Hrepka remekül tért vissza, fontos győzelmet aratott az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.29. 17:50
null
Nem hiába harcolt az MTK (Fotó: Meder István)
Ugyan a hajrában egyenlített a házigazda Újpest az MTK ellen, de a hosszas sérülése után visszatérő Hrepka Ádám találatával mégis a kék-fehérek nyertek (1–2) az NB I 29. fordulójában.

 

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

ÚJPEST–MTK BUDAPEST 1–2 (Bardi 83. – 11-esből, ill. Torghelle 45. – 11-esből, Hrepka 90.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 1962 néző. V: Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A jelenleg a középmezőnyben evező Újpest sokkal jobban kezdte a bajnokit, mint vendége, a kiesés ellen harcoló MTK, és ez bizony kis meglepetést okozott – elvégre azzal a tudattal vágtak ennek a fordulónak a kék-fehérek, hogy vereséggel kieső helyre csúsznak a tabellán.

Ha a játék nem is, a felállás tükrözte azért a győzelmi kényszert, ugyanis Kanta József a Jurij Kolomojec, Torghelle Sándor, Myke Bouard Ramos, ukrán-magyar-brazil támadótriót igazgatta, csak éppen kevés veszélyt jelentettek a hazai kapura.

Az ezúttal klasszikus középcsatárral kiálló újpestiek (Jonathan Heris középső védőként szerepelt) Lázok János két fejesével legalább okoztak némi izgalmat a mérkőzés elején, majd az előrehúzódó Kecskés Ákos elől Katona Máté mentett hatalmasat az ötösön – ellenben ha Kolomojec pontosabban lő kapura az ötös jobb sarka elől, vagy van szíve középre passzolni Torghellének, kétgólos előnnyel vonul pihenőre az MTK.

Kétgólossal, merthogy a játékrész hajrájában Torghelle Sándor kiharcolt, majd magabiztosan értékesített egy büntetőt: 0–1!

Természetesen nagy erőkkel rohamozott ezt követően a házigazda, Balogh Balázs fejesét azonban hárította a léc, a csereként beálló Mihajlo Perovics ziccerét pedig hárította honfitársa, Danijel Petkovics.

A hajrában a szokásoknak megfelelően előrement csatárnak Heris is (Kylian Hazard a kispadon ragadt), és egyenlített az Újpest, mégpedig Enis Bardi büntetőjével. 1–1!

Erre elkezdett ijedtében úgy futballozni az MTK, ahogyan az egész meccsen és az egész idényben kellett volna, a csereként pályára lépő Hrepka Ádám találata három pontot ért. 1–2, fontos, igen fontos három pontot szerzett az MTK.

Hrepka ezelőtt szeptember közepén játszhatott utoljára, mondhatni, a lehető legjobbkor és a lehető legjobban tért vissza hosszas sérüléséből.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 29 16 5 8 42–26 +16 53
2. Videoton FC 29 15 8 6 56–26 +30 53
3. Vasas FC 29 14 5 10 45–33 +12 47
4. Ferencvárosi TC 29 12 9 8 48–39 +9 45
5. Szombathelyi Haladás 29 12 6 11 38–38 0 42
6. Újpest FC 29 9 12 8 45–44 +1 39
7. Paksi FC 29 9 11 9 32–33 –1 38
8. Mezőkövesd Zsóry FC 29 9 8 12 32–44 –12 35
9. MTK Budapest 29 8 11 10 23–30 –7 35
10. Diósgyőri VTK 29 10 4 15 35–52 –17 34
11. Debreceni VSC 29 9 7 13 36–40 –4 34
12. Gyirmót FC Győr 29 4 8 17 17–44 –27 20
NB I, 2016–2017, 29. FORDULÓ
ÁPRILIS 29., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–1
Budapest, Groupama ArénaBerke Balázs
Újpest FC–MTK Budapest 1–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Diósgyőri VTK–Vasas 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionKassai Viktor
Bp. Honvéd–Gyirmót FC Győr 1–0
Budapest, Bozsik József Stadion
Szőts Gergely
Haladás–Paksi FC 2–0
Sopron, Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Videoton FC–Debreceni VSC 3–2 Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik