Öt éve nem látott különbséggel nyert odahaza az Újpest

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.02.23. 16:50
null
Joggal örültek a lila-fehérek: a 90 perc alatt ötször<strong> – </strong>plusz a lefújást követően (Fotó: Koncz György)
A dobogóért harcoló Újpest FC 5–0-ra legyőzte odahaza a kiesés elől menekülő Diósgyőrt a labdarúgó NB I 22. fordulójában.

 

NB I
22. FORDULÓ

Újpest–Diósgyőri VTK 5–0(Nwobodo 5., Nagy D. 48., Burekovic 69., Novothny 86., Zsótér 90.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion, 2767 néző.Vezette:Vad II

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A szekrény mélyére akasztott nagykabátok újra előkerültek, afélrepakoltsálak és sapkák jó szolgálatot tettek szombat délután – az elmúlt napok langymelege tovaszállt, a dermesztően hideg pedig megint megjelent sokak bánatára.

Így kellett is mozogni, ugrálni, már a kezdő sípszó előtt szűk fél órával elkezdődött a hangolódás a mérkőzésre, de nemcsak a gyepen, a melegítő játékosok között, hanem a lelátón is, a két tábor hamar „megtalálta” egymást.

Legalább futballmérkőzésen érezhette magát az ember...

S lehet, ezt a bajnokit is figyelemmel követte odafentről Lázár Bence, akiről megemlékeztek az újpesti és a diósgyőri szurkolók is: a lila-fehérek egykori csatára egy esztendeje, február 22-én hunyt el fájdalmasan fiatalon,huszonhat esztendősen.

Obinna Nwobodo már az ötödik megszerezte a vezetést a hazai gárdának, s a játék képe alapján bizony nagyon úgy festett, hogy az Újpest folytatja remek szériáját, és zsinórban nyolcadik bajnokiján is veretlen marad. A Diósgyőr nagyon passzívan futballozott, nem találta a fogást ellenfelén, ötlettelenül szövögette támadásait – erre bizonyíték, hogy a lila-fehérek kapusának, Filip Pajovicsnak egyetlen védenivalója sem akadt egészen a 44. percig, de a szerb kapus akkor is könnyedén hárított.A diósgyőri Bukrán Erik pedig majdnem tett róla, hogy ne maradjon sok izgalom a szünet utánra: Szerhij Sesztakov adott haza, a DVTK kapusa luftot rúgott, de szerencséjére a labda egy méterrel a jobb oldali kapufa mellett gurult el.

A48. percben már nem úszta meg a DVTK, Nagy Dániel duplázta meg a hazaiak előnyét, Orosz Donát mellől fejelt a kapuba. A diósgyőriek védője mindösszetizenhatesztendős, eddig csak az utánpótláscsapatokban bizonyíthatott,snyilván az NB I más szint, lehet, a félidőben csereként beállóifjú labdarúgóhibázott, ettől függetlenül dicséretes az az irány, hogy fiatalokat is mély vízbe dobnak Diósgyőrben(inkább egyifistakorú magyar gyerekhibázzon, mint egyharmincháromesztendős külföldi).

A meccs képe nem változott, a hazaiak irányítottak, míg a vendégek továbbra is szenvedtek, s csak lécig jutottak, de Dzenan Burekovic, Novothny Soma és Zsótér Donát is betalált, az Újpest kiütéssel nyert, s fellépett a dobogóra, a Diósgyőr viszont kilencedik bajnokiján már nem maradt veretlen. 5–0

A nagykabát mellé a nagy zakó is előkerült Diósgyőrben...

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2018–2019, 22. FORDULÓ
FEBRUÁR 23., SZOMBAT HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
FTC–Puskás Akadémia 4–0
Budapest, Groupama ArénaFarkas Ádám
6771
Mezőkövesd–Kisvárda 2–2
Mezőkövesd, Városi Stadion Solymosi Péter
1014
Mol Vidi–Haladás 1–0
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó Karakó Ferenc
2048
Újpest–DVTK 5–0
Budapest, Szusza Ferenc Stadion Vad II István2767
Paks–DVSC 2–1
Paks, Városi Stadion Pintér Csaba
650
Honvéd–MTK 2–1
Gyirmót, Alcufer Stadion
Bogár Gergő
520
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22144443–18+2546
2. Mol Vidi FC22124635–22+1340
3. Újpest FC2299428–15+1336
4. Budapest Honvéd22105726–20+635
5. Debreceni VSC2297628–25+334
6. MTK Budapest22931033–34–130
7. Paksi FC2279627–28–130
8. Mezőkövesd Zsóry FC2278732–30+229
9. Puskás Akadémia FC22731225–31–624
10. Diósgyőri VTK22661023–37–1424
11. Kisvárda22661022–37–1524
12. Szombathelyi Haladás22241615–40–2510
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik