Csak nagy szerencsével szerzett egy pontot az Újpest

Vágólapra másolva!
2017.10.14. 15:34
null
Nem volt sok szép jelenet ezen a bajnokin (Fotó: Török Attila)
Egy, illetve három helyzetig jutott Újpesten a hazai lila-fehér alakulat és vendége, a Paks, de mindannyit kihagyták, így nem lett győztese a labdarúgó NB I 12. fordulójában rendezett mérkőzésnek. A győzelemhez a véghajrában a kapufát kétszer is megdöngető vendégek álltak közelebb (0–0).


LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
ÚJPEST FC–PAKSI FC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2047 néző. Vezette: Farkas Á.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Újpesten a címerbotrány óta továbbra is meglehetősen bizarr élmény futballmeccsre menni. A nagy jogi háborúskodás ellenére a Szusza Ferenc Stadion környékén kizárólag régi címerrel ellátott ajándéktárgyakat lehet kapni az összes árusítóhelyen. Még az Újpest FC névvel ellátott, hivatalos mozgó shopnak megfelelő teherautón is. (Nem tudni, hogy lehet ez, valószínűleg arról lehet szó, hogy egy bolt szereti értékesíteni a termékeit, és az új címerrel ez bizony szép kihívás lenne.)

Aztán a meccs előtt Roderick Duchatelet tulajdonos a pálya szélén köszöntötte a 250. NB I-es mérkőzésén pályára lépő Mohl Dávidot, ám a hazai vezérszurkolók a jubiláló balhátvédjük ünneplése helyett a belga tulajt szidták kórusban a jól ismert „Nem kell új címer, Roderick, nem kell új címer!” rigmussal.

Az első félidő pontosan olyan volt, mint egy átlagosnál gyengébb megyei első osztályú mérkőzés. A csapatok borzalmasan alacsony tempó mellett kritikán aluli teljesítményt nyújtottak, a játékosok teljesen ritmustalanul lődörögtek a pályán, és olyan hajmeresztő technikai megoldásokat mutattak be, hogy már-már az is kellemetlenül érezte magát, aki nézte.

Kezdődött azzal, hogy az ötödik percben Mohl Dávid úgy „kezelt le” egy labdát, hogy abból bedobás lett, a következő percben pedig beadás címszó alatt Tischler Patrik állított Föld körüli pályára egy labdát. Tischler Patriknak ez egyébként már a második figyelmet érdemlő megmozdulása volt egy oltári nagy gyertya után...

Amikor a 7. percben Novothny Soma ötméteres fejesét vetődve védte Verpecz István, még azt remélhettük, hogy azért némi futball is lesz az első félidőben – de nem lett. A csapatok a legritkább esetben tudtak hármat passzolni egymásnak, tort ült a pontatlanság, a fantáziátlanság, a nihil. Lehetne ezt adott esetben úgy is fordítani, hogy a csapatok kivárásra játszottak, de ezúttal nem lehet, mert szó szerint semmi sem történt a pályán, másrészt még a kivárásra játszó csapatoknak sincsenek megtiltva a pontos passzok.

A kezdeti erőtlen Novothny Soma-fejesen kívül a 41. percig nem lehetett helyzetet feljegyezni. Akkor a hazaiaktól Bojan Szankovics 20 méterről megeresztett egy lövést, amely után a labda fél méterről a léc fölött hagyta el a játékteret. Az első félidő lefújásakor viszont rögzíthettük a tényt, hogy kaput eltaláló lövés 45 perc alatt egyik együttes részéről sem volt.

Nem csoda, hogy a szünetben az újpesti drukkerek örömmel fogadták a Tischler Patrik helyére beálló Zsótér Donátot, akinek ugyan nincs mindig jó meccse, de a legtöbbször ritmust tud adni a játéknak, továbbá a tej sem szokott megaludni a szájában. Az 55. percben Zsótér Donát a hálóba is talált – viszont lesről tette, így továbbra sem láthattunk gólt.

A meccs első igazi futballjelenetére a 66. percig kellett várni, akkor egy gyors támadás végén Vági András Kulcsár Dávid elé tette a labdát, ő pedig tanítani való mozdulattal lőtt kapura, Filip Pajovics nagy védésére volt szükség, hogy ebből ne legyen gól. Felgyorsultak az események, a következő percben a másik kapunál Mohl 22 méterről eresztett meg ballal egy bombát, amelyet Verpecz a léc alól szögletre tolt.

A szöglet után is nagy helyzet alakult ki, Zsótér Donát beadását Windecker József fejelte rá az ötösről, itt óriási bravúrral védett Verpecz a kapufa segítségét is igénybe véve. És ha már az első félidei produkció miatt elmarasztaltuk a játékosokat, akkor ne hagyjuk szó nélkül azt sem, hogy sokkal jobb volt a második játékrész, a 75. percben például a kis híján egyedül meglóduló Novothny elől olyan mesteri mozdulattal mentett utolsó védőként Lenzsér Bence, mint a fénykorában lévő Alessandro Nesta.

Ahogyan azonban Nesta sem a góllövésről volt híres, úgy ezen a délutánon az újpesti és a paksi játékosok között sem akadt egy sem, aki a kapuba tudott volna találni. A paksiak közelebb álltak ehhez, mert a 90. percben egymás után kétszer is eltalálták a keretet: előbb Daru Bence csúsztatása után tolta a lécre a labdát Filip Pajovics, majd a kipattanóval Gévay Zsolt találta el a hosszú oldali, jobb kapufát. 0–0

Gólok híján így aztán megosztoztak a pontokon a felek.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 7 4 1 25–14 +11 25
2. Ferencvárosi TC 12 6 5 1 26–13 +13 23
3. Debreceni VSC 12 6 3 3 19–9 +10 21
4. Budapest Honvéd 12 5 4 3 20–20 0 19
5. Paksi FC 12 4 5 3 19–19 0 17
6. Vasas FC 11 5 1 5 17–21 –4 16
7. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 22–22 0 15
8. Puskás Akadémia FC 12 4 3 5 17–19 –2 15
9. Újpest FC 12 3 6 3 16–16 0 15
10. Szombathelyi Haladás 11 3 1 7 10–22 –12 10
11. Mezőkövesd Zsóry FC 12 2 3 7 14–26 –12 9
12. Balmazújváros 12 1 4 7 14–18 –4 7
NB I, 2017–2018, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–Bp. Honvéd 1–2
Sopron, Városi Stadion Andó-Szabó Sándor
1740
Diósgyőri VTK–Vasas FC 5–0
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
1081
Balmazújváros–Videoton FC 1–1
Balmazújváros, Városi StadionErdős József
1438
Újpest FC–Paksi FC 0–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Farkas Ádám2047
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–2
Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
1641
Puskás AkadémiaFerencváros 1–1Felcsút, Pancho ArénaBognár Tamás
3127
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik