Két góllal nyert az Újpest, Nwobodo volt a főszereplő

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2018.10.06. 16:50
null
Nem kímélték magukat a vendégek, de magabiztos hazai siker született (Fotó: Meder István)
Az Újpest 2–0-ra legyőzte odahaza a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 10. fordulójában.


NB I, 10. FORDULÓ

Újpest–Puskás Akadémia 2–0 (Nwobodo 52., Novothny 73.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1799 néző. V: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ilyet is ritkán látni: farmerkabátos apuka tologatta fel s alá a babakocsit a kispadok mögött.

A bíró olykor hangosat füttyentett a sípjába, a játékosok nagyokat kiáltva kérték egymástól a labdát, a drukkerek néha alaposan rázendítettek a szurkolásra, de a takaróval bebugyolált gyerkőc édesdeden aludt. Nyoma sem volt a múlt heti, Ferencváros elleni derbi hangulatának, ezúttal barátságos meccseket idéző légkörben – na és ugyebár hazai környezetben – léptek pályára az újpesti futballisták.

Jött is a győzelem!

A lilák az első negyvenöt percben ugyan csupán helyzetekig jutottak (nyolcszor próbálkoztak lövéssel, a fele el is találta a kaput), a fordulás után ellenben már eredményesek voltak. Zsótér Donát a mérkőzés első felében sem mozgott rosszul, egy szép ballábas lövést is megeresztett, ám a szünet utáni percekben olyan mesteri (gól)passzt adott Obinna Nwobodónak, amit kis túlzással csak elrontani lehetett volna. Addig is a nigériai szélső okozta a legtöbb fejtörést a Puskás Akadémia védőinek, hol Hegedűs Jánost, hol Spandler Csabát kerülte meg szemtelenül, máskor a csatár Kiss Tamásnak kellett őt a szögletzászlónál szerelnie. A támadó meglódulásait követően a kispadnál nem véletlenül tapsolt Nebojsa Vignjevics, alighanem ő is érezte, hogy ezúttal is a légiósa lehet a nyerő ember.

Jól érezte: a játékos nem sokkal később gólpasszt adott társának – méghozzá Novothny Somának. Az elmúlt idényben tizenhét gólig jutó center eddig csak szenvedett a meccseken, hol a kapusba lőtte a labdát, hol mellé fejelt, máskor a játékvezető érvénytelenítette a gólját, most azonban nem hibázott.

Kilenc sikertelen bajnoki után a tizediken megszerezte az idénybéli első találatát – a bal alsóba passzolt labdája után nem véletlenül szaladt fülig érő szájjal a kispad irányába, a pályán lévők és a cserék is hosszasan ölelgették, látható volt, a csapatban mindenki szurkolt már neki. Novothny Soma nem tudta az érzelmeit leplezni, és előkerült az elmúlt szezonban sokat látott gólöröm is, a csatár az ujjaival szívet formálva szaladt a lelátó irányába, ahol barátnője drukkolt neki.

A hazaiak sikeréhez innentől nem férhetett kétség, a Puskás Akadémiában nem volt annyi erő, hogy szépítsen, esetleg izgalmassá tegye a hajrát, így sima hazai győzelemmel zárult a szombat este. Az Újpest története során először győzte le a Szusza Ferenc Stadionban a felcsútiakat – nem véletlenül zúgott a taps a lefújást követően, sőt Novothny Somát ölelgették is a korlátnál a szurkolók.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 10. FORDULÓ
OKTÓBER 6., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Szőts Gergely
2069
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–0
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
1799
Mezőkövesd–Haladás 2–0Mezőkövesd,
Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
2168
Paksi FC–Kisvárda 4–1
Paks,
Városi Stadion
Radványi Ádám600
Ferencváros–Debreceni VSC 2–2
Budapest,
Groupama Aréna
Iványi Zoltán
8911
OKTÓBER 7., VASÁRNAP
18.00: Mol Vidi FC–MTK Budapest
(Tv: M4 Sport)
Felcsút,
Pancho Aréna
Kassai Viktor
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 7 3 21–8 +13 24
2. Budapest Honvéd 10 6 1 3 13–7 +6 19
3. Paksi FC 10 4 4 2 16–11 +5 16
4. Mol Vidi FC 8 4 3 1 16–7 +9 15
5. Mezőkövesd Zsóry FC 10 4 3 3 16–12 +4 15
6. MTK Budapest 9 4 2 3 13–15 –2 14
7. Debreceni VSC 10 3 5 2 14–13 +1 14
8. Újpest FC 9 3 4 2 8–7 +1 13
9. Puskás Akadémia FC 10 2 2 6 10–16 –6 8
10. Kisvárda 10 2 2 6 9–21 –12 8
11. Diósgyőri VTK 10 1 3 6 7–16 –9 6
12. Szombathelyi Haladás 10 1 2 7 11–21 –10 5
A 6. fordulóból elhalasztott Mol Vidi FC–Újpest FC mérkőzést november 21-én pótolják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik