kellett ehhez a gólhoz? Nos, szerintem volt benne erő, mert nem voltam annyira közel a kapuhoz, de úgy rúgtam el a labdát a sorfal felett, hogy lecsapódjon. Ráadásul sarokra ment, igaz, a sorfaltól nem láttam, eléri-e a kapus, mennyire lesz közel a labda a kapufához, de amikor láttam, hogy a lehető legjobb helyen, a sarokban van, nagyon örültem.”

Hozzátette, főleg azért, mert a csapat győzelme vált ezzel biztossá, és bár mindenkinek fontosak az egyéni sikerek, a Ferencváros győzelme az elsődleges.

„Ugyanúgy készültem, mint mindig – mondta Varga Roland. – Tudom, mire van szükségem, hogy fejben rendben legyek, maximálisan a feladatomra összpontosítsak. Jó érzés gólt szerezni, főleg azért, mert vártam rá egy ideje, de máris menni kell tovább, jön a kupameccs, aztán a Mezőkövesd és a Mol Vidi elleni bajnoki, nem lesz könnyű egyik sem, persze mindegyik mérkőzést, meg akarjuk nyerni. Nagyon jó lenne a téli szünetre növelni az előnyünket. Csak ez számít, és nem az, hogy ki szerzi a győztes gólt.”

A FORDULÓ KAPUSA – Fájt minden vetődés

A Puskás Akadémia elleni bajnokin remekül védő Felipének nem a hideggel, hanem a keményre fagyott talajjal gyűlt meg a baja.

Annyira fázott, hogy reszketett. A győzelem utáni tiszteletkört is úgy futotta, hogy plédet tekert maga köré, amelyből csak a szeme látszott ki. Hiába no, a brazil Felipe nem olyan időjárási körülményekhez szokott, mint amilyen a szombati volt. A Kisvárda mínusz négy Celsius-fokos, fogvacogtató hidegben 1–0-ra győzte le a Puskás Akadémiát.

„Hasonló hidegben védtem már, azzal nem is volt bajom, bár a végén nagyon fáztam – idézte fel a történteket Felipe, miután kicsit megmelegedett. – A gondot az jelentette, hogy az egyik kapu előtt nem engedett ki a fagyos föld, emiatt minden egyes vetődés nagy fájdalmat okozott. Az első félidő végén egy beadásra kimozdultam, de kicsúszott alólam a talaj, ráadásul az akciót záró Josip Knezevic lövését éppen azzal a térdemmel védtem, amelyik fájni kezdett. Onnantól kezdve nem volt egyszerű dolgom, de eszembe sem jutott, hogy cserét kérjek. Szerencsére sikerült kihúznom a mérkőzés végéig.”

Ráadásul kapott gól nélkül. Erre ebben az idényben csak egyszer volt példa, még szeptember 1-jén, az MTK Budapest otthonában 1–0-ra megnyert mérkőzésen. A kisvárdaiak hét nyeretlen bajnoki után szereztek három pontot, így tapadnak a már benn maradó helyen álló Diósgyőrre, amely a következő ellenfelük lesz idegenben.

„A legfontosabb az volt, hogy megnyertük a Puskás Akadémia elleni mérkőzést – így Felipe. – Nagyon kellett már a siker, azért is, mert meglehetősen régen nyertünk. Kezdtünk elszokni a győzelmektől. Annak is örülök, hogy végre nem kaptam gólt, mert hiába mondják, hogy jól megy a védés, a kapus egy kicsit belehal a kapott gólokba, és az utóbbi meccseken sajnos sokszor rezdült meg a hálónk. Megmaradt az esélyünk, hogy bennmaradást érő helyen forduljunk a bajnokság tavaszi folytatására, ehhez Diósgyőrben, majd az MTK ellen is jól kell szerepelnünk.”

És van egy jó hírünk Felipének: szombatra már enyhébb időt jósolnak, mint amilyen a legutóbbi hétvégén köszöntött a csapatokra.

A FORDULÓ MENTÉSE – Jókor kell jó helyen lenni

Az MTK Budapest kapusa, Artem Kicsak lehetett volna a DVSC elleni mérkőzés hőse, ám Bódi Ádám az utolsó pillanatban remekül mentett.

Tagadhatatlanul az volt a mérkőzés egyik kulcsjelenete. Már a 95. percnél tartott az MTK Budapest–DVSC mérkőzés, amikor 1–0-s vendégvezetésnél Kanta József készülődhetett szöglethez. Mivel a tartalék játékvezető négyperces hosszabbítást jelzett, a házigazda az utolsó esélyt kapta az egyenlítésre, így nem jelentett meglepetést, hogy kapusa, Artem Kicsak is előrement, és a Loki tizenhatosán belül várta a beadást. A labda annak rendje és módja szerint érkezett, az ukrán labdarúgó mezőnyjátékosokat meghazudtoló módon bólintott, és már-már emelte a kezét a magasba, amikor a kapufánál álló Bódi Ádám a gólvonalon állva menteni tudott – hogy aztán a következő pillanatban vége legyen a találkozónak.

„Általában a kapufánál állok ilyenkor, bár ez attól is függ, mire készül az ellenfél – árulta el a debreceniek középpályása. – Láttam, hogy az MTK nem kis szöglettel próbálkozik, próbáltuk a jól fejelő embereit elosztani egymás között, Kicsakra azonban épp nem figyeltünk. Ha nem állok a kapufánál, a kapusunk, Nagy Sándor biztosan elvetődik, így azonban nem akarta megkockáztatni, hogy elindul, és a labda esetleg mégis becsorog. Azért a területért én voltam felelős, szerencsére megoldottam a helyzetet. Sokat kellett dolgozni a győzelemért, az MTK nyomás alá helyezett bennünket, de végigvittünk egy remek kontrát, utána pedig nagyot küzdöttünk. Olykor a szerencse is mellettünk állt, de győztünk, pontszámban befogtuk a vetélytársunkat, és tapadunk az élmezőnyre.”