Az MTK újpesti győzelmével zárult a forduló

Vágólapra másolva!
2018.07.22. 19:20
null
Litauszki Róbert itt megelőzte Lencse Lászlót (balra), nem úgy, mint az első gólnál (Fotó: Micheller Szilvia)
Az MTK 2–0-ra győzött az Újpest vendégeként a labdarúgó NB I nyitó fordulójának utolsó mérkőzésén.

 


1. FORDULÓ
Újpest–MTK Budapest 0–2 (Lencse 26., Kanta J. 92. – 11-esből)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion. V: Kassai

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Magasra tette a lécet önmaga előtt is az Újpest, miután csütörtökön az azeri Neftci ellen 4–0-ra megnyerte az Európa-liga-visszavágót, s emiatt a szurkolók várták a hasonló folytatást. Tény, hazai pályán szokatlan elánnal estek neki Zsótér Donáték az MTK-nak, s csak az volt a kérdés, mikor rezdül meg az élvonalban bemutatkozó ukrán kapus, Artem Kicsak hálója.

Az NB II-es iramhoz szokott MTK-t alaposan meglepte az újpestiek sebessége, a kék-fehérek rendre elvesztették a párharcokat a középpályán, ezért hogy nagyobb baj ne legyen, egészen a tizenhatosukig behátráltak, s labdaszerzés után kontrákkal próbálkoztak. A vendégek hadrendje amúgy is az óvatosságra épült, hiszen Feczkó Tamás vezetőedző – először ülhetett élvonalban szereplő csapat kispadján – 4–1–4–1-es szerkezetben küldte pályára csapatát. Az első félidei események alapján okkal, mert az Újpest állandó veszélyt jelentett a vendégek kapujára. Az MTK becsületére legyen mondva, nemcsak a védekezéssel törődött, ha tehette, meglódult, s a 19. percben, az első valamirevaló akció végén Kulcsár Tamás gólt is szerezhetett volna, ha képzettebb, ha jobban koncentrál, s nem kapkodja el a befejezést.

A félidő hajrájára valamivel alábbhagyott az újpesti lendület, inkább a labdatartásra törekedtek a hazaiak, s rövid passzos játékkal próbálták feltörni a vendégek zárt védekezését. Gólt azonban az MTK szerzett, mégpedig a volt újpesti, a kapu előtt szemfüles Lencse László révén. A találat megfogta a hazaiakat, már nemcsak a lendület hagyott alább, mintha a kedv, az erő is fogyott volna, illetve a szerencse is elpártolt a csapat mellől, amikor Obinna Nwobodo lövése után a labda már túljutott a vetődő Artem Kicsakon, ám a bal oldali kapufa kisegítette az ukránt. Különösebb hatékonyság nélkül támadott az Újpest, az MTK pedig kilenc emberrel védekezett, elöl csak a gyors Kulcsár Tamás, illetve a honi mezőnyben szintén átlagon felüli kezdősebességű Lencse László maradt egy-egy előrevágott labda megszerzésében reménykedve.

Szünetben Feczkó Tamás kényszerűségből átszervezte a csapatát, ugyanis a nyáron hazacsábított Pintér Ádám nem tudta folytatni a játékot, helyére Balogh Béla került. Félnivalója nem volt az MTK mesterének, igaz, a cserként beálló védő sem tartozik a sprinterek közé, ám a markánsan futballozó ukrán válogatott Jevhen Szelin megoldotta a kritikus helyzeteket; a légióssal, úgy tűnik, jó vásárt csinált az MTK. Aztán az 59. percben tíz főre fogyatkozott a hazai együttes: Branko Pauljevics ugyanis nem kímélte az eléje csúszó Kanta Józsefet, Kassai Viktor játékvezető pedig jogosan piros lappal büntette a durva labdarúgót.

Ettől kezdve pedig már az történt a pályán, amit a kényelmesen, de okosan futballozó kék-fehérben játszó csapat akart. A labdabiztos emberek, mint Kanta József, Vass Ádám, Bognár István és Lencse László leginkább oldal vagy hátrafelé passzolgatva tartotta a labdát, így aztán az ütemet vesztő megfogyatkozó hazai csapat futballistái állandóan úton voltak a középpályán és sehova sem értek oda. Odaért viszont az újpesti kapu elé Kulcsár Tamás, aki, ha úgy tudna futballozni, mint a milyen gyors, akkor gólokkal nyerhetett volna az MTK.

A hajrában alig találkoztak a labdával az újpestiek, s hogy ez a napjuk ne legyen olyan kellemes, mint a csütörtöki kupaeste, arról Kanta József gondoskodott, amikor a találkozó végén higgadtan a kapuba küldte a labdát tizenegyesből.

AZ ÁLLÁS
1. Mol Vidi FC 1 1 4–0 +4 3
2. Ferencvárosi TC 1 1 4–1 +3 3
3. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 3–1 +2 3
4. MTK Budapest 1 1 2–0 +2 3
5. Budapest Honvéd 1 1 3–2 +1 3
6. Debreceni VSC 1 1 1–0 +1 3
7. Szombathelyi Haladás 1 1 2–3 –1 0
8. Puskás Akadémia FC 1 1 0–1 –1 0
9. Paksi FC 1 1 1–3 –2 0
10. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
11. Diósgyőri VTK 1 1 1–4 –3 0
12. Kisvárda 1 1 0–4 –4 0

 

NB I, 2018–2019, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 21., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–Debreceni VSC 0–1Felcsút,Pancho ArénaVad II István931
Mol Vidi FC–Kisvárda 4–0
Felcsút,Pancho ArénaBognár Tamás
1744
Mezőkövesd–Paks 3–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
1977
Bp. Honvéd–Haladás 3–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Berke Balázs
1670
JÚLIUS 22., VASÁRNAP


Ferencváros–Diósgyőri VTK 4–1
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
6920
Újpest–MTK Budapest 0–2 Budapest,Szusza Ferenc StadionKassai Viktor
2738
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik