NB I: távozik az ügyvezető, Lucsánszky lesz a klubigazgató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.04. 18:08
A Nemzeti Sport Online információja szerint lemondott posztjáról Barczi Róbert, a labdarúgó NB I-be feljutott Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője. Ez azt jelenti, hogy Lucsánszky Tamás vezetőedző továbbra is maradhat a klub kötelékében. Időközben a nyírségi együttes megerősítette értesülésünket, és a honlapján tudatta: Lucsánszky a jövőben klubigazgatóként dolgozik a Spartacusnál.

Új felállásban működik tovább a jövőben az élvonalba feljutott Nyíregyháza Spartacus.

„Mindenek előtt szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, aki segítette a csapat működését, legyen szó játékosról, szakvezetőről, a klub dolgozóiról. Gratulálok a csapatnak, hogy feljutott az élvonalba, de azt is látjuk, hogy az NB I lényegesen több feladatot ró mindenkire. Ezért egy új klubmodell bevezetése mellett döntöttem, amelynek első lépcsőjeként megállapodtam Lucsánszky Tamással, aki a jövőben a Nyíregyháza Spartacus klubigazgatója lesz. Ő felügyeli a felnőtt és az utánpótlás csapatok működését, és tárgyal a leendő vezetőedzővel, akit rövid időn belül be is jelentünk. Már a mai napon egyeztetett a keret tagjaival, és megkezdte a tárgyalásokat új labdarúgókkal is. A jelenlegi ügyvezetővel, Barczi Róberttel a Spartacus jövőjét illetően eltérő nézetet képviseltünk, ezért – megköszönve eddigi munkáját – úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel szerződést bontunk – mondta a klub hivatalos honlapján, a nyiregyhazaspartacus.hu-n Révész Bálint tulajdonos.

A Nyíregyháza az NB II aranyérmeseként jutott fel az élvonalba, négy ponttal megelőzve a második Dunaújváros PASE-t, és kilenccel a harmadik Gyirmótot.

Lucsánszky Tamás munkájára tehát nem lehetett panasz, mégsem tűnt biztosnak, hogy a 48 éves szakember ül majd a Spartacus kispadján a következő idény elején is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik