NB I: Tavaly az Újpesttel is ikszeltünk, aztán megvertük a Bordeaux-t – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 08:14
Nem sikerült hazai pályán megszerezni a három pontot a Mol Vidi FC-nek a Paks ellen. Az 1–1-re végződő találkozó után ennek okairól Marko Nikolics vezetőedző beszélt a sajtótájékoztatón, ahogy a Ludogorec elleni, szerdai BL-selejtező visszavágó is szóba került. A paksiak részéről az eltiltott Csertői Aurélt helyettesítő Németh Zoltán értékelt. 

A Mol Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics így értékelt:Marko Nikolics így értékelt:

„Jól kezdtük a mérkőzést, kontrolláltuk a találkozó elejét, aztán láttuk, hogyan kaptuk a gólt. Ez némileg feszülté tette a hangulatot a pályán, ennek ellenére viszonylag gyorsan sikerült egyenlítenünk. Azonban több, százszázalékos helyzet is kimaradt, illetve voltak olyan szituációk, amikor nem jutottunk el helyzetig, mert a támadóharmadban rossz döntéseket hoztunk. Ráadásul az egyébként jól működő pontrúgások sem ültek. Nehéz mérkőzés volt, nehéz ebben a ritmusban játszani a találkozókat, de ez a dolgunk, mennünk kell tovább, és jobb eredményt kell hozni.”

A Nemzeti Sport kérdésére elmondta, egyetért-e azzal, hogy ez a teljesítmény nem lesz elég a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtező szerdai visszavágóján.

„Nincs összefüggés a találkozók között. Az teljesen más tempójú, minőségű mérkőzés lesz, mint amit ma láthattunk. Ugyanolyan magas szinten kell koncentrálnunk szerdán, ahogy azt tettünk az első meccsen. Biztos vagyok benne, hogy a motivációval nem lesz gond, és remélem, tele lesz a stadion, hiszen Bulgáriában viszonylag jó eredményt értünk el. Pozitívan várom a mérkőzést, és arra szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy tavaly nagyjából ugyanekkor 2–2-t játszottunk az Újpesttel úgy, hogy az utolsó percekben mentettünk pontot hazai pályán. Ezt követően pedig megvertük a Bordeaux-t az Európa-ligában.”

Ahogy mondta, telt házat remél a Ludogorec ellen, az ultrák azonban a névváltoztatás miatt a futó szezonban még nem látogattak ki csapatuk mérkőzéseire, így kérdéses, hogy szerdán a Pancho Aréna lelátóján szurkolnak-e.

„Nélkülük mindenképpen más a hangulat a stadionban. Természetesen szükségünk van rájuk éppúgy, mint a„normál” szurkolókra, vagy azokra, akik családostul járnak a meccseinkre. Úgy gondolom, ez a csapat az előző szezonbeli teljesítmény vagy a Kisvárda ellen mutatott játék miatt megérdemli, hogy biztassák őket a lelátóról. Jobb hangulatban jobb teljesítmény nyújtanánk, ebben biztos vagyok.”

Csertői Aurél eltiltása miatt továbbra sem ülhet le a Paks kispadjára, a mérkőzést is az őt helyettesítőNémeth Zoltán értékelte.

Nagyon örülünk az egy pontnak, miközben vegyes érzéseink vannak, hiszen volt két meccslabdánk, amelyet nem tudunk kihasználni. Tudjuk, hogy a Vidi nagyon jó csapat, de szerdán igen nehéz mérkőzést játszott, utazott a csapat, így arra számítottunk, hogy nem lesznek frissek, ezt próbáltuk kihasználni. Erről beszéltünk a félidőben is, hogy meg lehet őket fogni, de az i-re nem sikerült feltennünk a pontot. De ellenfelünk otthonában minden pont, minden gól bravúr, jól felkészültünk a játékukra, óriási koncentrációval, szervezetten játszottunk, kompakt volt a csapat.”

A mérkőzésen elég sokat állt a játék ápolás miatt, azonban súlyosabb sérülés nélkül megúszták a találkozót a futballisták. Kivéve a paksi Hahn Jánost, aki valószínűleg agyrázkódást szenvedett a 87. percben történt ütközés következtében.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Mol Vidi FC–Paksi FC 1–1(Simon Á. 28. – öngól, ill. Simon A. 22.)
Felcsút,
Pancho Aréna,1058néző.Vezette:Solymosi

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2018–2019, 2. FORDULÓ
JÚLIUS 28., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia 2–2
Miskolc, DVTK-stadionKarakó Ferenc
4349
Mol Vidi FC–Paksi FC 1–1
Felcsút, Pancho Aréna
Solymosi Péter
1058
Debreceni VSC–Mezőkövesd 1–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
3228
JÚLIUS 29., VASÁRNAP
18.00:Bp. Honvéd–KisvárdaBudapest, Bozsik József Stadion
Farkas Ádám
18.00:Haladás–Újpest FC
Szombathely, Haladás-stadionErdős József
18.00:MTK Budapest–Ferencváros
(Tv:M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Vidi FC2115–1+44
2. Mezőkövesd Zsóry FC2114–2+24
3. Debreceni VSC2112–1+14
4. Ferencvárosi TC114–1+33
5. MTK Budapest112–0+23
6. Budapest Honvéd113–2+13
7. Puskás Akadémia FC2112–3–11
8. Paksi FC2112–4–21
9. Diósgyőri VTK2113–6–31
10. Szombathelyi Haladás112–3–10
11. Újpest FC110–2–20
12. Kisvárda110–4–40
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik