NB I: Talán pszichológusra lenne szükség – Hornyák Zsolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 12:21
null
Hornyák Zsolt nagyon szomorúan értékelt a Fehérvár elleni vereség után (Fotó: Török Attila, archív)
Szombaton rendezték a labdarúgó NB I 24. fordulójának mérkőzéseit, lássuk, hogyan értékelték a találkozókat a csapatok vezetőedzői!

 

DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC 2–1

Feczkó Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője

– Kis túlzással mind a nyolcezer szurkolóval kezet fogott a lefújás után.
– Ha ennyien kijönnek a meccsre, úgy gondolom, az a minimum, ha megköszönjük nekik. Jól játszó Újpestet győztünk le, elismerésem, hogy ebben a nehéz helyzetben így összeszedte magát. Jó meccs volt. Az a legjobb a csapatomban, hogy amikor futballozni kell, akkor futballozik, amikor küzdeni, akkor küzd – ma mindkettőre szükség volt.

Sorozatban negyedszer küldte pályára ugyanazt a kezdőt.
– Mint megtudtam, az elmúlt hét-nyolc évben nemigen volt erre példa a Diósgyőrnél. Játékosaim mindent megtesznek az edzéseken, egymást is ösztönzik, úgyhogy tulajdonképpen bárkit betehetnék, az eredmény ugyanaz lenne. Nagyon büszke vagyok a sikerorientált csapatomra.

A lelátón egy molinón az állt: boldog névnapot, Feczkó-mackó! Örömmel fogadta a köszöntést, vagy inkább érzi rajta a Schobert Norbert-szerű kritikát?
– Nagyon hálás vagyok a figyelmes szurkolóknak, mert még sohasem köszöntöttek fel ennyien. A kis élc nem bánt, legalább ráébredtem, hogy ideje többet futnom a játékosaimmal.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője

– Gyanítjuk, nem ilyen meccskezdésről álmodott.
– Ezúttal is korán kaptunk gólt. Lényegében az első támadásából betalált a Diósgyőr, ráadásul szinte mi ajándékoztuk meg vele. Tekintettel arra a helyzetre, amelyben most vagyunk, nagyon nehéz lett a dolgunk. A tervünk, amelyet kidolgoztunk, és az önbizalom, amelyet próbáltunk felépíteni, hamar összeomlott. Küzdöttünk, próbáltunk egyenlíteni, de nem jártunk sikerrel.

A gól után azért még csaknem nyolcvanöt perc állt a rendelkezésükre.
– Igyekeztünk, erőltettük a támadásokat, de nem úgy alakultak az események, ahogy szerettük volna. Kevés igazi gólhelyzetünk volt. A második góljánál sem nehezítettük meg a Diósgyőr dolgát, és azzal a találattal lényegében el is dőlt a mérkőzés.

A legutóbbi nyolc meccséből csak egyet nyert meg az Újpest, mit gondol, meddig tarthat ez a rossz sorozat?
– Nem tudok erre mit mondani. Hetek óta visszatérő kérdés ez, de egyelőre nincs megnyugtató válasz rá. Tesszük a dolgunkat, próbálunk javulni, természetesen mi szeretnénk a legjobban, ha véget érne a válságos időszak. Nem tehetünk mást, mint hogy az előttünk álló feladatokra koncentrálunk.

PUSKÁS AKADÉMIA–MOL FEHÉRVÁR FC 1–4

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője

– Látszik, hogy nem boldog…
– Nagyon szomorú vagyok. De röviden összefoglalható a lényeg: olyan súlyos hibákat követtünk el, amelyeknek csakis vereség lehetett a következménye. Három könnyű gólt ajándékoztunk az ellenfélnek.

Pedig az első félidőben vezetést szereztek, és volt esélyük megduplázni az előnyt.
– Ezért vagyunk teljesen magunk alatt. Jól ismerjük az ellenfelet, sokkal jobban kellett volna sáfárkodnunk azzal a helyzettel, hogy vezetést szereztünk. Ennyi hibát azonban tilos elkövetni.

A Mol Fehérvár szerkezeti váltása mennyire befolyásolta a mérkőzést?
– Tudtuk, hogy a spanyolországi edzőtáborban próbálkoztak ezzel a szisztémával, ezért készültünk is rá. Itt a pontatlan passzokról, a tizenhatoson belül elkövetett hibákról, eladott labdákról van szó. Hiába akarunk attraktív támadófutballt játszani, ha ilyen egyéni hibákat követünk el sorozatban. Egy még belefért volna, de három biztosan nem. A döntő kérdés, ki az, aki nyomás alatt is képes megoldani a nehezebb szituációkat. Talán pszichológus segítségére lenne szükség.

Joan Carrillo, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Fordulatos, változatos összecsapás volt, amelyet megítélésem szerint mi kezdtünk jobban, lett volna lehetőségünk vezetést szerezni. A kapott gólt követően kiegyenlítetté vált a játék, a szünetig nem tudtunk egyenlíteni. Juhász Roland sérülése miatt váltanunk kellett, egyben kockáztatni, még inkább támadó szellemű lett a csapatunk.

A kényszer szülte a változtatást, pedig ritkán játszottak ebben a formációban az elmúlt időszakban.
– Az edzőtáborban felkészülési mérkőzéseken gyakoroltuk a háromvédős felállást, és most úgy láttuk, ez sikerre vezethet. A második játékrész már egyértelműen a miénk volt.

Végig nyugodt volt, ám érdekelne minket, mi dolgozott önben?
– Látom a hétköznapokban, miként edzenek a játékosok, milyen mentalitással és intenzitással készülnek, s feltűnt, hogy a harci kedvvel, a győzni akarással semmi probléma nincs, ezért tudtam nyugodt maradni és azt mondani, ez a mi meccsünk lehet. Nem volt okom kiabálni, hittem a játékosokban, és a második félidőben bizonyították, hogy erre minden okom megvolt.

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA 1–0

Vitelki Zoltán, a DVSC vezetőedzője

Ez a győzelem nagyon kellett…
– A legfontosabb az volt, hogy mentálisan felkészítsük a játékosokat, hiszen nagyon rosszul nézett ki a három vereség. Azt kértük, hogy mindenki érezze át a mérkőzés súlyát – és így is történt. Tudtuk, hogy ezt a meccset bármilyen játékkal, de meg kell nyernünk!

A gól után bátrabb lett a Kisvárda, a Loki ugyanakkor magabiztosan védekezett. Erre készültek?
– Jókor szereztük a gólt, s utána nagyon stabilan védekeztünk. Nem is igen emlékszem, hogy az ellenfelünknek nagyobb helyezte lett volna.

– Kundrák Norbert beállítása bejött, hiszen gyorsan gólpasszt adott. Megérzés volt?
– Kundrák Norbert a gyorsasága révén mindig ad némi pluszt. Felpaprikázta, hogy nem volt a kezdőcsapat tagja, a szünetben azt kértem tőle, hogy játsszon dacból, bizonyítsa be, a kezdőcsapatban lett volna a helye.

Bódog Tamás, a Kisvárda vezetőedzője

– Pont nélkül maradtak. Miért?
– Az összképet nézve megérdemelten nyert a DVSC. Adtunk az ellenfelünknek egy félidőnyi előny, az első játékrészben nagyon passzívak voltunk.

Az említett visszafogottság az első félidőben mindkét csapatot jellemezte. Ennek lehetett a nagy tét az oka?
– Nem hiszem, mert minden meccsnek van tétje. Mi kicsit mélyebben védekeztünk, és így igyekeztünk kontrázni. Nem sikerült, mert nem volt meg a játékosokban a kellő sebesség.

A kapott gól után felpörgött a csapata, ám ígéretes helyzetig sem jutott el.
– A gól előtt többször tisztázhattunk volna, majd pedig hiába mentünk előre, rossz döntéseket hoztunk, így nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Mindenből lehet tanulni, ebből a vereségből is tanulhatunk.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 0–4

Disztl László, a Kaposvár vezetőedzője

– Ekkora különbséggel még nem kaptak ki ebben a bajnokságban. Minek tulajdonítja a négygólos vereséget?
– Annak, hogy elvállaltuk a nyílt játékot, noha tudtuk, hogy remek formában lévő csapat ellen futballozunk. Választhattuk volna azt is, hogy beállunk védekezni, és bunkerfutballal megpróbálunk minél kevesebb gólt kapni, de mi nem ezt tettük.

Mennyire lepte meg, hogy a vendégek két jó felépítésű centerrel kezdtek?
– Különösebb meglepetést nem jelentett a kétcsatáros játék, belső védőink – főleg Hegedűs Dávid – megoldották a feladatot. Ám a rutin mégiscsak Takács Tamás és Marin Jurina mellett szólt. S lám, a mi fiatalunk, Szabó Alex nem is bírt Takács Tamással.

A súlyos vereség ellenére tapasztalt valamilyen pozitívumot a mérkőzésen?
– Azt mindenképpen, hogy a fiataljaink is egyre inkább beépülnek a csapatba, érdemes minél több lehetőséget adni nekik.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője

A végére már-már edzőmeccs lett a bajnokiból. Egyetért ezzel a megállapítással?
– Azért vitatkoznék, mert rendkívül sokat tettünk azért, hogy így alakuljon a találkozó, főleg az első félidőben.

Miért döntött a kétcsatáros játék mellett, s miért maradt ki a házi gólfelelős, Budu Zivzivadze?
– Nálunk az járja, hogy mindig a legjobb formában, a legjobb állapotban lévő játékos futballozik. A Mezőkövesd nem tizenegy labdarúgóból áll, de valóban gyakorta próbálgatunk különböző taktikai változatokat.

Mit szól Dino Besirovic teljesítményéhez?
– Örülök, hogy egyre jobban beilleszkedik a csapatba, és annak is, hogy a társak is egyre inkább elfogadják. S még egyszer hangsúlyozom: azt, hogy négy-nullra nyertünk egy olyan csapat ellen, amelyik az utolsó percig hajtott, küzdött, csakis a megalkuvás nélküli futballunknak köszönhetjük.

PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD 0–0

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője

– Négy napon belül másodszor is gól nélküli döntetlent játszottak a Honvéddal.
– Az eredmény valóban ugyanaz lett, de ezúttal jobb mérkőzést játszottunk. Az első játékrészben mindkét csapat előtt adódott helyzet, a másodikban viszont „kioltottuk” egymást.

Mi volt az oka, hogy Kulcsár Dávid és Hahn János még a meccskeretbe sem került be?
– Kulcsár Dávid szombat reggelre belázasodott, Hahn Jánost ezúttal pihentettük. Meg kell még említenem, hogy a héten Böde Dániel több edzést kihagyott, őt is sérülés miatt kellett lecserélnem.

Mit gondol, mekkora értéke van a hazai pályán megszerzett egy pontnak?
– Úgy tartom, mindegyik pontnak van értéke. Megbecsüljük a Honvéd elleni döntetlent is, ugyanakkor egyértelmű, hogy győzelmekre van szükség, ha feljebb akarunk lépni a tabellán.

Pisont István, a Budapest Honvéd megbízott edzője

– Úgy tartják, idegenben jó a döntetlen.
– Jobb színvonalú meccset játszottunk a szerdainál. Voltak lehetőségeink, ha kicsit pontosabbak vagyunk, még többet lehetett volna nálunk a labda. Bátrabb futballal többet is kihozhattunk volna a mérkőzésből, de tetszett, hogy végig fegyelmezettek vagyunk, különösen hátul.

Jelentős ziccer csak a Honvéd előtt adódott. Csalódott, hogy így sem sikerült nyerni?
– Azért Szabó Jánosnak is volt egy nagy lehetősége, igaz, akkor keresztben elment a kapunk előtt a labda. A hazaiak kapusa, Rácz Gergő Ugrai Roland próbálkozásánál és Ivan Lovric lövésénél is nagyot védett, a tehetsége elvitathatatlan.

Szerdán, a Magyar Kupa visszavágóján már Giuseppe Sannino irányít?
– Erről majd a klub vezetői adnak tájékoztatást, még nem tudom, ilyen tekintetben miként alakul a jövőm.

A ZALAEGERSZEG–FERENCVÁROS MÉRKŐZÉS EDZŐI ÉRTÉKELÉSEIT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paksi FC–Bp. Honvéd 0–0
Paks, Paksi FC StadionSolymosi Péter
1379
Kaposvár–Mezőkövesd 0–4Kaposvár, Rákóczi StadionCsonka Bence
1011
Diósgyőri VTK–Újpest FC 2–1
Miskolc, DVTK StadionErdős József
8376
Debreceni VSC–Kisvárda 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBerke Balázs
2850
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC 1–4
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
2015
ZTE FC–Ferencváros 1–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna Karakó Ferenc
8748
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 39–19 +20 50
2. Mol Fehérvár FC 24 15 4 5 46–22 +24 49
3. Mezőkövesd Zsóry FC 24 13 5 6 37–21 +16 44
4. Puskás Akadémia FC 24 10 8 6 39–31 +8 38
5. Diósgyőri VTK 24 11 3 10 34–32 +2 36
6. Budapest Honvéd 24 9 7 8 24–27 –3 34
7. Debreceni VSC 23 9 3 11 36–41 –5 30
8. Kisvárda 24 8 4 12 30–35 –5 28
9. Újpest FC 23 8 4 11 30–36 –6 28
10. Paksi FC 24 8 3 13 29–41 –12 27
11. Zalaegerszegi TE FC 24 6 7 11 31–37 –6 25
12. Kaposvári Rákóczi FC 24 3 1 20 19–52 –33 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik