Lovrencsics gólja körül nagy vita alakult ki (Fotó: Balogh László)

„Az, hogy egy játékos lesen van, önmagában még nem büntetendő. Ebben az esetben a lesen lévő játékos zavaróan hat Király számára, mert takarja előle a kilátást. Ilyenkor érdemes elgondolkodni a videobíró bevezetéséről, mert a játékvezető és az asszisztensei a pályán nem feltétlenül láthatták a takarást, vagy a zavarást” – fogalmazott Szabó Zsolt, aki aztán a csatorna riportere, a stúdióban szintén helyet foglaló Hajdú B. István kérdésére elárulta, mi a véleménye a pályán meghozott döntés, vagyis a gól megítélése helyességéről.

„Vérző szívvel azt kell mondanom sajnos, hogy ez egy hibás döntés volt” – jelentette ki a játékvezetői pályafutását tavaly nyáron, 321 NB I-es bajnoki mérkőzés után befejező Szabó Zsolt.